La Liga: Cavani duplázott, de még így sem nyert a Valencia

Vágólapra másolva!
2022.10.15. 18:19
null
Cavani duplája ellenére sem nyert a Valencia (Fotó: Getty Images)
A 90+11. percben értékesített büntetővel mentett pontot a Girona a Cádiz ellen szombaton, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójában, míg a Valencia 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán az Elchével. Később a Sevilla 1–0-ra legyőzte a Mallorcát.

 

GIRONA–CÁDIZ

A Girona sorozatban három elveszített mérkőzés után fogadta szombaton a bajnokság 19. helyén álló, ám egyre jobb formát mutató Cádiz együttesét. Az első félidőben a hazaiak voltak az aktívabbak, több mint kétszer annyi kapura lövésük volt, mint a riválisnak, és habár a labdabirtoklásban is fölényben voltak, gólt nem tudtak szerezni.

A második játékrészt kiválóan kezdte a vendégcsapat, Alex Fernández idénybeli első találatát megszerezve juttatta előnyhöz a Cádizt. A 74. percben a két perccel korábban beálló Juan Cala szerencsétlenül ért a labdához, olyannyira, hogy öngól lett belőle – a találatot a videobíró segítségével érvénytelenítették, mivel szabálytalanság előzte meg. Sokáig úgy tűnt, a Cádiz győzelmével ér véget a meccs, ám a ráadásban Santiago Bueno szabálytalansága után büntetőhöz jutott a Girona, s Cristhian Stuani – már a 90+11. (!) percben – nem hibázott, 1–1. A Cádiz immár négy mérkőzés óta veretlen (1 győzelem, 3 döntetlen), ám így is csak az utolsó előtti helyen áll a tabellán.

VALENCIA–ELCHE

Fordulatos, izgalmas, helyenként igazán színvonalas meccset vívott egymással délután a Valencia és az Elche. A vezetést utóbbi szerezte meg a 29. percben Pere Milla értékesített büntetője révén, majd a félidő hajrájában jött az Edinson Cavani-show. Az idén szerződtetett veterán klasszis a 41. percben egy belőtt tizenegyessel szerezte meg első gólját a Valencia színeiben, majd a hosszabbítás 7. percében fejjel is betalált, ezzel már a hazaiak vezettek.

A második félidő kiegyenlített játékot, jó tempót hozott, s bár a Valenciának megvolt az esélye, hogy eldöntse a meccset, a 65. percben jött az egyenlítés: Milla fejjel talált be, ezzel ő is megszerezte második gólját. A továbbiakban helyzetek még voltak, szabálytalanság miatt érvénytelenített találat is, de érvényes gól már nem. 2–2

MALLORCA–SEVILLA

Az edzőváltáson nemrég átesett vendégek ezen a meccsen sem tudtak az eddigieknél jobb, látványosabb támadófutballal előállni – mindössze kétszer próbálkoztak kapuralövéssel, s egyszer találták el a kaput.

Igen ám, csakhogy abból gólt lett: Isco passzát követően az 53. percben Nemanja Gudelj volt eredményes. A Mallorca hiába volt sokszor jobb, kreatívabb, támadóbb ellenfelénél, nem tudott kiegyenlíteni. 0–1

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Mallorca–Sevilla 0–1
(Gudelj 53.)

KORÁBBA
Valencia–Elche 2–2
(Cavani 41., 45+7. – az elsőt 11-esből, ill. P. Milla 29., 65. – az elsőt 11-esből)
Girona–Cádiz 1–1 (Stuani 90+11. – 11-esből, ill. A. Fernández 46.)
Rayo Vallecano–Getafe 0–0

KÉSŐBB
21.00:Athletic Bilbao–Atlético Madrid (Tv:Spíler2)
Vasárnap
14.00:Celta Vigo–Real Sociedad (Tv:Spíler2)
16.15:Real Madrid–Barcelona (Tv:Spíler2) – élőben az NSO-n!
18.30:Espanyol–Valladolid (Tv:Spíler2)
21.00:Betis–Almería (Tv:Spíler2)

Az állás
1. Barcelona 8 7 1 20–1 +19 22
2. Real Madrid 8 7 1 19–7 +12 22
3. Athletic Bilbao 8 5 2 1 17–5 +12 17
4. Atlético Madrid 8 5 1 2 14–7 +7 16
5. Betis 8 5 1 2 10–5 +5 16
6. Real Sociedad 8 5 1 2 13–11 +2 16
7. Valencia 9 4 2 3 16–10 +6 14
8. Osasuna 8 4 1 3 9–8 +1 13
9. Villarreal 8 3 3 2 10–3 +7 12
10. Rayo Vallecano 9 3 2 4 10–12 –2 11
11. Celta Vigo 8 3 1 4 9–14 –5 10
12. Mallorca 9 2 3 4 7–10 –3 9
13. Sevilla 9 2 3 4 9–14 –5 9
14. Girona 9 2 2 5 12–15 –3 8
15. Valladolid 8 2 2 4 6–13 –7 8
16. Getafe 9 2 2 5 8–16 –8 8
17. Almeria 8 2 1 5 7–12 –5 7
18. Espanyol 8 1 3 4 11–16 –5 6
19. Cádiz 9 1 3 5 4–17 –13 6
20. Elche 9 3 6 6–21 –15 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik