Griezmann, Suárez és Messi is betalált, a Barcelona a bajnokság élére állt

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 12:48
null
Suárez és Griezmann is betalált az Eibarnak (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona Antoine Griezmann, Lionel Messi és Luis Suárez góljával 3–0-ra legyőzte a hazai pályán futballozó Eibart a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán.


A MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉT ITT OLVASHATJA!

 

Tizenegyedik Barcelona elleni mérkőzésén sem tudott győzni az Eibar – persze a papírforma nem is ezt súgta a két együttes randevúja előtt. Lionel Messiék számára az volt a tét, hogy – ha csak ideiglenesen is, a Real Madrid esetleges mallorcai sikeréig – átvegyék a vezetést a bajnoki tabellán.

Az Eibar ezzel együtt bátor támadójátékkal rukkolt ki, az első nagyobb helyzet is a hazaiak előtt adódott. A vezetést viszont a vendégek szerezték meg: Clement Lenglet adott jó 40 méteres indítást Antoine Griezmann-nak, aki kapuig gyalogolhatott a labdával, ott pedig hiába kapott bele a lövésébe Marko Dmitrovics, a szerb kapus hárítani nem tudott. 0–1

Lenglet kiemelkedő teljesítménnyel járult hozzá a Barcelona előnyéhez az első félidőben. A francia bekk nyerte a legtöbb párharcot fejjel, és földön is csak a térdsérülése után egyre jobb formát mutató Samuel Umtiti volt nála hatékonyabb. Emellett előrejátékban is jeleskedett: túl azon, hogy Grizemann találatát előkészítette, még két ziccerpassza volt az első negyvenöt percben.

Fordulás után megpróbálta meglepni ellenfelét az Eibar, amely néhány pillanatra valóban be is szorította a Barcelonát. Csakhogy a katalánoknak ezúttal is elég volt egyetlen villanás, Suárez, Griezmann, majd Messi volt a labda útja, utóbbi pedig 10 méterről mattolta a korábban vele szemben több nagy bravúrt is bemutató Dmitrovicsot. 0–2

A 66. percben Luis Suárez ugyancsak betalált, ezzel megpecsételve a baszkok sorsát. 0–3

Ezzel a Barcelona történetének első olyan mérkőzése lett az eibari, amelyen a három támadóklasszis egyszerre tudott gólt szerezni – viszont vélhetően nem az utolsó.

A Barcelona – amióta jegyzik a statisztikát, s rendeznek meccset ilyen időpontban a La Ligában – kilencedszer játszott szombaton 13 órától bajnokit, s az eddigi nyolc alkalomhoz hasonlóan ezúttal is betalált rajta mind Lionel Messi, mind Luis Suárez...

Persze aligha csak a magasan járó napon múlt, hogy a Barca a tabella legmagasabb pontjára kapaszkodott a három pontnak köszönhetően, s bár lehet, hogy csupán ideiglenesen, de megelőzte a nagy rivális Real Madridot. Zinédine Zidane csapata Mallorcán válaszolhat a gránátvörös-kékeknek.

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Eibar–FC Barcelona 0–3 (Griezmann 13., Messi 58., L. Suárez 66)

Később
16.00: Atlético Madrid–Valencia (Tv: Spíler2)
18.30:
Getafe–Leganés (Tv: Spíler2)
21.00:
Mallorca–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 9 6 1 2 23–10 +13 19
2. Real Madrid 8 5 3 16–8 +8 18
3. Granada 9 5 2 2 16–10 +6 17
4. Atlético Madrid 8 4 3 1 7–4 +3 15
5. Real Sociedad 8 4 1 3 13–9 +4 13
6. Sevilla 8 4 1 3 10–11 –1 13
7. Athletic Bilbao 8 3 3 2 7–4 +3 12
8. Valencia 8 3 3 2 12–12 0 12
9. Villarreal 8 3 2 3 19–13 +6 11
10. Levante 8 3 2 3 10–10 0 11
11. Osasuna 9 2 5 2 7–8 –1 11
12. Getafe 8 2 4 2 12–12 0 10
13. Valladolid 8 2 4 2 7–8 –1 10
14. Eibar 9 2 3 4 10–13 –3 9
15. Celta Vigo 8 2 3 3 5–9 –4 9
16. Betis 8 2 3 3 11–16 –5 9
17. Alavés 8 2 2 4 5–9 –4 8
18. Mallorca 8 2 1 5 6–12 –6 7
19. Espanyol 8 1 2 5 4–14 –10 5
20. Leganés 8 2 6 4–12 –8 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik