Amikor a szurkolók (ki)utálják a sztárokat

Utolsó klubjának szurkolói máskor is kedvenc mezük nélkül látták volna inkább Christian Vierit...

A négy esztendővel ezelőtti nyár három olaszországi története is jelezte, tévhit, hogy az átigazolásokról szóló megállapodások mindig kizárólag három fél, két klub és egy játékos akaratán múlnak. Ahhoz ugyanis, hogy a papíron aláírt, avagy aláírandó együttműködés a valóságban is működőképes legyen, nem árt egy negyedik szereplő(csoport) szentesítése is – a szurkolóké.

„Bemocskoltad a jó hírnevünket, be nem teszed a lábad a Juventus környékére, becstelen Sztankovics!″ – üzentek transzparensükkel a gárda edzésére kilátogató torinói drukkerek, akik egyáltalán nem nézték jó szemmel, hogy az egyesület vezetői az Inter középpályását próbálták megszerezni. Dejan Sztankovics ugyanis a bundabotrány idején egyike volt a hangadóknak, megjegyzéseket tett a riválisra, egyebek mellett csalónak nevezve a klubot.

A szurkolói emlékezet pedig nem felejtette a régi bűnöket. Claudio Ranieri vezetőedző alábecsülte a lázadók erejét („Biztos vagyok benne, hogy a tiltakozások nem tartanak tovább két-három meccsnél″) – de a tiltakozások még néhány napnál sem tartottak tovább, a szerbet célzó általános hadjárat tudniillik az ellenállók korai és teljes győzelmével zárult: a Juventus és a milánói játékos is visszalépett a fanatikusok által ellenzett kapcsolattól.

A több mint százszoros válogatott Sztankovics mondjuk nem biztos, hogy még ma is bánja a fordulatot, mert hiába tűnt mindkét fél részéről problémásnak az együttműködése a Roberto Mancini helyére érkező José Mourinhóval, az előző mesterhez (és annak segítőjéhez, a honfitárs Szinisa Mihajlovicshoz) kötődő belgrádi spíler végül felvette a kesztyűt, ismét beverekedte magát a milánóiak kezdőjébe, és interes sikereinek második köre – köztük a legnagyobbal, a BL-trófea megszerzésével – még csak eztán következett számára.

Bármily különös volt az ő elvetélt távozási kísérletének sorsa, egyedinek mégsem nevezhető. Az akkori átigazolási időszak további eseményeit vizsgálva két, valamelyest hasonló történetnek is tanúi lehettünk.

A kisebb visszhangot Christian Poulsen Torinóba költözése váltotta ki. A 28 éves dán középpályás még magára sem húzta a Juventus edzőszerelését, a tábor néhány keményfiúja máris ítéletet mondott róla. A „zebrák" szállásául szolgáló hotel előtt a klub vezetőit a következő felirat fogadta: „Nevetségesek vagytok! Újabb senkiházit hoztatok a csapathoz, Poulsent...″

Hogy a lealacsonyító jelzőt mivel érdemelte ki a plakát szerzőinél a játékos, nem tudjuk, illetve csak sejtjük. A Sevilla korábbi futballistáját Itáliában sokan provokátornak könyvelték el, s nem alaptalanul.

A 2004-es Európa-bajnokságon az Olaszország–Dánia mérkőzésen addig hergelte Francesco Tottit, amíg a római támadónál elpattant a húr, és leköpte őt, a 2005-ös Schalke–Milan találkozón pedig olyannyira felbosszantotta a higgadtság mintaképeként emlegetett Kakát, hogy le kellett cserélni a lombardok brazil ászát (és akkor még nem is tettünk említést a bűnlajstrom további híres tételeiről, például Jermaine Jenas fejének megtaposásáról, Markus Rosenberg lekönyökléséről).

„Tisztában vagyok azzal, hogy a régi esetek miatt nem lesz könnyű elfogadtatnom magam Olaszországban, különösen Rómában és Milánóban – ismerte be a 2008. július 14-én négy évre aláíró, végül két esztendő után (48 bajnokival a lábában) továbbálló Poulsen. – Tudom, felbujtónak tartanak errefelé, de ennél fontosabb számomra a hit, hogy ha engem egy csapat megvásárol, olyan játékosra tesz szert, aki a szívét-lelkét kiteszi a pályán.″

Ugyanezt nem mondhatjuk el Christian Vieriről, akinek jó tulajdonságai közé még véletlenül sem sorolható a klubjaihoz való ragaszkodás és elkötelezettség. A 18 éves pályafutása során nem kevesebb mint tizenháromszor állomáshelyet cserélő, kritikusai körében csak a „nemzetközi labdarúgás szajhájaként" emlegetett csatár négy éve a Fiorentina szerelését cserélte le az Atalantáéra – vagyis arra az alakulatéra, amelynél egykor befutott a Serie A-ban –, a bergamóiakkal nyélbe ütött harmadik megállapodása azonban (mivel most tért vissza másodszor) sokakból heves ellenkezést váltott ki az észak-itáliai városban.

Miután lezajlott a futballista hivatalos bemutatása – amelynek fagyos hangulatáról mindent elárul Vieri örömtelen, szigorú arckifejezése az eseményről készült fényképeken –, „Bobót" a klubház előtt több száz feldühödött szurkoló várta, akik szitkozódva üldözőbe vették a BMW-jét, fenyegető karmozdulatokkal, felé irányzott köpésekkel „üdvözölve″ a sztárt.

Az ellenállók azonban nemcsak az egyesület központjánál jelentek meg, a városban több helyen „Vieri, hálátlan vagy, nem érdemled meg, hogy az Atalanta játékosa legyél!″ feliratú lepedőket függesztettek a falakra, kerítésekre.

Az ok? A legnagyobb sikereit egykor a Juventusszal, a Lazióval és Interrel elérő Vieri 2007-ben is otthagyta őket, akkor épp a firenzeiek kedvéért, és amikor viola színekben megszerezte az első bajnoki gólját, éppen az Atalanta ellen, olyan hevesen ünnepelte a volt csapatának lőtt találatot, hogy azzal végképp elveszítette a fekete-kék tábor szimpátiáját (is).

„Abban a pillanatban semmi másra nem gondoltam, csak az előző hónapok nehézségeire, az sem érdekelt, ki az ellenfél″ – magyarázta a „szennyest″ a már 35 éves támadó, aki az újonnan kialakult furcsa helyzetre cinikusan csak annyit mondott: „Majd nem Bergamóban, hanem Milánóban lakom...″

Végül is ez is egy módja volt annak, hogy ne tapasztalja folyamatosan a szurkolók gyűlöletét. Azzal ugyanis aligha kalkulálhatott, hogy egy-kettőre helyreáll a jó viszony közte és a helyi ultrák között.

„Nem számítottam ilyen fogadtatásra, de igazából nem foglalkoztatnak a tüntetések – jelezte Vieri, hogy nem hajlandó felvenni a kesztyűt. – Talán egy-két gól segít rendezni a helyzetet, ám ha nem, az sem jelent hatalmas problémát. Én azt mondom, csináljon mindenki azt, amit akar.″

Nos, pont meglett neki a két gól – azon a kilenc meccsen, amelyen játszott. Aztán elege lett, és már ugyanazt akarta, mint a drukkerek: áprilisban a klubbal kölcsönös egyetértésben felbontotta szerződését, és idő előtt távozott. Végleg, a futballból is.