BAKOS GÉZA 2011.12.24 09:14 Frissítve: 2015.03.28 01:35

Szenteste helyett(?) NB I-es bajnokavatás

A legmeghittebb ünnepünk köszöntött ma ránk, vagy ha még nem, hát majd amikor bealkonyodik, elül a külvilág zaja és a rohanás. Ellenben a mostani fiataloknak, de talán a középkorúaknak is meglepő lehet: hat évtizeddel ezelőtt hazánkban nem létezett karácsony (mármint hivatalosan), december 24-én szenteste pedig pláne nem. Más idők jártak, rossz idők jártak. Mindezért ugyan nem igazán kárpótolta az embereket, ám a maga módján az is ünnep volt, amit 1950-ben ezen a napon a futballtól kaptak a helyszínen szurkoló szerencsés nézők.

Kocsis Sándor egy másik védjegye (a vetődéses lövés) egy másik (1954-es) Honvéd–MTK-n

 

Hatvanegy évvel ezelőtt a Népsport még csak hatvan fillérbe került, cserébe az olvasóknak nem kifejezetten vásárlóbarát és piacorientált tartalommal is meg kellett birkózniuk. 1950. december 24-én például a vezércikk címe úgy szólt, hogy „Legyen ez a kiállítás a magyar sport útmutatója", alatta pedig kisebb betűkkel ez állt: „Sokezres tömegek nézték végig már eddig is »A Szovjet Sport Útja«-kiállítást".

Az oldalt amúgy a szöveg felett illusztrációként elhelyezett hatalmas kép uralta, amely fő részén egy tankot, illetve testmozgást végző számos fiatalt ábrázolt, míg lejjebb ott szerepelt a magyarázat: „A különböző technikai sportágakat jelképező festmény alatt képsorozat mutatja be a sportmozgalom szerepét a Nagy Honvédő Háborúban."

Magából a terjedelmes beszámolóból, a gyerekek és az ifjúmunkások sorait (a tudósítás szerint) lenyűgöző, s ezáltal a szocializmus felé haladó világ lelkes pártolóivá formáló „példabeszédből" engedelmükkel nem idéznénk részleteket, noha tanulságos lenne, hanem megjegyeznénk, hogy a lapfej alá azért csak odafért egy másik, valamivel kevésbé fontosnak ítélt téma is – beharangozó az 1950. őszi, félidényes bajnokság záró fordulójának csúcspontjáról.

Az előzményekről annyit, hogy (a szovjet mintát követve) ekkor tértek át a naptári év szerinti lebonyolításra, vagyis abban az esztendőben immár másodszor készültek bajnokavatásra. S éppen a két legjobban álló csapat – az egykori MTK és az egykori Kispest – feszült egymásnak, melyeket csupán egyetlen pont választott el. Itt adjuk át a szót a korabeli kollégáknak.

„Hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a Textiles–Honvéd találkozó iránt. Labdarúgókörökben úgy beszélnek a mérkőzésről, akár egy nagyon érdekesnek ígérkező válogatott viadalról. Növeli az érdeklődést, hogy a bajnoki címre mindkét félnek közel egyforma esélye van. Amelyik győz, megnyeri a bajnokságot, döntetlen esetén pedig a Honvéd megvédi az elsőségét.

A nagy fontosságú rangadó azonban más szempontból is érdekesnek ígérkezik. Tulajdonképpen a teljes magyar válogatott játszik a két csapatban." Innentől kivonatosan végigvesszük a posztonkénti összevetéseket, előzetes egyéni értékeléseket.

„Mindkét kapuban egyformán nagy tudású játékos áll. Grosits (figyelem, nem cs-vel írták még a nevét! – a szerk.) valamivel szélesebb skálájú, Gellér viszont megbízhatóbb. A Textiles hátvédhármasa azonos a válogatottéval. Egyaránt a jobbfedezet – Bozsik és Kovács I – a csapat irányítója, motorja. Papíron a Honvéd csatársora határozottan jobbnak látszik, a döntő fölényt a Puskás, Babolcsay balszárny biztosítja a piros-fehéreknek.

Rövid összehasonlításunk alapján tehát azt a képet kaptuk, hogy – nincs lényeges különbség a két csapat között. Valami kis előny talán csak abban mutatkozik a Honvéd javára, hogy a támadósora sokkal jobbnak tűnik, mint amennyivel a Textiles védelme jobb az övénél."

Ide kívánkozik a másnapi, december 25-i (...) számból a két összeállítás. Textiles: Gellér – Kovács II, Börzsei, Lantos – Kovács I, Bosánszky – Sándor, Hidegkuti, Palotás, Szolnok, Kovács IV; Honvéd: Grosits (Garamvölgyi) – Rákóczi, Patyi, Bányai – Bozsik, Városi – Budai II, Kocsis, Horváth, Puskás, Babolcsay. (Mint a névsorból kivehető, az egyik oldalon Hidegkuti nem az Aranycsapatból ismert helyén, hanem még jobbösszekötőként játszott, Bukovi Márton, a kék-fehérek mestere ugyanis eredetileg Palotással forradalmasította a visszavont középcsatár posztját, a túloldalon pedig Bányai kényszermegoldásként egy sorral hátrébb húzódott.)

A 25 ezer kilátogató néző azt tapasztalhatta, „hogy a Dózsa-stadion nagyszerűen felkészült erre a fontos mérkőzésre. A pálya talaja kitűnő, az egyenletes zöld füvet alig szakítja meg néhány sárfolt. A talaj nem mély, de annál csúszósabb. Hó csak a pálya körül fedezhető fel. A nézőtéren rengeteg a honvéd. Nagy számban vonultak fel a Honvéd-csapat szurkolói. (Ezenkívül megjelent három miniszter, köztük a rettegett Farkas Mihály, sőt az Elnöki Tanács elnöke, Rónai Sándor is – a szerk.)

Ha azt vesszük, hogy december végén járunk, nyugodtan elmondhatjuk, eszményi futballidőben került sor az idény végi döntőre. A mérkőzés mindenesetre a legérdekesebbek közé tartozik, amelyet valaha is lejátszottak a magyar labdarúgás történetében. Az már előfordult, hogy a bajnoki cím csupán az utolsó fordulóban dőlt el, arra azonban még nem volt példa, hogy az utolsó találkozón az elsőséget a táblázat első és második helyezettje döntse el egymás között."

Az újság szakíróit a későbbi meccsvisszapillantóban olyannyira fellelkesítették a kedvező körülmények, hogy rögvest le is szögezték: „megint beigazolódott a sok évtizedes tapasztalat, hogy nálunk decemberben még vígan lehet játszani". Azóta már a 21. században járunk, de talán több a panasz a gyepszőnyegre, a feltételekre, mint akkoriban, és még csak véletlenül sem próbál senki a karácsony közeli napokban fordulókat, mi több, bajnoki döntőket rendezni...

„A mérkőzés előtt a Textiles öltözőjében idegesek a játékosok. Izgatottan sétálnak ide-oda, csak Hidegkuti próbál könnyedén társalogni. Bukovi edző nyugalomra inti őket. A Honvédnál jókedvűek a játékosok, idegeskedésnek nyoma sem látszik egyiken sem. Budai és Bányai a mérlegre áll. Meglepetéssel veszik tudomásul, hogy az elmúlt héten mindketten meghíztak. Bányai két és fél kilót, Budai pedig hármat gyarapodott súlyban."

A meccs részleteivel, bármilyen jó is volt, nem untatnánk kedves olvasóinkat, hiszen a számos akcióról és találatról csak a filmfelvételek tudnának élvezetesen beszámolni. Azért persze a főbb eseményeket és az értékelésüket átfutjuk, mert nem átlagos párbajt jelentett ez, hanem a rangadók rangadóját, ahogy méltatták a sajtóban.

„Nagy mérkőzés volt a »bajnoki döntő«, talán a legszebb, legizgalmasabb az egész idényben. Nagy volt a tét és nagy a küzdelem is. Az eredmény fölényes Honvéd-győzelemre vall, holott a valóságban egészen másképpen alakult ki, mint ahogy arra következtetni lehetne. Az érzelmek gazdag skáláján hullámoztak végig a kedélyek.

Hol a Honvéd vezetett (rajtaütésszerű góllal szerezte meg a 3. percben, 1:0), hol a Textiles (1:3), majd újra a Honvéd, hogy végül is fölényesen harcolja ki a győzelmet (6:3), egyben a bajnoki címet.

Rengeteg volt az esemény és rengeteg a gól. Ez a mérkőzés kiváló próbája volt a technikának, a taktikának, az állóképességnek, a lelkierőnek. Mindezek a tulajdonságok nagyobb mértékben voltak meg a Honvéd csapatában, ennek köszönhette a győzelmet."

A Népsport a védelmek védelmében hozzátette azért, hogy a rendkívül csúszós talaj a csatároknak kedvezett, míg összességében leginkább a piros-fehérek jobb erőnlétének és nagyobb küzdőszellemének tulajdonította a (9:1-es szögletaránnyal is alátámasztott) sikert. „A Honvéd öt gólt szerzett egymás után, ami szinte példa nélkül áll a nagy jelentőségű rangadók történetében".

Megemlítették azt is, hogy öt-hat perccel az első játékrész vége előtt, 3:1-es MTK-előnynél „látni lehetett, a Textiles csak az eredmény tartására törekszik. Játékosai többször is az órát nézegették, s nem eszméltek rá, hogy a Honvéd megtalálta a helyes taktikát, és a nagy hátrányt mindenképpen csökkenteni igyekszik a félidő végéig legalább egy góllal. Hogy aztán a teljes hátrányt sikerült behozni a szünetre, abban része volt az ellenfél eredménytartó taktikájának is."

Ezeken felül pedig természetesen az egyéni képességek és formák is sokat számítottak. Idősebb Puskás Ferenc címvédő alakulatából érdemes megemlíteni a katonacsapatnál ebben a (fél) bajnokságban újonc Grosics Gyulát, aki „sokszor szinte negyedik hátvédet játszott: többször a tizenhatoson kívülre futva, lábbal mentett a kitörő Textiles-csatárok elől" – a kapus többek között erről a játékmodoráról, a gólvonaltól való bátor elszakadásairól híresült el.

Csapattársát, Bozsik Józsefet „nem tudták megakadályozni a támadáskezdeményezésben", ugyanakkor a Hungária körútiaktól leginkább a fiatal Sándor Károly és Palotás Péter kapott dicséretet – mindketten gyakran szóhoz jutottak az Aranycsapatban, ám pechükre a klasszikus összeállítást megörökítő és legendává nemesítő wembley-beli meccsen nem voltak ott a gyepen. (Palotás helyén éppen a mesterhármast szerző Hidegkuti vitézkedett Londonban.)

Főleg az első félidőért járt a jó szó, mivel utána egész együttesük nagyon visszaesett, általános vélemények szerint nem kis részben az elfáradó Hidegkuti Nándor miatt, aki többek között „nem szűrte az ő oldalán induló támadásokat" (pedig még az „Öregnek" is hátravolt a fénykora!).

És akkor visszautalunk egy picit a fentebb már idézett beharangozóra, amely azzal fejeződött be, hogy „sok függ Kocsis és Puskás játékától. Ha ők nem hagyják magukat semlegesíteni, akkor a Honvéd győzelme nem lehet vitás". Végül nem is volt – miután ők ketten három-három góllal átgázoltak a Textilesen (és válogatott védelmén)!

„Előre látható volt, hogy döntő szerepet játszik majd két párharc. Ha Kovácsnak sikerült volna semlegesítenie Puskást, Bosánszkynak pedig Kocsist, akkor a Honvéd támadásai többé-kevésbé megbénultak volna."

A tréner fiát (Öcsi „minden helyzetből, messziről is, sokat lő kapura") látta a tudósító a meccs legjobbjának, de mi most térjünk ki egy kicsit a másik összekötőre, az akkor mindössze 21 esztendős Kocsis Sándorra, akit a hatalom – Budai II Lászlóval együtt – azon a nyáron kényszerített át az ÉDOSZ névre váltó Ferencvárostól a néphadsereg elitalakulatához. (A Fradi 1949-ben aranyérmet szerző legendás ötös fogatának tagjai voltak ők, míg a renitens Czibor Zoltán csak később, csepeli kerülővel ment utánuk, ezért ő most még kimaradt abból, hogy egy második gárda színeiben is bajnokká váljon.)

Kocka, a fejesek királya

„A Honvéd hat góljából négy fejesből esett, Kocsis például mind a három gólját így érte el. Ezek a fejesek mind mintaszerűek voltak: olyanok, amelyeket tanítani lehetne. Ő pillanatnyilag a legjobban fejelő magyar labdarúgó. Mindig a legmegfelelőbb pillanatban ugrik fel, s közben jól ki tud emelkedni (nála magasabbak fölé is), végig nézi, szinte érzi a labdát, és sokszor egészen kis mozdulattal is nagy erőt ad a fejelésbe, s mindig pontosan irányítja a labdát."

„Kocka" a sportág magyar históriájának valószínűleg legjobban fejelő labdarúgója volt – egy olyan játékelem nagymestereként, amely utóbb hozzásegítette ahhoz, hogy a vb-ken először ő érjen el két mesterhármast is, egyúttal az 1954-es torna gólkirálya legyen, sőt 11 találat/5 mérkőzéses átlaga (2.2) felülmúlhatatlan maradjon a világbajnokságok történetében, miközben a „normál" válogatott mutatója (75/68=1.103) is mindmáig a legjobb a legalább 43 meccsen pályára lépő (azaz kellően fajsúlyos) futballisták között!

Nos, ilyen korszakos játékosokat, és főszereplésükkel egy emlékezetes 6:3-at láthatott a nagyérdemű 1950-ben ezen a napon – amikor még nem létezett Aranycsapat, de leendő tagjai lassan már készen álltak a világverő menetelésre, melynek fénypontja egy szűk három évvel ezután elért, sokkal jobban ismert másik „hathárom" lett.

Nagyobb részük ott volt az újpesti stadion játékterén a hatvanegy esztendővel ezelőtti szenteste napján. De jaj, mit beszélünk, hiszen ilyesmi a Rákosi-korszakban nem létezhetett. Vagy mégis?

Két pici jel azért árulkodott: az egyik, hogy a 24-i csúcsrangadóval „valamiért" nagyon siettek, már déli 12-kor elkezdték. A másik, hogy a sportnapilap egy eldugott helyén a moziműsornál kis keretben egy hirdetmény tudatta: aznap a budapesti filmszínházak utolsó előadása elmarad. Hiszen egy dolog napközben a meccs, illetve a Párt eszméi és az elhallgatás – de azért szenteste az embereknek otthon volt a helyük, hogy a lehetőségekhez képest mégiscsak megünnepeljék a karácsonyt...

ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!

Minden évben elérkezik ez az időszak. A karácsonyi ünnepek alatt a sportvilág is visszavesz az év közben megszokott lüktető tempójából, és mi, sportszerető emberek is megnyugszunk...

A Nemzeti Sport Online karácsonyi köszöntője >>