Orgiája után zsarolják a focistát

2011.01.13. 10:29
null
Las Vegasban olykor pórul is járhat az ember
A The Sun című bulvárlap információi szerint az angol rendőrség nyomozást indított, miután az egyik, Premier League-ben szereplő labdarúgót megzsarolták egy korábban Las Vegasban mobiltelefonon rögzített felvétellel, amelyen a játékos – két barátjával együtt – félreérthetetlen helyzetben van három szőke svéd hölggyel.

Az angol lap rendőrségi információkra hivatkozva állítja, hogy egy, a húszas éveiben járó, válogatott labdarúgóról van szó, akinek eddig – rendészeti szempontból – „makulátlan” az előélete, és csapata jelenleg a Premier League tabelláján az első tíz helyezett között van.

A labdarúgó két barátjával látogatott a „szerencsejátékok Mekkájába”, és miközben a játékos egy 25 éves pincérnővel létesített szexuális aktust, addig két társa a másik két lánnyal került a lehető legintimebb kapcsolatba – ekkor készült az eseményekről a telefonfelvétel és néhány kép is.

A játékost egy ismeretlen e-mailen keresztül zsarolta meg, így nem lehet tudni, hogy eseményben résztvevő-e a gyanúsított vagy a felvétel kikerült a „belső körből”. A hatóságok az e-mailen keresztül próbálják kideríteni a zsaroló kilétét, és természetesen igyekeznek megóvni a labdarúgó anonimitását.

SZAVAZÁS

Szerinted ki lehetett?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
1 órája

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
21 órája

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01
Ezek is érdekelhetik