La Liga: Bilbao-diadal, plusz itt a spanyol idény első triplája is!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.02.03. 22:55
null
Oihan Sancet nagy napja: a bilbaói csatár három gólt lőtt! (Fotó: Getty Images)
Megszakította hosszú bajnoki nyeretlenségi sorozatát az Athletic Bilbao: a baszk csapat a három gólt lövő Oihan Sancet vezérletével hazai pályán 4–1-re legyőzte a Cádizt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 20. fordulójának pénteki mérkőzésén.

Oihan Sancet korán megszerezte a vezetést a hazaiaknak, a 10. percben egy rövid felszabadítás után bombázott a rövid sarokba.

A játékrész derekán Brian Ocampo remek előkészítéséből Gonzalo Escalante közelről betuszkolta az egyenlítő gólt, de nem sokáig maradt az 1–1: egy eredményes letámadás és labdaszerzés nyomán Oihan Sancet belőtte a második gólját, sőt az első félidőben még maradt idő arra is, hogy egy szabadrúgást követően Yeray Álvarez befejelje a harmadik hazai gólt is.

Kétgólos előny birtokában kényelmes második félidőre készülhettek a bilbaóiak, s noha a két sárga lapos Yuri Berchiche kiállítása kicsit bezavart a képbe, Sancet emberhátrányban is lőtt egy gólt – középen kiugorva bombázta a hálóba az előtte ideálisan felpattanó labdát.


Egy kis stat: ebben az idényben Oihan Sancet az első labdarúgó, aki három gólt szerez egy spanyol élvonalbeli bajnokin; a legutóbbi hat La Liga-triplából egyébként kettőt is a magáénak mondhat a bilbaói csatár.

A bilbaóiak az elmúlt hetekben bemasíroztak a Király-kupa elődöntőjébe, de bajnokin legutóbb a világbajnokság előtt győztek: péntek este ötös nyeretlenségi szériát (két döntetlen, három vereség) zártak le.

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (ÁTKATTINTÁSSAL)

SPANYOL LA LIGA
20. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
Athletic Bilbao–Cádiz 4–1
(Sancet 10., 34., 74., Yeray Álvarez 44., ill. Escalante 25.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat
14.00:
Espanyol–Osasuna (Tv: Spíler2)
16.15: Elche–Villarreal (Tv: Spíler2)
18.30: Atlético Madrid–Getafe (Tv: Spíler2)
21.00: Real Betis–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
Vasárnap
14.00:
Mallorca–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
16.15: Girona–Valencia (Tv: Spíler2)
18.30: Real Sociedad–Valladolid (Tv: Spíler2)
21.00: Barcelona–Sevilla (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00:
Rayo Vallecano–Almería (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 19 16 2 1 39–7 +32 50
2. Real Madrid 19 14 3 2 40–16 +24 45
3. Real Sociedad 19 12 3 4 28–18 +10 39
4. Atlético Madrid 19 10 4 5 28–16 +12 34
5. Villarreal 19 9 4 6 21–14 +7 31
6. Betis 19 9 4 6 21–16 +5 31
7. Athletic Bilbao 20 8 5 7 29–21 +8 29
8. Rayo Vallecano 19 8 5 6 25–22 +3 29
9. Osasuna 19 8 4 7 18–18 0 28
10. Mallorca 19 7 4 8 15–18 –3 25
11. Almeria 19 6 4 9 23–29 –6 22
12. Girona 19 5 6 8 26–29 –3 21
13. Sevilla 19 5 6 8 21–26 –5 21
14. Valencia 19 5 5 9 25–23 +2 20
15. Espanyol 19 4 8 7 23–29 –6 20
16. Celta Vigo 19 5 5 9 18–29 –11 20
17. Valladolid 19 6 2 11 14–28 –14 20
18. Cádiz 20 4 7 9 15–33 –18 19
19. Getafe 19 4 5 10 16–26 –10 17
20. Elche 19 6 13 12–39 –27 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik