Real: 70 millió, 4 év, nagyon közel az egyezség – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.10. 17:22
Egybehangzó angol lapértesülések szerint megszületett az egyezség a Real Madrid és a Manchester United labdarúgócsapata között Álvaro Morata átigazolásáról.

Mint arról beszámoltunk, Morata érdekes, és nem túl visszafogott utalást tett arra, hogy Manchesterbe tart, mikor néhány napja az Instagramon elkezdte követni az összes United-játékost.Morata érdekes, és nem túl visszafogott utalást tett arra, hogy Manchesterbe tart, mikor néhány napja az Instagramon elkezdte követni az összes United-játékost.

A brit sajtó egyöntetű véleménye szerint közben már az egyezség is megszületett a Real Madrid és a Manchester United közt: a „vörös ördögök” 70 millió eurót fizetnek a spanyol csatárért, aki várhatóan négy évre kötelezi el magát új együttesénél.



A bejelentés a beszámolók szerint jövő hét elején várható.

Morata közben újabb egyértelmű jelét adta annak, búcsút int a spanyol fővárosnak: az összes közösségi oldalán letörölte a bemutatkozásából azt, hogy „A Real Madrid játékosa.”




 

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
4 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
5 órája

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45
Ezek is érdekelhetik