PSG: kapust cserélt a klub a Real Madriddal – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 18:04
null
Keylor Navas búcsút int a Real Madridnak (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain bejelentette, hogy megszerezte a Real Madridtól Keylor Navast, egyúttal kölcsönadta kapusát, Alphonse Areolát a királyi gárdának.

 

Navas a PSG híradása szerint négyéves szerződést köt a párizsiakkal, tehát 2023 júniusáig köti kontraktus a klubhoz, amelynek első Costa Rica-i játékosa.

„Érzelmileg erős pillanatokat élek át, amikor elkötelezem magam a Paris Saint-Germainhez. A Spanyolországban szerzett tapasztalatok után rengeteg ambícióval érkezem Franciaországba. A PSG egy neves klub Latin-Amerikában, nagyon motiváltan érkezem erre az izgalmas kalandra. Mindent megteszek majd, hogy tapasztalatommal és hozzáállásommal segítsek a klubnak új címeket elhódítani, meg persze elnyerni a párizsi szurkolók szívét, akiknek a szenvedélye széles körben ismert Európában” – olvashatók Navas szavai a PSG honlapján.

Keylor Navas 2014-ben érkezett Madridba, ahol hosszú ideig első számú kapusként számítottak rá. Thibaut Courtois 2018-as érkezésével azonban lassan kiszorult a kezdőcsapatból, a kispadozás helyett inkább Párizsban próbál szerencsét. A 32 éves játékos összesen 162 hivatalos meccsen védte a Real kapuját; egy bajnoki címet, három Bajnokok Ligája-elsőséget, egy spanyol Szuperkupát, két európai Szuperkupát, valamint négy klubvilágbajnoki címet gyűjtött a királyiaknál. A 2017–2018-as idény végén őt választották meg az UEFA-nál az idény legjobb kapusának.

Alphonse Areola mindeközben kölcsönbe távozik a madridi alakulathoz – a 26 éves labdarúgó 2020 júniusáig szolgálja majd a királyiakat, akiknek nem lesz lehetősége arra, hogy végleg megvásárolják.

Paris Saint-Germain on Twitter

#ICICESTPARIS https://t.co/f6e1fjTtg9


Paris Saint-Germain on Twitter

@AreolaOfficiel est prêté au @realmadrid jusqu'au 30 juin 2020. Ce prêt de l'international français, qui reste lié au Paris Saint-Germain jusqu'en 2023, n'est pas assorti d'une option d'achat.


Legfrissebb hírek

Arbeloa nem próbál új Mourinhóvá válni a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
7 órája

Cadena Ser: Xabi Alonso szerint játékosuralom van a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
14 órája

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2026.01.12. 23:19

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 23:04

Öt gól és egy kiállítás Dzsiddában, a Barca nyerte a Real elleni Szuperkupa-döntőt

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 22:05

La Liga: megosztozkodott a pontokon a Levante és az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 18:13

Kylian Mbappé is bevethető a Barca elleni Szuperkupa-döntőn

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 07:14

A második félidő döntött: simán elintézte az Alavést a Villarreal a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.01.10. 18:19
Ezek is érdekelhetik