Női kézi: néhány nappal az érdi vereség után kirúgta edzőjét az FTC BL-ellenfele

R. D. P.R. D. P.
2025.11.07. 09:19
Véget ért Sören Hansen megbízatása az Ikastnál (Fotó: Imago)
Az Ikast Handbold vezetősége az Esbjergtől elszenvedett súlyos vereséget követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal megszünteti együttműködését Sören Hansen vezetőedzővel.

A klub csütörtöki közleménye szerint a döntés hátterében a hullámzó teljesítmény és a játékbeli fejlődés hiánya áll.

„Úgy érezzük, nem sikerült kiaknázni azt a potenciált, ami a játékoskeretben rejlik. Ez a pályán mutatott teljesítményben és az eredményekben is megmutatkozott” – fogalmazott Daniel Grönhöj, a klub igazgatója.

Grönhöj hozzátette: „Nagyon elégedettek voltunk Sören Hansen szakmai tudásával és elkötelezettségével. Köszönjük az elmúlt másfél év együttműködését, és sok sikert kívánunk neki a jövőben!”

Az Ikast november 1-jén Érden 27–24-re kikapott a Ferencvárostól a Bajnokok Ligájában, az utolsó csepp a pohárban azonban nem ez, hanem az Esbjergtől elszenvedett bajnoki vereség (23–36) volt. A csapat a bajnokságban nyolc forduló elteltével a 4. helyen áll (öt győzelem, három vereség), míg a BL-csoportban szintén negyedik felemás mérleggel: három siker, három vereség.

Kézilabda
2025.11.01. 19:33

Sorozatban negyedszer nyert a Bajnokok Ligájában az FTC

Belefért a gyengébb hajrá is: fontos mérkőzésen verte meg az Ikastot az FTC-Rail Cargo Hungaria.

A csapat irányítását ideiglenesen Claus Mogensen veszi át.

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
9 órája

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2026.09.23. 10:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49

Európai kézilabdaligák: Kácsor és Farkas öt, Pődör négy gólt szerzett

Kézilabda
2026.09.13. 21:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Golovin kihirdette keretét – rájuk számít az Eurokupa négyes döntőjében

Kézilabda
2026.09.09. 12:27