Spanyol Szuperkupa: Ha idén sem nyerünk semmit, meg fogtok ölni – Xavi

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.11. 16:45
null
Xavi szerint ideje, hogy trófeákat nyerjen a Barcával (Fotó: Getty Images)
A héten rendezik meg a spanyol Szuperkupa mérkőzéseit Szaúd-Arábiában. A csütörtöki Betis–Barcelona elődöntő előtt Xavi Hernández nyilatkozott sajtótájékoztatón, amiről a Marca tudósított.

 

Az FC Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a Real Betis elleni spanyol Szuperkupa-elődöntő előtti sajtótájékoztatón beszélt a Szuperkupa fontosságáról, Memphis Depay esetleges távozásáról és a holnapi ellenfeléről is.

„Már nagyon várom. Izgatott és tettre kész vagyok. Azért vagyok itt, hogy címeket nyerjek, és ha idén semmit sem nyerünk, meg fogtok ölni. Már jó ideje nem nyertünk trófeákat, így itt az ideje, hogy mi is nyerjünk valamit” – nyilatkozta a Szuperkupáról Xavi.

„Nem tudunk semmiről. Már korábban elmondtam, hogy akkor vagyok boldog, ha egyben marad a keretem. A jelenlegi állás szerint nem szolgálhatok újdonsággal ezen a téren. Találkoztam Mateuval (Mateu Alemany, a Barcelona futballigazgatója, a szerk.), de nem beszéltünk erről. Ha lesz bármilyen fejlemény, majd tájékoztatnak. Meg vagyok elégedve a jelenlegi kerettel” – mondta a Memphis Depayról szóló pletykákról a Barca mestere.

„A Betis olyan ellenfél, amely megbecsüli a labdát. Az edzője (Manuel Pellegrini, a szerk.) a támadó szellemű futball híve, aki minden játékosát bátran a kezdőbe nevezi. Ellenfelünk technikai szempontból nagyon erős, két kiemelkedő irányítóval a soraiban. Egységes csapat, amely ellen nehéz dolgunk lesz. Úgy vélem, a Betis szenved, ha nincs nála a labda – szerintem ez lesz a kulcs holnap este” – méltatta elődöntős ellenfelét a 42 éves tréner.

SPANYOL SZUPERKUPA
ELŐDÖNTŐ
CSÜTÖRTÖK
20.00:
Real Betis–Barcelona – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik