La Liga: már megint kikapott a Cavanit is elveszítő Valencia

P. K.P. K.
2023.02.11. 22:59
null
Cavanit már a 16. percben le kellett cserélni a Valencia–Bilbao meccsen (Fotó: AFP)
A spanyol La Liga 21. fordulójában a hazai pályán játszó Valencia hiába szerezte meg a vezetést a Bilbao ellen, 2–1-es vereséget szenvedett.

 

A 21. forduló előtt kieső, 18. helyen álló, a legutóbbi négy tétmeccsét elveszítő Valencia a 8. helyezett Athletic Bilbaót fogadta szombat este, és kimondottan jó első félidő játszottak a csapatok.

A hazai szurkolótábor egy része a vezetőség elleni tiltakozásképpen nem vett részt a találkozón, így nem láthatta Samu Castillejo gólját a 17. percben (a támadó hét méterről, balról lőtt a hosszú alsóba). Szinte rögtön azután szerezték meg a vezetést a hazaiak, hogy Edinson Cavanit sérülés miatt le kellett cserélni. Az első félidő hazai részről hozott még egy látványos, ollózós lövést a Cavanit váltó Hugo Duro előadásában, a másik oldalon pedig Nico Williams szép szóló végén egyenlített.

A második félidőben viszont csak a Bilbao szerzett gólt, Oihan Sancet találata (Inaki Williams balról érkező labdáját középről, 11 méterről lőtte laposan a kapuba) pedig azt jelenti, hogy Gennaro Gattuso leváltása után a Valenciát ideiglenesen irányító Voro a harmadik bajnoki mérkőzésén is kikapott a „denevérekkel”.

SPANYOL LA LIGA
21. FORDULÓ
SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

Valencia–Athletic Bilbao 1–2 (Castillejo 17., ill. N. Williams 30., Sancet 72.)
KORÁBBAN
Almería–Real Betis 2–3 (L. Suárez 27., Costa 63., ill. Rodri 6., Canales 42., Guardado 70.)
Sevilla–Mallorca 2–0 (en-Nesziri 28., Gil 40.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 20 17 2 1 42–7 +35 53
2. Real Madrid 20 14 3 3 40–17 +23 45
3. Real Sociedad 20 12 3 5 28–19 +9 39
4. Atlético Madrid 20 10 5 5 29–17 +12 35
5. Betis 21 10 4 7 27–22 +5 34
6. Athletic Bilbao 21 9 5 7 31–22 +9 32
7. Rayo Vallecano 20 9 5 6 27–22 +5 32
8. Villarreal 20 9 4 7 22–17 +5 31
9. Osasuna 20 8 5 7 19–19 0 29
10. Mallorca 21 8 4 9 16–20 –4 28
11. Girona 21 6 6 9 27–31 –4 24
12. Sevilla 21 6 6 9 23–29 –6 24
13. Celta Vigo 20 6 5 9 22–32 –10 23
14. Valladolid 20 7 2 11 15–28 –13 23
15. Almería 21 6 4 11 25–34 –9 22
16. Cádiz 21 5 7 9 17–33 –16 22
17. Espanyol 20 4 9 7 24–30 –6 21
18. Valencia 21 5 5 11 26–26 0 20
19. Getafe 20 4 6 10 17–27 –10 18
20. Elche 20 1 6 13 15–40 –25 9

 

Legfrissebb hírek

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
21 perce

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
12 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03