La Liga: „Lelkes játékosként tért vissza” – Ancelotti Benzemáról

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.29. 17:06
null
Benzema (jobbra) motivált (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti, a spanyol bajnoki címvédő Real Madrid labdarúgócsapat szakvezetője szerint Karim Benzema sérülése már a múltté, az aranylabdás francia támadó rendkívül motivált és kész a visszatérésre.

 

A fővárosiak olasz vezetőedzője csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt Karim Benzemáról, de arra vonatkozóan már mondott konkrétumot, hogy hány percnyi játéklehetőséget kíván adni neki a pénteki bajnoki összecsapáson, amelyen a csapata a Valladolid vendégeként szerepel a La Ligában.

„Karim nagyon motivált és lelkes játékosként tért vissza, aki sokat fog nekünk segíteni az idény második felében. Már csak azért is, mert az első felében keveset játszhatott, márpedig nagyon szeretné megmutatni magát” – mondta az olasz szakvezető a csatárról, aki a katari világbajnokságot sérülése miatt kihagyta, de azóta már ismét egészséges. Benzema már szeptemberben is sérülésekkel bajlódott, majd visszatért ugyan, de ismét kiesett. Legutóbb november elején játszott tétmérkőzést, és december 10-én kezdte újra az edzéseket a Realnál.

Carlo Ancelotti kiemelte, hogy Benzema az elmúlt napokban lejátszott felkészülési találkozókon 30, majd 45 percet játszott, a fizikai állapota pedig folyamatosan javul.

A katari vb-t megjárt madridi alapembereinek majd' mindegyike helyet kapott Ancelotti meccskeretében, még a világbajnokság záró szakaszában érdekelt, a horvátokkal bronzérmes Luka Modric, valamint a franciákkal ezüstérmes Aurelien Tchouaméni és Eduardo Camavinga is, jóllehet ők hárman a vb után még csak egyetlen közös foglalkozáson vettek részt társaikkal. Velük kapcsolatban Ancelotti elmondta, hogy szeretett volna több pihenőidőt biztosítani számukra, de a sűrű versenynaptár erre nem adott lehetőséget. Pénteken viszont elsősorban azokkal tervez, akikkel az elmúlt hetekben, napokban együtt dolgozhatott.

A Real Madrid második a spanyol bajnoki tabellán, a listavezető FC Barcelonát kétpontos hátránnyal követve.

SPANYOL LA LIGA
15. FORDULÓ
17.00:
Girona–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
19.15: Real Betis–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
21.30: Atlético Madrid–Elche (Tv: Spíler2)

PÉNTEKEN
17.00: Getafe–Mallorca (Tv: Spíler2)
19.15: Cádiz–Almeria
19.15: Celta Vigo–Sevilla (Tv: Spíler2)
21.30: Valladolid–Real Madrid (Tv: Spíler2)

SZOMBATON
14.00: Barcelona–Espanyol (Tv: Spíler2)
16.15: Real Sociedad–Osasuna
16.15: Villarreal–Valencia (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona14121133–5+2837
2. Real Madrid14112133–14+1935
3. Real Sociedad1482419–17+226
4. Athletic Bilbao1473424–14+1024
5. Atlético Madrid1473421–14+724
6. Betis1473417–12+524
7. Osasuna1472516–14+223
8. Rayo Vallecano1464420–16+422
9. Villarreal1463515–10+521
10. Valencia1454522–15+719
11. Mallorca1454513–13019
12. Valladolid1452713–21–817
13. Girona1444620–22–216
14. Almeria1451816–22–616
15. Getafe1435612–20–814
16. Espanyol1426616–22–612
17. Celta Vigo1433814–26–1212
18. Sevilla1425713–22–911
19. Cádiz142579–26–1711
20. Elche1441010–31–214
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik