La Liga: Zaragoza-duplával a Granada majdnem megtréfálta a Barcát

Vágólapra másolva!
2023.10.08. 23:06
null
Bryan Zaragozát (26) Myrton Uzuni (11) is köszöntötte az első gólja után (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Barcelona közel állt hozzá, hogy elveszítse bajnoki veretlenségét a Granada otthonában, miután a hazaiak a La Ligában először duplázó, 22 éves Bryan Zaragoza góljaival már 2–0-ra is vezettek. A Barca a 86. percben egyenlített, a hosszabbításban meg a VAR les miatt elvette Joao Félix gólját, így maradt a 2–2.

Szinte el sem kezdődött a mérkőzés, máris hátrányba került a Barcelona: Gavit saját térfelén az egykori ferencvárosi Myrto Uzuni szorításában szerelte Gonzalo Villar, aki Lucas Boyéhoz tolta a labdát, ő meg rögtön indította az üres területre mozgó Bryan Zaragozát. A csatár kissé jobbról, 14 méterről a vetődő Marc-André ter Stegen mellett a kapu közepébe lőtt, 1–0, hideg zuhany!

A 17 másodperc után hátrányba kerülő katalánok nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, ám hiába lőtték szakmányban a szögleteket és alakították ki egyre-másra a helyzeteket, sehogy sem sikerült betalálniuk a remek napot kifogó André Ferreira kapujába. Sőt, a 29. percben Gerard Gumbau remek, tért ölelő indításával megint Zaragoza lépett ki, pimasz csellel lerázta magáról Jules Koundét az ötös bal sarkánál, szemtelen labdaátvétellel leültette Ter Stegent, aztán külsővel felvarrta a labdát a rövid felsőbe – 2–0, mestermunka!

Tíz perccel a gól után beigazolódott, igaz a mondás, miszerint szegény embert még az ág is húzza: Uzuni a tizenhatoson belül készült lőni, Gavi blokkolta, majd a lendülettől ráesett a világbajnoki ezüstérmes csapattársa Koundé lábára, aki térdfájdalmai ellenére megpróbálkozott az ápolás után a folytatással, de végül még a szünet előtt le kellett cserélni. Így a 24 éves francia már nem volt a pályán, amikor az igen aktív Joao Félix forgolódott az ötös előterében a hazai védők gyűrűjében, lövése nyomán a labda egy védőről az ötösön belülre üresen érkező Lamine Yamal elé került, akinek nem okozott gondot góllal befejeznie az akciót.

A második félidőben nem sokat változott a játék képe: a Granada rendkívül fegyelmezett védekezéssel próbálta elejét venni a Barcelona támadásainak, s ugyan a vendégek, ha olykor el is jutottak gólszerzési lehetőségig, élniük ezekkel nem sikerült, mert Ferreira továbbra is uralta a kapuja előtti területet. A hajrához közeledve még a korábbinál is nagyobb erőfeszítéseket tett az egyenlítés érdekében a Barcelona, aminek a 86. percben meglett az eredménye: a 25 perccel korábban beálló Sergi Roberto pofozta be a labdát közelről Alejandro Balde beadása után.

Az est hőse, a La Ligában először duplázó Bryan Zaragoza a Barca egyenlítő gólja után könnyen mennybe mehetett volna, lövése azonban a jobb kapufán csattant. De Joao Félix is közel járt ahhoz, hogy egekig magasztosuljon, mert a hétperces ráadás harmadik percében a hazaiak kapujába fejelt Joao Cancelo jobbról érkező beadásából, csakhogy a lesen álló Ferran Torres a videobíró megítélése szerint zavarta Ferreirát, így Cesar Soto Grado játékvezető nem adta meg a gólt. 2–2

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ

Granada–Barcelona 2–2 (B. Zaragoza 1., 29., ill. Lamine Yamal 45+2., Sergi Roberto 86.)
KORÁBBAN

Villarreal–Las Palmas 1–2 (Gerard Moreno 90+2., ill. Coco 45+2., Cardona 51. – 11-esből)
Atlético Madrid–Real Sociedad 2–1
(Lino 22., Griezmann 89. – 11-esből, ill. Oyarzabal 73.)
Alavés–Real Betis 1–1 (Bellerín 35. – öngól, ill. A. Pérez 35.)
Celta Vigo–Getafe 2–2 (J. Bamba 24., Strand-Larsen 42., ill. B. Mayoral 2., Greenwood 33.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Cádiz–Girona 0–1 (A. García, 59.)
Real Madrid–Osasuna 4–0 (Bellingham 9., 54., Vinícius Jr. 65., Joselu 70.)
Mallorca–Valencia 1–1
(D. Rodriguez 5., ill. D. López 45+3.)
Sevilla–Rayo Vallecano 2–2 (D. Sow 50., En-Nesziri 90+7., ill. Valentín 21., Á. García 26.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Athletic Bilbao–Almería 3–0
(Gorka Guruzeta 10., Dani García 63., Sancet 81.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 9 8 1 20–6 +14 24
2. Girona 9 7 1 1 19–11 +8 22
3. Barcelona 9 6 3 21–10 +11 21
4. Atlético Madrid 8 6 1 1 20–8 +12 19
5. Athletic Bilbao 9 5 2 2 16–9 +7 17
6. Real Sociedad 9 4 3 2 17–12 +5 15
7. Rayo Vallecano 9 3 4 2 11–13 –2 13
7. Betis 9 3 4 2 11–13 –2 13
9. Valencia 9 3 2 4 10–11 –1 11
10. Las Palmas 9 3 2 4 6–8 –2 11
11. Getafe 9 2 4 3 12–15 –3 10
12. Osasuna 9 3 1 5 9–14 –5 10
13. Cádiz 9 2 3 4 8–12 –4 9
14. Sevilla 8 2 2 4 13–12 +1 8
15. Mallorca 9 1 5 3 12–15 –3 8
16. Villarreal 9 2 2 5 11–15 –4 8
17. Alaves 9 2 2 5 7–13 –6 8
18. Celta Vigo 9 1 3 5 10–15 –5 6
19. Granada 9 1 3 5 15–23 –8 6
20. Almería 9 3 6 11–24 –13 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik