Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2025.11.07. 09:37
null
Bozó Mirkó a továbbjutást ünnepli (Fotó: Kovács Péter)
Tizenegyesekkel jutott túl az UEFA Ifjúsági Ligában a Puskás Akadémia a norvég Brann csapatán, a szerdai mérkőzés hőse a három lövést is hárító Bozó Mirkó lett.

Senki sem számított könnyű mérkőzésre, és nem is lett az: a Puskás Akadémia U19-es csapata az idegenbeli 1–1-es döntetlen után hazai pályán 0–0-t játszott a norvég SK Brann ellen, így tizenegyesek döntöttek arról, melyik csapat lesz ott az „ifjúsági BL” következő körében. Aki ott volt a Pancho Arénában, vagy a televízióban követte a mérkőzést, tanúsíthatja, a felcsúti együttes az első játékrészben sokkal jobban futballozott a riválisánál, helyzeteket dolgozott ki, ám valamennyi kimaradt. Lehetőségekből a fordulást követően sem volt hiány, ugyanakkor a Brann egyértelműen feljavult, és bizony a felcsúti kapusnak, Bozó Mirkónak is meg kellett mutatnia, nem véletlenül számítanak rá az U19-es válogatottnál.

„Nagyon jó mérkőzés van mögöttünk, próbáltunk végig a saját stílusunkban futballozni, fontos volt, hogy hátul ne kövessünk el hibát… – mondta a lefújást követően Bozó Mirkó. – Az első félidőben egyértelműen közelebb álltunk a vezetés megszerzéséhez, mint az ellenfelünk, azonban a legjobb lehetőségből sem tudtunk betalálni. A norvég csapatnak ebben az időszakban egy gólhelyzete volt, akkor a támadó emelését szögletre ütöttem, a fordulás után pedig az egyik közeli csúsztatásnál kellett jó megoldást választanom. Megvolt a lehetőségünk, hogy a játék­időben eldöntsük a továbbjutás kérdését, sajnos nem sikerült, és ahogy fogyott az idő, ott volt a fejemben, tizenegyesek is dönthetnek, akkor pedig sok múlhat rajtam. Mivel a szakmai stáb feltérképezte a Brannt, tisztában voltunk azzal, a norvég játékosok miként rúgják a tizenegyeseket. Más kérdés, közülük csak egy volt ott a Pancho Arénában, az, aki éppen az elsőre vállalkozott.”     

Márpedig akkor túl voltunk az egyébként jól futballozó kapitány, Umathum Ádám kapufára lőtt tizenegyesén, nagyon nem volt mindegy, a norvégok első labdarúgója élni tud-e a lehetőségével. Magnus Spangelo Haga nem a legjobb megoldást választotta, ám ez semmit sem von le Bozó Mirkó érdemeiből, aki hárított, hogy aztán a harmadik és a negyedik sorozatban bravúrt bemutatva segítse továbbjutáshoz a csapatát.

„Hogy a három védés közül melyik volt a legnagyobb? Talán az első, hiszen mi kezdtünk, hibáztunk, és fontos volt, hogy lehetőleg ne kerüljünk hátrányba. Kivédtem a lövést, magabiztosak maradtunk, úgy érzem, egyértelműen a jobbik csapat jutott tovább.”     

Ami a folytatást illeti: az UEFA Ifjúsági Liga következő körében a román FCSB lesz a Puskás Akadémia ellenfele, a mérkőzéseket november 26-án és december 10-én játsszák.

VÉLEMÉNY
 

Molnár Péter, a Puskás Akadémia NB III-as és U19-es csapatának kapusedzője   

„Bozó Mirkó tizenhárom évesen Békéscsabáról került a klubba, Mitring István, Deli Zoltán, Papp Zsombor és jómagam is voltam a kapusedzője, nyár óta az NB I-es kerettel készül, Balajcza Szabolcsnál a legjobb kezekben van. Hasonló felépítésű, mint Pécsi Ármin, nyúlánk, dinamikus, lábbal is rendben van, olvassa a játékot, stabilan véd az NB III-ban, és nem mellékesen U19-es válogatott. Minden edzésbe beleteszi a munkát, nem kérdés, jó úton jár.”       

 

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33