La Liga: a PSG elfogadta a Real ajánlatát Mbappéért – sajtóhír

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.08.27. 08:53
null
Megkezdődhetnek az érdemi tárgyalások a PSG és a Real Madrid között Mbappéért (Fotó: AFP)
A Real Madrid labdarúgócsapata újabb ajánlatott tett Kylian Mbappéért, amelyet a Paris Saint-Germain már nem utasított el, így megkezdődhetnek az érdemi tárgyalások a két klub között.

 

A L'Équipe francia lap információja szerint a madridi egyesület ezúttal már 170+10 millió eurós ajánlattal jelentkezett, miután korábban a 160, majd a 170 millió eurót is kevesellte, így visszautasította a PSG. A lap kiemelte: a Real Madrid közben kiszivárogtatta azt az információt, hogy ennél az ajánlatnál sokkal többre már nem képes, abban az esetben, ha ez sem felelne meg a franciáknak. A nyári átigazolási piac kedd éjszaka zár.

A 180 millió euró megegyezik azzal az összeggel, amelyet a PSG négy évvel ezelőtt fizetett a Monacónak az időközben világbajnok, 22 éves Mbappéért. A játékos előző klubja, a Monaco 35 millió euróra tarthat igényt a mostani átigazolási díjból.

Mbappé mostani értékesítése mellett szólt, hogy jelen állás szerint – hiszen szerződése jövő nyárig érvényes a párizsiaknál – januárban már jóval olcsóbban, míg egy év múlva ingyen távozhat, a PSG keretébe pedig a nyáron több klasszis játékos érkezett, legtöbbjükért nem is kellett fizetniük a franciáknak. Így került a párizsiakhoz a hatszoros aranylabdás Lionel Messi, a világ- és Európa-bajnok Sergio Ramos, a nyári Európa-bajnokság legjobbjának választott Gianluigi Donnarumma, valamint a Liverpool holland válogatott középpályása, Georginio Wijnaldum is.

 

 


 

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 09:01

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
2026.11.04. 15:44

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:08

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:56

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 13:56