Real Madrid: Hazard bekerült a szerdai meccskeretbe

MTI/T. D.MTI/T. D.
Vágólapra másolva!
2020.12.22. 16:57
null
Zidane bízik a játékosában (Fotó: AFP)
Edzője szerint sorozatos sérülései ellenére mentálisan nagyon jól van Eden Hazard, a Real Madrid világbajnoki bronzérmes labdarúgója, aki a Granada elleni meccskeretbe is bekerült sérülése után.

„Nem volt egyszerű neki ez az időszak, de úgy érzem, lelkileg teljesen rendben van. Most már rendszeresen velünk edz” – mondta a szerdai spanyol bajnoki mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztatón Zinédine Zidane a támadó madridi első másfél évére utalva. A francia tréner szerint türelmesnek kell lenni, lépésről lépésre célszerű most haladni.

Hazard 2019 nyarán 115 millió euróért érkezett a Chelsea-től, öt évre szóló szerződést írt alá. Azóta gyakran volt sérült – legutóbb november végén combizomprobléma miatt kényszerült pihenőre –, és amikor játszott, akkor sem tudta azt a teljesítményt nyújtani, mint korábban a londoni csapatában. A 106-szoros belga válogatott támadó mindent összevetve mintegy ötven mérkőzést hagyott ki 18 hónap alatt a madridiaknál.

Hazard a Granada ellen szerdán visszatérhet a pályára, hiszen sérülését maga mögött hagyva ő is bekerült a 24 fős meccskeretbe.

 

DECEMBER 23., SZERDA

SPANYOL LA LIGA
15. FORDULÓ
19.45: Real Madrid–Granada (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik