Gól volt, gól nem volt, jól elverték a bírót

A körzeti bajnokságban szereplő mendei csapat már két fordulón is túljutott a Magyar Kupában, és legközelebb a megyei első osztályú „profi" Tápiószentmártont fogadta 1999 májusában. A helyiek nagyon bíztak az újabb sikerben, így felfokozott hangulatban állták körbe a pályát.

Aztán elkezdődött. A találkozó nagy részében az esélyesebb vendégek passzolgattak, lövöldöztek, de a kiscsapat becsülettel állta a sarat. Telt-múlt az idő, ám csak nem akart megszületni az első gól. A döntetlen pedig a mendeiek továbbjutását jelentette volna.

Volna... A hosszabbításban ugyanis történt valami. Amikor a nézők már négyszázan kiabálták, üvöltötték, hogy „Idő!!!", akkor becsapott a ménkű. Gólt szerzett a Tápiószentmárton. Hiba volt... Innentől egy darabig idézzük a Nemzeti Sport jó tollú szépíróját.

„A játékvezető szabadrúgást ítélt az egyre elkeseredettebben támadó látogatóknak, és ebből a szituációból vánszorgott be a labda a mendei hálóba. Több sem kellett a hazaiak kapusának, aki miután a vetődést követően feltápászkodott, óriási sprintbe kezdett, meg sem állt a félpályánál dermedten figyelő játékvezetőig, és rávetette magát.

Zutty. A kapus elkapta a bíró két lábát és csak szorította, szorította, az meg moccanni sem tudott. Látták ezt a csapattársak, meg a nézők, és úgy gondolták, ők sem maradhatnak ki a bíróverésből. A halálra rémült játékvezetőt szép sorban megverte a komplett védelem, a középpályássor, a jobb- és a balszélső, a helyi B-közép, a mendei csapat csaknem teljes vezérkara, s hogy teljes legyen a kép, besegítettek a rendezők is.

Egységben az erő – vélekedtek Mendén –, ám arra azokban a pillanatokban aligha gondoltak, hogy ennek a lincselésnek bizony lesznek következményei. Miután a meccs dirigensébe belerúgtak, belebokszoltak, beletapostak, belefejeltek (és a többi...), szegénynek még arra sem maradt ideje a nagy csihipuhi közepette, hogy lefújja a találkozót. Így fordulhatott elő, hogy a Mende–Tápiószentmárton Magyar Kupa-mérkőzés immár sohasem ér véget..."

Az összecsapást egyébként élve úszta meg Fischoff Jonathan játékvezető, akinek biztos, hogy életre szóló élményben volt része. Néhány nappal az eset után a következőket mondta:

„Fejsérüléseket szenvedtem, túl vagyok a tüzetes orvosi vizsgálaton, és a rendőrség hivatalból feljelentést tesz a támadóim ellen. Nem kívánom senkinek azt a mendei délutánt. Pedig a meccs, bár feszült légkörben zajlott, nem volt durva. A hazaiak húzták az időt, ezért nekem hosszabbítanom kellett. Akkor született a gól, s aztán jött a lidércnyomás. Lefogtak, s a pályára futva verni kezdtek játékosok, szurkolók, vezetők. Halálfélelmem olt. Végül az öltözőbe menekültünk a két partjelzővel, s az időközben kiérkező rendőrök menekítettek ki bennünket. Senki sem segített nekem. Kész csoda, hogy így megúsztam. Agyon is verhettek volna."

Az egyik asszisztens, Dolhai András így emlékezett a történtekre:

„Már a félidőben is beszóltak nekünk a hazai nézők, hogy »Mi van, megvettek benneteket?« De ezt sok helyen halljuk, úgyhogy nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget. Aztán amikor a kilencvenkettedik percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat, abban a pillanatban mindenhonnan rárohantak a kollégámra. Megpróbáltam segíteni neki, de legalább hat-hét percig verték. Aztán nagy nehezen az öltözőbe menekültünk, én pedig kihívtam rádiótelefonon a rendőrséget. Negyedóra elteltével kijöttek négy autóval, így sikerült megszöknünk Mendéről."

Persze borítékolni lehetett, hogy Mendén mindezt másként látják. Guth János, aki már hat éve volt a négyezer lakosú Pest megyei falu sportkörének elnöke, a következőket mondta az NS 1999. május 20-i számában:

„Még soha semmilyen botrány sem történt a községben. Itt az emberek szeretik a futballt, sokan még idegenbe is elkísérnek bennünket. Csapatunk a körzeti bajnokságban szerepel, a negyedik helyen áll. Fontos volt számunkra a Tápiószentmárton elleni meccs, mindenki bízott a továbbjutásunkban. Talán ezért volt feszültebb a hangulat.

Azt azonban kijelenthetem, hogy Mende lakossága békés emberekből áll, nem volt lincshangulat! Elismerem, hogy a bírót bántalmazták, kapott egy pofont és fenékbe rúgták, de én például a saját testemmel védtem. Az sem igaz, hogy a játékosok is részt vettek az atrocitásban, és a kapusunk sem fogta le a bírót... Sajnálom, ami történt, akkor és ott a játékvezetőt is sajnáltam. Ezzel együtt meggyőződésem, hogy addig vezette volna a mérkőzést, amíg az ellenfél a hálónkba nem talál."

Szántai Pál már húsz éve dolgozott a mendei csapat edzőjeként. Ő így nyilatkozott: „Hibáztunk, hiszen a nézőket nem lett volna szabad a pályára beengedni, de a bíró tehet mindenről, képtelen elszámolni azzal az öt perccel, amennyit hosszabbított. Meggyőződésem, hogy tudatosan csinálta. Ráadásul a Tápiószentmárton góljánál lest jelzett a partjelző. Úgy tudom, a bíró végül is a pályáról lefelé menet kijelentette: nem adta meg a gólt..."