Király nap a mackóalsó-világnap!

Vágólapra másolva!
2011.01.21. 12:19
null
Király Gábor nadrágjának is köszönheti állandó szerepeltetését? (fotó: Action Images)
Érdekes hírről számolt be a Merkur Online német hírportál az 1860 München kapcsán: az „oroszlánok” edzője, Reiner Maurer szerint Király Gábor hibázott a csapat előző mérkőzésén, de nem teheti ki pénteken a csapatból, hiszen január 21-e a mackóalsók világnapja!

 

Néhány éve Ausztriából indult el a Jogginghosentag mozgalma, amit körülbelül úgy fordíthatunk, hogy a melegítőnadrágok ünnepe. A kezdeményezés nagy népszerűségnek örvend a németajkú fiatalok körében, a Facebookon is több ezer követője van, és január 21-ét kinevezték a mackóalsók világnapjává.

Király Gábor edzője, Reiner Maurer szerint már csak ezért sem engedheti meg magának, hogy a szürke nadrágjáról is ismert kapusát kihagyja a csapatból.

A tréner persze komoly indoklást is adott a hálóőr iránti bizalmáról a Bochum elleni 3–1-es vereség után. „Való igaz, hogy 2–1-nél hibázott egyet, de előtte két bravúrt is bemutatott, és az egész ősz folyamán kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott, szóval Gábor megérdemli, hogy első számú kapus legyen.”

 

Legfrissebb hírek

A kapus nem csak a saját gólvonalán lehet hős

Népsport
2025.07.27. 08:13

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Pécsi Ármint is érintheti a Liverpool új bejelentése

Angol labdarúgás
2025.06.26. 11:30

Király Gábor: Állandó lakos vagyok a labdarúgásban

Magyar válogatott
2025.05.08. 20:18

Szavazás: állítsuk össze minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottját!

Magyar válogatott
2025.03.11. 16:52

Labdarúgás: kik örökölhetik Gulácsiék kesztyűjét?

Utánpótlássport
2025.03.05. 20:46

8 év után ismét magyar vízilabdázót iktatnak be a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Vízilabda
2025.02.07. 11:32

Martínezé a legnagyobb? Megmutatjuk az év legszebb védéseit – videó

Angol labdarúgás
2024.12.30. 12:34
Ezek is érdekelhetik