La Liga: két öngólt is összehozott, kikapott a Bilbao

K. B.K. B.
2023.02.26. 15:59
null
A Girona 3–2-es sikert ért el az Athletic Bilbao otthonában (Fotó: Getty Images)
A Girona két öngóllal 3–2-re diadalmaskodott az Athletic Bilbao otthonában, míg a Celta Vigo hazai pályán 3–0-ra nyert a Valladolid ellen vasárnap, a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) 23. fordulójában.

A vendégek Aleix García idénybeli első góljával szerezték meg a vezetést már a 4. percben, s negyed órával később Óscar de Marcos öngóljával kettőre nőtt a különbség. A tabella hetedik helyén álló Athletic Bilbao a 35. percben szépített Yuri Berchiche találatával, de még az első félidőben visszaállt a kétgólos differencia, ezúttal Mikel Vesgának jegyeztek öngólt (1–3).

A második játékrészben hatalmas fölényben futballoztak a hazaiak, de Raúl García csak szépíteni tudott a végjátékban – 3–2-re nyert a Girona.

Két-két győzelem, valamint vereség, egy döntetlen a Celta Vigo és a Valladolid legutóbbi öt bajnokijának mérlege, mindkét csapat egyaránt két pontra van a kieső zónától – feltehetően a céljuk is megegyező: eltávolodni tőle. A vártnál simább mérkőzés alakult ki kettejük között, mindvégig a hazai pályán játszó Celta Vigo irányított, s ez az eredményben is megmutatkozott: Haris Seferovic góljával, valamint Gabri Veiga duplájával 3–0-ra diadalmaskodott. A vendégeken középpályásuk, a marokkói Szelim Amallah 84. percben történt kiállítása sem segített...

SPANYOL LA LIGA
23. FORDULÓ

Athletic Bilbao–Girona 2–3 (Berchiche 35., R. García 89., ill. A. García 4., De Marcos 19. – öngól, Vesga 45+1. – öngól)
Celta Vigo–Valladolid 3–0
(Seferovic 17., Veiga 32., 64.)
Kiállítva: Amallah (Valladolid, 84.)

KÉSŐBB
Almería–Barcelona 1–0 (E. B. Touré 24.)
21.00: Sevilla–Osasuna (Tv: Spíler2)

Hétfő
21.00:
Villarreal–Getafe (Tv: Spíler2)

KORÁBBAN
Valencia–Real Sociedad 1–0
(Zubeldia 40. – öngól)
Real Madrid–Atlético Madrid 1–1 (Á. Rodríguez 85., ill. J. Giménez 78.)
Cádiz–Rayo Vallecano 1–0 (S. Guardiola 74.)
Espanyol–Mallorca 2–1 (Braithwaite 22., 51., ill. Muriqi 41.)

Pénteken játszották
Elche–Real Betis 2–3 (Fidel 7. – 11-esből, Boyé 9., ill. B. Iglesias 65. – 11-esből, Miranda 68., Willian José 90+5. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 23 19 2 2 45–8 +37 59
2. Real Madrid 23 16 4 3 47–18 +29 52
3. Real Sociedad 23 13 4 6 32–23 +9 43
4. Atlético Madrid 23 12 6 5 32–18 +14 42
5. Betis 23 12 4 7 32–25 +7 40
6. Rayo Vallecano 23 9 7 7 29–25 +4 34
7. Athletic Bilbao 23 9 5 9 33–26 +7 32
8. Villarreal 22 9 4 9 24–22 +2 31
9. Mallorca 23 9 4 10 21–24 –3 31
10. Girona 23 8 6 9 36–35 +1 30
11. Osasuna 22 8 6 8 19–21 –2 30
12. Espanyol 23 6 9 8 29–34 –5 27
13. Celta Vigo 23 7 6 10 26–34 –8 27
14. Sevilla 22 6 7 9 24–30 –6 25
15. Almeria 23 7 4 12 28–40 –12 25
16. Cádiz 23 6 7 10 18–35 –17 25
17. Valladolid 23 7 3 13 16–33 –17 24
18. Valencia 23 6 5 12 27–27 0 23
19. Getafe 22 5 7 10 19–28 –9 22
20. Elche 23 1 6 16 17–48 –31 9
Legfrissebb hírek

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
20 órája

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
23 órája

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:38

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

A Villarreal a 98. percben mentett pontot

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 23:08

Mbappé pénteken már labdával edzett, a City elleni visszavágón bevethetik

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 18:19

Vinícius Júnior a Real Madrid történelmének legrosszabb tizenegyesrúgója a XXI. században

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 11:25
Ezek is érdekelhetik