Real Madrid: bejelentette a klub Jude Bellingham szerződtetését

Vágólapra másolva!
2023.06.14. 12:25
A Real Madrid szerdán röviddel déli 12 óra után hivatalos közleményben jelentette be: 103 millió euróért átigazolta a Borussia Dortmund 19 éves angol válogatott középpályását, Jude Bellinghamet. A transzfert ezzel egyidőben a német klub is megerősítette, amely hivatalos Twitter-csatornáján köszönt el a 24-szeres válogatott játékostól.

Hivatalossá vált, amit eddig is tudni lehetett: Bellingham Madridban folytatja (Fotó: Twitter/@realmadriden)
Hivatalossá vált, amit eddig is tudni lehetett: Bellingham Madridban folytatja (Fotó: Twitter/@realmadriden)
Hivatalossá vált, amit eddig is tudni lehetett: Bellingham Madridban folytatja (Fotó: Twitter/@realmadriden)

„A Real Madrid és a Borussia Dortmund megállapodott Jude Bellingham klubváltásáról, aki a következő hat idényre lesz a klubunk játékosa” – áll a spanyol klub hivatalos honlapján megjelent közleményben, amely azt is közli, hogy az angol labdarúgót csütörtökön délben mutatják be a madridiak edzőközpontjában, majd azt követően Bellingham részvételével sajtótájékoztatót is tartanak. Bellingham korábbi klubja, a Borussia Dortmund a Real bejelentésével egyidőben saját Twitter-csatornáján az alábbi rövid videóval köszönte meg a játékosnak a klubnál töltött három idényt.

Az már a múlt héten kiderült, hogy a madridiak 103 millió eurót fizetnek az angol középpályásért, akinek a vételára a különböző, teljesítményfüggő bónuszokkal együtt további 30 millió euróval még nőhet is.

A 103 milliós vételárral Bellingham – Kylian Mbappé és Joao Félix után – a harmadik tinédzser, akiért a 100 millió fölötti összeget fizettek ki, és az Eden Hazardért kiadott 115 millió eurós árat követően a második legdrágább játékosa a Real Madridnak.

Bellingham 8 évesen került a Birmingham City utánpótlásrendszerébe, s tehetségére hamar fény derült: 14 évesen már az U18-as csapatban szerepelt, 15 évesen pedig már az U23-as bajnokságban is pályára léphetett, sőt, első meccsén gólt is szerzett. Végül a felnőttcsapatban is debütált, 2019 augusztusában egy Ligakupa-meccsen, majd három héten belül a másodosztályban is bemutatkozott.

A 2019–2020-as idényben összesen 44 tétmeccsen játszott, 4 gólt szerzett a Birminghamben, s megválasztották a Championship legjobb fiatal játékosának.

Egyetlen idény után a Borussia Dortmund csapott le rá – sajtóhírek szerint 25 millió font körüli összegért –, a BVB-nél aztán három idény alatt 132 meccsen 24 alkalommal volt eredményes.
Az angol A-válogatottban 2020 novemberében az Írország elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be – 17 évesen és 136 naposan, amivel Theo Walcott és Wayne Rooney után a harmadik legfiatalabb angol felnőttválogatott játékosa lett. Első – és eddigi egyetlen – válogatott gólját a tavalyi világbajnokságon Irán ellen szerezte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik