BACSKAI JÁNOS
2022.08.21 16:48 Frissítve: 2022.08.30 10:19

La Liga: Barcelona-dominancia a nyári érkezők álomcsapatában

Agyzsibbasztó hazai és külföldi történések ide, forró nyár és még forróbb nyári események oda, ezen a nyáron sem kerülhetjük el, hogy ráncba szedjük a futball topligáinak átigazolásait, és egyáltalán nem mellékesen nagyon sok harasztot megzörgessünk. Sohasem látott árak, sohasem látott fizetések, mindenki eladó és megvehető (még mindig a labdarúgásról beszélünk), nem csoda, hogy a mai szurkoló a legváratlanabb pletyka és hír olvastán sem rezzen már meg. Nézzük, mit adott mára nekünk a nemzetközi piac és a nemzetközi szaksajtó! A mostani körünket szokás szerint Angliában kezdtük, hogy Olaszországon és Franciaországon át érkezzünk el Németországba, és Spanyolországban zárjunk!

Fotó: AFP

 

Az FC Barcelona lett a nyár transzfergyőztese 2022-ben, nemcsak a LA LIGÁBAN, de az összes topligában, óriási meglepetésre. Hogy mi lesz ennek a gazdasági következménye, az majd kiderül az évek során. Két igazolással jeleskedett a Real Madrid is, amely a védelmét és a középpálya „munkás” részét erősítette, továbbá az Atlético Madrid, a Sevilla és a Villarreal, de még az Espanyol és a Real Sociedad is hozzátette a magáét a külföldről, más ligákból érkezők legjobb csapatához.

Természetesen mint minden válogatás, ez is szubjektív, látjuk majd a fórumunkon, hogy nem lesz két egyforma „megoldás”, de ez is a szép a futballban.

No és az, hogy bár a nyári álomcsapatot az FC Barcelona dominálja négy labdarúgóval, ez messze nem jelenti, hogy a katalánok lesznek a bajnokok – láttuk az 1. fordulóban, hogy a spanyol kiscsapatoknál folyó nagyon magas színvonalú munka miatt senkit sem lehet lebecsülni ligában, olykor nagyon megszenvednek a „gigászok” a sokkal szegényebb és szerényebb gárdákkal.

Remek erőnlét, taktikai fegyelem, profi kiválasztás és képzés, ezért sem lesz könnyű dolguk a gigászoknak – mégis érdekes, hogy a három nagycsapat nem bízik mostanában a spanyol „belpiacban”, és rendre külföldről igazol, de igaz ez a Sevillára is.

A LA LIGA NYÁRI LEGJOBB „EXPORT 11-E”

BENJAMIN LECOMTE (a Monacótól az Espanyolhoz, kölcsönbe)

Ugyan a veterán, a napokban a 40. életévébe lépő Pepe Reina és a 35 esztendős, egyszeres válogatott Kiko Casilla is visszatért a La Ligába, de a legértékesebb kapus mégis a volt felnőttválogatott Lecomte, aki a legjobb kapuskorban van, alig múlt harminc. Három éve 13.5 milliót fizetett érte a Monaco, ám nem jött össze a hercegségbeli nagy áttörés Lecomte-nak, egy évre kölcsönadták őt az Atlético Madridnak, de ott egyetlenegyszer sem védett tétmérkőzésen. 2018-ban és 2019-ben ülhetett a Les Bleus kispadján, több mérkőzésen is, most azt várja, hogy az Espanyolban visszanyeri a régi formáját. A Monacóban Alexander Nübel szorította ki a kapuból, míg Barcelonában az U21-es válogatott, saját nevelésű, de tapasztalatlan Joan García mentora lesz – az Espanyol a nyáron a negyvenéves Diego Lópezt elengedte a Rayo Vallecanóhoz, a Barcelona-nevelés, 32 esztendős Oier Olazábal pedig Ciprusra igazolt. 

KISPAD. Az első forduló alapján az idény egyik meglepetésembere lehet a szerb Predrag Rajkovics: a 26 éves kapust kétmillióért vette az RCD Mallorca a Reimstől, és az első fordulóban kivédte Bilbaóban az ellenfél szemét.

 

ANDREAS CHRISTENSEN (a Chelsea-től a Barcelonához, ingyen)

Még csak 26 esztendős, de már 57-szeres válogatott, nyert Bajnokok Ligáját, Európa-ligát, FA-kupát,  bajnokságot, és nemcsak rutinos, hanem fegyelmezett is, 161 Premier League-mérkőzésen 13 sárga lapot kapott, meg egy piros lapot, ráadásul ingyen lehetett elhozni őt Londonból. A három- és a négyfős védelemben is megállja a helyét, párszor játszott jobbhátvédként a klubjában és a dán válogatottban, sőt olykor szűrőként is szerepelt. Apja, Sten Christensen a Bröndby kapusa volt az 1990-es évek elején (de már az Ferencvárossal folytatott kupapárharc után), majd a Chelsea megfigyelője, öccse, Magnus pedig a sokadosztályú Alleröd kapusa. Andreas 2026-ig írt alá a Barcelonához, éves fizetése bruttó 10.4 millió euró, ez éppen kétszer annyi, mint amennyit a Chelsea-től kapott! A szintén a nyáron érkező Jules Koundével együtt évekre megoldja a Barcelona védelmi tengelyének gondjait – Gerard Piqué a télen betölti a 36-ot, Eric García középen és a jobb szélen vethető be, miként Koundé és a szintén világklasszis-ígéret Ronald Araújo. Utóbbi holtversenyben a klub harmadik legértékesebb futballistája, Koundé meg a második. A jelek szerint jövőre szélsővédőket fog igazolni a Barca…

KISPAD. A korábbi U21-es válogatott Pablo Maffeo jó tíz éve került az Espanyoltól a Manchester Cityhez, a Mallorca kedvéért most már a VfB Stuttgartot hagyta ott. A németek 9 millió eurót fizettek érte, az RCD harmadennyiért szerezte most meg. A védelem és a középpálya jobb oldalán vethető be Pol Lirola, akit tavaly 6.5 millióért szerzett meg az Olympique Marseille a Fiorentinától, ám most kölcsönadta az Elchének.

 

ANTONIO RÜDIGER (a Chelsea-től a Real Madridhoz, ingyen)

Sokat gyengült ezen a nyáron a Chelsea védelme a La Liga miatt: a (fentiek alapján nem meglepő módon) középen és a jobb oldalon is bevethető Antonio Rüdiger 2026-ig írt alá a Real Madridhoz, és a nyolcadik legértékesebb játékos, aki a Bosman-szabály alapján ingyen váltott klubot. A játékjoga a Transfermarkt szerint 40 millió eurót ér, ötmillióval megelőzi így Christensent. Viszont sokkal jobban keres, az aláírásáért 8 millió eurót kért, a fizetése évente 9 millió, nettóban, míg ügynöksége (amelynek egyik vezetője a féltestvére, Sahr Senesie) szerényen csak 15 milliót kért, hogy Rüdigert ne a Bayern München vagy a Barcelona felé terelgessék, és ne fogadja el a játékos a Chelsea új ajánlatát se. Rüdiger 29 és fél éves, 2016-os és 2019-es súlyos sérülése a múlté (Christensen 2019 óta összesen 20 mérkőzést hagyott ki sérülések miatt), alapember a válogatottban, fizikailag tökéletes felépítésű, ha nem is ő a történelem leggyorsabb középső védője. Formájáról mindent elmond, hogy a France Football felvette őt a 2022-es Aranylabdára jelölt legjobb harminc labdarúgó listájára. A tervek szerint jó három évig Éder Militao párjaként a Real védelmi oszlopa lesz. Mindenképpen nagy fogás, és a Günter Netzerrel, Paul Breitnerrel megkezdett, Uli Stielikével, majd Bodo Illgnerrel folytatott „német szál” újabb jeles képviselője, ráadásul nagyon jól ismeri a válogatottból az előtte futballozó Toni Kroost. És természetesen abban bízik, hogy nem jut Christoph Metzelder sorsára, semmilyen értelemben sem

KISPAD. Nagyot fogott a nyáron a Betis az egyszeres olasz válogatott, volt brazil U-válogatott Luiz Felipével, akinek a játékjoga közel 20 millió eurót ér, de ingyen hagyta el a Laziót.

MARCAO (a Galatasaraytól a Sevillához, 12 millió euróért)

Az első játékos a listán, akiért fizettek is: a 26 éves brazil középső védő után még hárommillió eurót remél a Galatasaray, és tízszázalékos a továbbadási járulék. Lesz dolga Marcaónak, a Sevilla egy komplett védelmet eladott a nyáron, Jules Koundé és Diego Carlos mellett Alejandro Pozo, Ludwig Augustinsson és Juan Berrocal is távozott. Marcao a brazilos védőiskola folytatója: acélkemény, soha nem félti magát, méterekről bevetődik, és ha kell, nekimegy nemhogy a téglafalnak, de saját csapattársának is. Egy törökországi bajnokin azért kapott piros lapot, mert többször is meg akarta ütni saját együttese szélsőjét, Kerem Aktürkoglut…

KISPAD. Marcaónak lesz dolga bőven, a védelemben az új párja a Bayern Münchentől 16 millió euróért megvásárolt fiatal francia játékos, Tanguy Nianzou. Szintén a jövő embere a még nála is fiatalabb, 18 esztendős Kaiky, a brazilért hétmillió eurót fizetett az Almería, és jó üzletet csinálhatott, mert a dél-amerikai jól futballozott a Real Madrid elleni debütálásakor.

Bevált

 

NAHUEL MOLINA (az Udinesétől az Atlético Madridhoz, 20 millió euróért)

Régóta neuralgikus poszt és pont az Atlético Madridban a jobb oldali védőé, reményei szerint most találta meg Diego Simeone a 2019-ben távozó legenda, Juanfran méltó utódját. Molina tavaly mutatkozott be az argentin válogatottban, ahol összesen 16-szor szerepelt, a védelem mindkét oldalán bevethető, de még jobb oldali középpályásként is – a Dél-Amerikában mindig nyitott szemmel járó udinei megfigyelők a Boca Juniors tartalékjai között találták meg őt, és két éve ingyen igazolt Olaszországba. Ötmillió euró a mostani bónusza, és az Udinese megkapta tízmillió euró értékben a szintén argentin középső védőt, a Molinánál picit fiatalabb, 22 esztendős Nehuén Pérezt e transzfer farvizén. Molina érkezése azt is jelenti, hogy Marcos Llorentének nem kell többé a védelemben szerepelnie. Csapatunkban a védősor bal szélén vettük számításba Molinát, az Atléticóban ott inkább Renan Lodi, Reinildo Mandava vagy Mario Hermoso fog szerepelni.

KISPAD. A hatszoros brazil válogatott Alex Telles a világbajnokság miatt is jobbnak érezte, ha otthagyja a Manchester Unitedet, és kölcsönben a Sevillában folytatja.

RAPHINHA (a Leeds Unitedtől a Barcelonához, 58 millió euróért)

A nyár egyik legmeglepőbb transzfere, a katalánok képesek voltak mindenkit túllicitálni „Ronaldinho utódjáért”, és az angolok még 9 milliónyi bónuszban bíznak. A 25 éves játékos nem tartozik a világsztárok közé, nem a média kedvence, nincs 100 millió ismerőse a közösségi oldalakon, de karrierje során összesen 100.4 millió eurót fizettek már érte, Angliában 67 mérkőzésen 29 kanadai pontot szerzett, a selecaóban kilenc fellépésén ötöt, 563 játékperc alatt. Nem mellékesen van olasz, azaz EU-s útlevele is, és „beérte” évi bruttó 13 millió eurós fizetéssel, ennél az angol topklubok biztosan jobb ajánlattal álltak elő neki és ügynökének. Akinek biztosan nagy szerepe volt a barcelonai szerződésben, lévén az ügynök nem más, mint Deco, a katalánok egykori ásza – nem mellékesen a Barca fő megfigyelője Dél-Amerikában. Nyilván nem lesz Raphinha Ronaldinho örököse, de még Decóé sem, ugyanakkor a modern futballhoz sokkal jobban alkalmazkodik, a védőmunkát sem hanyagolja el, atletikus felépítésű, gyors és erős, miközben fifikás mozdulatai, csodás passzai, meglátásai és önfeledt mosolya a régi idők örömét hozzák vissza a Barcába – és a klub szurkolói szívébe is.

KISPAD. Visszatért a Serie A-ból a La Ligába a lassan az örök ígéret kategóriában ragadó, 24 éves Carles Pérez: az Espanyoltól került a Barcához, onnan 14 millió euróért az AS Romához, most egymillióért kölcsönkapta a Celta Vigo, 11 milliós vételi opcióval, 3.5 milliós bónuszlehetőséggel. Nem egyszerű a spanyol tehetségek sorsa sem, emlékeznek még Bojan Krkicre? Őt 2011-ben 11 millióért vette a Roma a Barcelonától, két évre rá kétmillióval többért hátraarcot csinált a támadó, aztán szép lassan elkallódott, Kanada után most Japánban keresi tizenéves önmagát. Reméljük, visszanyeri régi formáját Samu Castillejo is, akit 21.3 millióért vett a Milan, most meg ingyen adta oda őt a Valenciának.

Welcome, Kessie! pic.twitter.com/wG051AUnpT

 

FRANCK KESSIÉ (a Milantól a Barcelonához, ingyen)

Nagyon szomorúak lettek a Milan-drukkerek, amikor olvasták a híreket, melyek szerint az 1996 végén született Kessié nem fogadja el az újabb és újabb szerződéshosszabbítási ajánlatokat – a háttérben természetesen az állt, hogy a szerződése közelgő lejárta miatt gyakorlatilag Európa összes topcsapata monitorozta a helyzetét. 2017-ben 32 millió euróért vette őt az Atalantától a Milan, és ugyan 2020-ban komoly hullámvölgybe került, de ebből sikeresen kilábalt, a játékjogának értékét a Transfermarkt 2021 nyarán 55 millió euróra taksálta, jelenleg 45 milliót ér. Az elefántcsontparti játékosnak is van olasz útlevele. Hatalmas munkabírása miatt lesz helye a csapatban, nemcsak védekező, de középső középpályásként is bevethető, párszor még karmesterként is játszott a Milanban, persze erre a Barcelonában aligha fog sor kerülni. Sergio Busquets 34 éves, a szerződése jövőre lejár, s ez utóbbi igaz Sergi Robertóra is. Frenkie de Jong talán távozik a nyáron, Miralem Pjanicnak is gőzerővel keresnek új kenyéradót – Kessiének komoly szerepe lehet a közeljövő Barcelonájában Pedri és Gavi mellett! Barcelonában a nettó fizetése közel nyolcmillió euró lesz, Olaszországban majdnem negyedennyit keresett – ám az olasz lapok szerint a Milan utolsó ajánlata nem sokkal volt rosszabb a spanyolokénál.

KISPAD. Nemsokára 34 esztendős lesz Axel Witsel, ám a 124-szeres belga válogatott szűrő remek fizikai állapotban tartja magát, és nyilván hatalmas rutinjával is sokat segít majd az Atlético Madridnak. A Dortmundot ingyen hagyta ott, Madridba egy évre írt alá.

 

AURÉLIEN TCHOUAMÉNI (a Monacótól a Real Madridhoz, 80 millió euróért)

Rüdiger mellett Tchouaméni érkezett a nyáron a La Liga és a Bajnokok Ligája címvédőjéhez, a Monaco alaposan megkérte az árát a 22 éves védekező és középső középpályásnak. Miközben Kylian Mbappé nagy erőkkel nekilát Párizsban, hogy egyszemélyes csapattá faragja a PSG-t, Tchouaméni igazi csapatember, elképesztő mennyiségű futómunkával, ütközéssel, harccal, „aprómunkával” teremti meg a villogás lehetőségét karmesterének és csatárainak. Kellett is a vérfrissítés az idősödő Realba, nyilván szükség van egy új világklasszis középcsatárra is – Tchouaméni már jelenleg is képes világklasszis szűrőmunkát nyújtani, napjaink futballjában (tetszik, nem tetszik) ez a sikerek alapja. A Míchelek, Martín Vázquezek, Carlos Valderramák, Enzo Francescolik kora lejárt, napjaink szuperatlétái talán Clarence Seedorfot és Edgar Davidsot is kenterbe vernék futómennyiségben.

KISPAD. Yangel Herrerának nem talál helyet a Manchester City, pedig megérne egy próbát ott a 24 éves venezuelai középpályás, aki kinőtte a spanyol kiscsapatokat, de fentebb nem bizonyíthat, hiába az espanyolos csúcsforma. Következik a hatodik kölcsönjáték, most a Gironában. Oda küldte a City-csoport erősödni az MLS-ből az argentin Taty Castellanost is, az ő játékjoga szintén bőven meghaladja a kétmillió eurót.

GIOVANI LO CELSO (a Tottenhamtől a Villarrealhoz, kölcsönbe)

A most 26 esztendős Giovani Lo Celso 2015-ben az új Francescoliként bukkant fel Argentínában, gyorsan lecsapott rá a PSG, de ott nem számoltak vele egy idő után, járt a Betisben és a Tottenhamben is kölcsönben, majd végleg meg is vették ezek a csapatok, összesen 25, illetve 48 millió euróért. A La Ligában brillírozott, a Premier League-ben nem annyira: a londoniak kölcsönadták egy idényre a Villarrealnak, majd egész nyáron klubot kerestek neki, és cserealapnak is szánták. Sikertelenül, így most ismét a Villarrealé lesz egy idényre. Vételi opció nélkül.

KISPAD. Luiz Henrique nyolcmillióért került a Betishez a Fluminensétől a nyáron, mindkét szélen bevethető, sőt középcsatárként is. Nem sokkal kevesebbet fizetett Samuel Linóért az Atlético Madrid, ám gyorsan kölcsönadta őt a Valenciának.

ROBERT LEWANDOWSKI (a Bayern Münchentől a Barcelonához, 45 millió euróért)

Mit nem írtunk még le a lengyel csatárról? Maradjunk a pőre számoknál: a Bayernben 375 mérkőzésen 344 gólt lőtt, és adott 72 gólpasszt, a Borussia Dortmundot 187 mérkőzésen 103 góllal és 42 gólpasszal szolgálta korábban. Az egyetlen ok, ami miatt aggódhatnak a Barca-drukkerek, az az, hogy Lewandowski 34 éves (éppen augusztus 21-én van a születésnapja), s harmincon felül már másként működik a regeneráció és a kisebb-nagyobb sérülésekből történő felépülés is, de fizikailag továbbra is csúcsformában van, és ami a legfontosabb: ő aztán tényleg kézzel-lábbal harcolt azért, hogy megvegye a Barcelona. Taktika, erőnlét, orvos- és táplálkozási tudomány ide, csúf anyagiak (évi 19 milliós bruttó fizetés) oda, bízunk benne, hogy a futballt továbbra is főleg szívvel játsszák... Ez esetben nagyon sokat nyert a Barcelona és a La Liga is a lengyel klasszissal!

KISPAD. A viszonylagos pénztelenség az oka, hogy nem sok csúcsformában lévő csatár költözött a nyáron Spanyolországba, így fér be álomcsapatunk keretébe az argentin Ezequiel Ponce, aki még 2015-ben került a Romához a Newell's Old Boystól, majd egy rövid kölcsönjáték után az Elche a Szpartak Moszkvától vette már meg, négymillióért.

MOMO CHO (az Angers-tól a Real Sociedadhoz, 11 millió euróért)

Alaposan megerősítette a támadósorát a Real Sociedad, egy egyik új szélső, Brais Méndez 14 millió euróba került, a másik, Kubo Takefusza 6.5 millióba, a középcsatár Momo Cho pedig 11 millió euróba. Momo Cho így is jutányos áron érkezett a La Ligába, mert ennél máris többet ér: a 18 éves játékos a PSG és az Everton akadémiáin nevelkedett, volt angol, most francia U-válogatott, míg az Angers színeiben nem szerzett sok gólt, azonban rendszeresen pályára lépett, és ebben a korban ez a legfontosabb. Villámgyors, bár kissé heves, a Ligue 1 előző idényében kétszer is kiállították, mindkétszer második sárga lappal. Hamarosan eldől, az új Antoine Griezmann vagy az új Ousmane Dembélé lesz-e belőle. A csatársorban Mikel Oyarzaballal, Alexander Isakkal és Carlos Fernándezzel, mögöttük David Silvával és a Martín Zubimendi, Asier Illarramendi, Mikel Merino trióval, a védelemben a Robin Le Normand, Aritz Elustondo, Igor Zubeldia hármassal, a kapuban a 22 millió eurót érő Álex Remiróval a negyedik helyért fog harcolni a La Real?

KISPAD. Két éve még 20 millió eurót fizetett a Lazio Vedat Muriqiért, de nagyon megbánta: az összeget, a fizetését, aláírási pénzét és az ügynöki költségeket a most 28 éves koszovói ék két góllal hálálta meg. Kölcsönben tavasszal a Mallorcában jobban ment neki, majd most 7.7 millióért végleg megszerezte őt a csapat.

Ha az érkezők – természetesen szubjektív – álomcsapatát összevetjük a távozók – természetesen szubjektív – álomtizenegyével, akkor mindenki eldöntheti, hogy gyengült-e a nyáron a La Liga, vagy erősödött.

Jobb-e a Benjamin Lecomte – Andreas Christensen, Antonio Rüdiger, Marcao, Nahuel Molina – Raphinha, Franck Kessié, Aurélien Tchouaméni, Giovani Lo Celso – Robert Lewandowski, Momo Cho tizenegy a Neto – Dani Alves, Clément Lenglet, Diego Carlos, Pervis Estupinán – Goncalo Guedes, Casemiro, Philippe Coutinho, Gareth Bale – Luka Jovics, Luis Suárez csapatnál?

Írják meg a véleményüket!

A LA LIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2022 NYARA

UD ALMERÍA
Érkezett:
Marko Milovanovics (Partizan Beograd, 3 500 000 euró), Gui Guedes (Vitória Guimaraes, 3 000 000 euró), Alejandro Pozo (Sevilla, kölcsön után végleg, 3 000 000), Szrdjan Babics (Crvena zvezda, kölcsön után végleg, 1 100 000), Martin Svidersky (Manchester United U23, ingyen), Houboulang Mendes (Lorient, i.), Kaiky (Santos, 7 000 000), Léo Baptistao (Santos, 1 500 000), Fernando Pacheco (Alavés, i.), Adrián Embarba (Espanyol)
Kölcsönből vissza: Cristian Olivera (Rayo Vallecano), Dragan Roszics (Albacete), Jonathan Silva (Botafogo)
Távozott: Giorgi Makaridze (Ponferradina, ingyen), Aitor Bunuel (Tenerife, i.), Daniel Carrico (szerződése lejárt), Juan Villar (Huesca, ingyen), Nikola Marasz (Alavés, ingyen), José Carlos Lazo (Espanyol)
Kölcsönbe: Cristian Olivera (Boston River)
Kölcsönből vissza: Nélson Monte (SZK Dnipro-1)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Gorka Guruzeta (Amorebieta, i.), Nico Serrano (Bilbao B)
Kölcsönbe: Ander Herrera (PSG)
Kölcsönből vissza: Peru Nolaskoain (Amorebieta), Jon Morcillo (Real Valladolid), Inigo Córdoba (Go Ahead Eagles), Imanol García de Albéniz (Mirandés), Inigo Vicente (Mirandés)
Távozott: Jokin Ezkieta (Racing Santander, i.), Unai López (Rayo Vallecano, kölcsön után végleg), Inigo Córdoba (Fortuna Sittard, ingyen), Inigo Vicente (Racing Santander, i.), Nico Serrano (Mirandés, i.), Álex Petxa (FC Andorra), Peru Nolaskoain (Eibar, i.)
Kölcsönbe: Juan Artola (Burgos), Benat Prados (Mirandés), Imanol García de Albéniz (Eibar), Unai Núnez (Celta Vigo)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett:
Samuel Lino (Gil Vicente, 6 500 000), Axel Witsel (Dortmund, i.), Giuliano Simeone (Atlético Madrid B), Nahuel Molina (Udinese, 20 000 000)
Kölcsönből vissza: Nehuén Pérez (Udinese), Sergio Camello (Mirandés), Saúl Níguez (Chelsea), Víctor Mollejo (Tenerife), Álvaro Morata (Juventus), Rodrigo Riquelme (Mirandés), Santiago Arias (Granada), Marcos Paulo (Famalicao), Ivo Grbic (Lille), Manu Sánchez (Osasuna), Borja Garcés (Leganés), Vitolo (Getafe)
Távozott: Sime Vrsaljko (Olympiakosz, i.), Héctor Herrera (Houston Dynamo, i.), Luis Suárez (Nacional, i.), Manu Sánchez (Osasuna, 200 000), Nehuén Pérez (Udinese, 10 000 000), Daniel Wass (Bröndby, 1 750 000)
Kölcsönbe: Giuliano Simeone (Real Zaragoza), Víctor Mollejo (Real Zaragoza), Borja Garcés (Tenerife), Vitolo (Las Palmas), Samuel Lino (Valencia), Sergio Camello (Rayo Vallecano), Rodrigo Riquelme (Girona), Renan Lodi (Nottingham, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Benjamin Lecomte (Monaco)

FC BARCELONA
Érkezett:
Franck Kessié (Milan, ingyen), Andreas Christensen (Chelsea, i.), Pablo Torre (Racing Santander, 5 000 000), Raphinha (Leeds United, 58 000 000), Robert Lewandowski (Bayern München, 45 000 000), Jules Koundé (Sevilla, 50 000 000)
Kölcsönből vissza: Francisco Trincao (Wolverhampton), Rey Manaj (Spezia), Miralem Pjanic (Besiktas), Álex Collado (Granada), Inaki Pena (Galatasaray)
Távozott: Philippe Coutinho (Aston Villa, kölcsön után végleg, 20 000 000 euró), Dani Alves (UNAM Pumas, ingyen), Ferran Jutgla (FC Bruges, 5 000 000), Francisco Trincao (Sporting CP, 3 000 000), Rey Manaj (Watford, ingyen), Moussa Wagué (HNK Gorica, i.), Óscar Mingueza (Celta Vigo, ingyen), Neto (Bournemouth, i.), Riqui Puig (Los Angeles Galaxy, i.)
Kölcsönbe: Clément Lenglet (Tottenham), Álex Collado (Elche), Nicolás González (Valencia), Samuel Umtiti (Lecce)
Kölcsönből vissza: Luuk de Jong (Sevilla), Adama Traoré (Wolverhampton)

REAL BETIS
Érkezett:
Willian José (Real Sociedad, kv., 10 000 000), Luiz Henrique (Fluminense, 8 000 000), Luiz Felipe (Lazio, i.)
Kölcsönből vissza: Dani Martín (Málaga), Loren Morón (Espanyol), Rober González (Las Palmas)
Távozott: Joel Robles (Leeds United, i.), Cristian Tello (Los Angeles FC, i.), Marc Bartra (Trabzonspor, 1 250 000)
Kölcsönbe: Raúl García (Mirandés), Diego Lainez (Braga)
Kölcsönből vissza: Héctor Bellerín (Arsenal)

CÁDIZ CF
Érkezett:
Víctor Chust (Real Madrid, kölcsön után végleg, 1 000 000), Rubén Alcaraz (Real Valladolid, kv., 1 000 000), Awer Mabil (Midtjylland, i.), Ivan Chapela (Cádiz B), Fede San Emeterio (Real Valladolid, i.), Théo Bongonda (Genk, 2 000 000), Brian Ocampo (Nacional, 1 900 000)
Kölcsönbe: Antonio Blanco (Cádiz)
Kölcsönből vissza: Milutin Oszmajics (Bandirmaspor), Álvaro Jiménez (Ibiza), Martín Calderón (Mirandés), Jorge Pombo (Real Oviedo), Nano Mesa (Real Zaragoza), Álvaro Giménez (Real Zaragoza)
Távozott: Jens Jönsson (AEK Athén, i.), Salvi Sánchez (Rayo Vallecano, i.), Varazdat Harojan (Anorthosis, i.), Nano Mesa (szerződését felbontották), Carlos Akapo (San Jose, i.)
Kölcsönbe: Álvaro Jiménez (Las Palmas), Milutin Oszmajics (Vizela)
Kölcsönből vissza: Usszama Idrisszi (Sevilla), Fede San Emeterio (Real Valladolid), Florin Andone (Brighton)

CELTA VIGO
Érkezett:
Williot Swedberg (Hammarby, 5 000 000), Luca de la Torre (Heracles Almelo, 2 000 000), Julen Lobete (Real Sociedad B, 1 000 000), Goncalo Paciencia (Eintracht Frankfurt), Agustín Marchesín (Porto, 1 000 000), Carles Pérez (Roma, 1 000 000)
Kölcsönbe: Óscar Rodríguez (Sevilla), Unai Núnez (Athletic Bilbao)
Kölcsönből vissza: Okay Yokuslu (Getafe), Miguel Baeza (Ponferradina), Iván Villar (Leganés), Sergio Carreira (Mirandés)
Távozott: Brais Méndez (Real Sociedad, 14 000 000), Néstor Araújo (CF América, 3 000 000), Emre Mor (Karagümrük, kölcsön után végleg, i.), Okay Yokuslu (West Bromwich, i.), Nolito (szl.), Santi Mina (al-Sabab, 2 500 000)
Kölcsönbe: José Fontán (Go Ahead Eagles), Orbelín Pineda (AEK Athén), Rubén Blanco (Marseille), Julen Lobete (Waalwijk), Sergio Carreira (Villarreal B)
Kölcsönből vissza: Matías Dituro (Universidad Católica), Jeison Murillo (Sampdoria), Thiago Galhardo (Porto Alegre)

ELCHE CF
Érkezett:
Ezequiel Ponce (Szpartak Moszkva, kv., 4 000 000), Carlos Clerc (Levante, i.), Lautaro Blanco (Rosario, 1 960 000)
Kölcsönbe: Domingos Quina (Watford), Álex Collado (Barcelona), Pol Lirola (Marseille)
Kölcsönből vissza: Manu Justo (Racing Santander), Josema (Real Valladolid), Axel Werner (Arsenal)
Távozott: Manu Justo (Racing Ferrol, i.), Pablo Piatti (Estudiantes, i.), Antonio Barragán (szl.), Guido Carrillo (szl.), Iván Marcone (Independiente, 1 800 000), Josema (Leganés, i.)
Kölcsönbe: José Salinas (Mirandés), Lautaro Blanco (Rosario)
Kölcsönből vissza: Kiko Casilla (Leeds United), Lucas Olaza (Real Valladolid), Kike Pérez (Real Valladolid)

RCD ESPANYOL
Érkezett:
Brian Oliván (Mallorca, i.), Joselu (Alavés, i.), Tonny Vilhena (FK Krasznodar, 2 500 000), Edu Expósito (Eibar, 4 500 000), José Carlos Lazo (Almería)
Kölcsönbe: Vinicius Souza (Lommel), Benjamin Lecomte (Monaco), Dani Gómez (Levante)
Kölcsönből vissza: Álvaro Vadillo (Málaga), Pol Lozano (Girona), Matías Vargas (Adana Demirspor), Víctor Gómez (Málaga)
Távozott: Diego López (Rayo Vallecano, i.), David López (Girona, i.), Dídac Vila (szl.), Oier Olazábal (Pafos, i.), Óscar Melendo (Granada, i.), Fran Mérida (Tiencsin Tiger, i.), Tonny Vilhena (Salernitana, 300 000), Vu Lej (Sanghaj Port, 1 500 000), Matías Vargas (Sanghaj Port, 4 000 000), Adrián Embarba (Almería)
Kölcsönbe: Víctor Gómez (Braga), Miguelón (Real Oviedo), Álvaro Vadillo (Eibar)
Kölcsönből vissza: Yangel Herrera (Manchester City), Tonny Vilhena (FK Krasznodar), Loren Morón (Betis), Manu Morlanes (Villarreal)

GETAFE CF
Érkezett:
Jaime Seoane (Huesca, i.), Fabrizio Angileri (River Plate, i.), Domingos Duarte (Granada, 1 000 000), Luis Milla (Granada, 5 000 000), Borja Mayoral (Real Madrid, 10 000 000), Kiko Casilla (Leeds United, i.), Juanmi Latasa (Real Madrid B, i.)
Kölcsönbe: Portu (Real Sociedad)
Kölcsönből vissza: Darío Poveda (Huesca), Chema Rodríguez (Eibar), Miguel Rubio (Burgos), Jack Harper (Racing Santander), Ignasi Miquel (Huesca)
Távozott: Mathías Olivera (Napoli, 11 000 000), Hugo Duro (Valencia, kölcsön után végleg, 4 000 000), Rubén Yánez (Málaga, i.), Chema Rodríguez (Eibar, i.), Miguel Rubio (Granada, i.)
Kölcsönbe: Darío Poveda (Ibiza), Erick Cabaco (Granada), Jonathan Silva (Granada), Jakub Jankto (Sparta Praha)
Kölcsönből vissza: Borja Mayoral (Roma), Gastón Álvarez (Boston River), Okay Yokuslu (Celta Vigo), Óscar Rodríguez (Sevilla), Vitolo (Atlético Madrid), Gonzalo Villar (Roma), Florentino (Benfica), Jorge Cuenca (Villarreal), Sandro Ramírez (Huesca)

GIRONA FC
Érkezett:
David López (Espanyol, i.), Miguel Gutiérrez (Real Madrid, 4 000 000), Javi Hernández (Leganés, 500 000)
Kölcsönbe:
Yan Couto (Manchester City U23), Valentín Castellanos (New York City), Yangel Herrera (Manchester City), Reinier (Real Madrid, ingyen)
Kölcsönből vissza:
Álex Gallar (Cartagena), Jonathan Dubasin (Logronés), Jordi Calavera (Sporting Gijón)
Távozott: Jairo Izquierdo (Cartagena, i.), David Junca (szl.), Jordi Calavera (Lugo, i.), Álex Gallar (Málaga, i.), Jonathan Dubasin (Albacete)
Kölcsönből vissza: Nahuel Bustos (Manchester City), Darío Sarmiento (Manchester City U23), Álex Baena (Villarreal), Pol Lozano (Espanyol), Pablo Moreno (Manchester City U23)

RCD MALLORCA
Érkezett:
Pablo Maffeo (VfB Stuttgart, kv., 3 000 000), José Copete (Ponferradina, i.), Vedat Muriqi (Lazio, 9 300 000), Predrag Rajkovics (Reims, 2 000 000), Rodrigo Battaglia (Sporting CP)
Kölcsönbe: Tino Kadewere (Lyon, 400 000)
Kölcsönből vissza: Jordi Mboula (Estoril Praia), Lago Júnior (Huesca), Braian Cufré (Málaga), José Copete (Ponferradina)
Távozott: Joan Sastre (PAOK, kv., 400 000), Aleix Febas (Málaga, kv., i.), Alekszandar Szedlar (Alavés, i.), Brian Oliván (Espanyol, i.), Salva Sevilla (Alavés, i.), Manolo Reina (Málaga, i.), Matthew Hoppe (Middlesbrough, 3 000 000), Jordi Mboula (Racing Santander, i.)
Kölcsönből vissza: Vedat Muriqi (Lazio), Sergio Rico (PSG), Fer Nino (Villarreal), Rodrigo Battaglia (Sporting CP), Kubo Takefusza (Real Madrid)

CA OSASUNA
Érkezett
: Rubén Pena (Villarreal, i.), Aitor Fernández (Levante, i.), Moi Gómez (Villarreal, 1 800 000), Manu Sánchez (Atlético Madrid, 200 000)
Kölcsönből vissza: Marc Cardona (Go Ahead Eagles), Rober Ibánez (Leganés)
Távozott: Oier Sanjurjo (AEK Larnaka, i.), Marc Cardona (Las Palmas, i.), Inigo Pérez (visszavonult), Jonás Ramalho (Málaga, i.), Cote (Gijón, i.), Rober Ibánez (Levante, i.)
Kölcsönbe: Jesús Areso (Burgos)
Kölcsönből vissza: Manu Sánchez (Atlético Madrid)

REAL MADRID
Érkezett:
Aurélien Tchouameni (Monaco, 80 000 000 euró), Antonio Rüdiger (Chelsea, ingyen)
Kölcsönből vissza: Reinier (Borussia Dortmund), Borja Mayoral (Roma), Kubo Takefusza (Mallorca), Álvaro Odriozola (Fiorentina)
Távozott: Víctor Chust (Cádiz, kölcsön után végleg, 1 000 000 euró), Gareth Bale (Los Angeles FC, i.), Luka Jovics (Fiorentina, i.), Isco (Sevilla, i.), Marcelo (szl.), Kubo Takefusza (Real Sociedad, 6 500 000), Miguel Gutiérrez (Girona, 4 000 000), Borja Mayoral (Getafe, 10 000 000), Casemiro (Real Madrid, Manchester United, 70 650 000)
Kölcsönbe:
Reinier (Girona, ingyen), Antonio Blanco (Cádiz)

REAL SOCIEDAD
Érkezett:
Brais Méndez (Celta Vigo, 14 000 000), Mohamed-Ali Cho (Angers, 11 000 000), Jon Pacheco (Real Sociedad B), Kubo Takefusza (Real Madrid, 6 500 000), Robert Navarro (Real Sociedad B)
Kölcsönbe: Alexander Sörloth (Leipzig, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Martín Merquelanz (Rayo Vallecano), Modibo Sagnan (Tondela), Jon Bautista (Leganés), Kévin Rodrigues (Rayo Vallecano)
Távozott: Willian José (Betis, kv., 10 000 000), Kévin Rodrigues (Adana Demirspor, i.), Adnan Januzaj (szl.), Jon Guridi (Alavés, i.), Joseba Zaldua (Cádiz, i.), Jon Bautista (Eibar, i.), Mathew Ryan (Köbenhavn, 5 000 000), Nacho Monreal (visszavonult), Alexander Isak (Newcastle United, 70 000 000)
Kölcsönbe: Roberto López (Mirandés), Portu (Getafe), Peter Pokorny (Mol Fehérvár), Modibo Sagnan (Utrecht)
Kölcsönből vissza: Rafinha (PSG), Alexander Sörloth (RB Leipzig), Germán Valera (Atlético Madrid B)

SEVILLA FC
Érkezett:
Marcao (Galatasaray, 12 000 000), Isco (Real Madrid, i.), Tanguy Nianzou (Bayern München, 16 000 000)
Kölcsönbe:
Alex Telles (Manchester United)
Kölcsönből vissza: Juan Berrocal (Sporting Gijón), Rony Lopes (Olympiakosz), Luuk de Jong (Barcelona), Óscar Rodríguez (Getafe), Usszama Idrisszi (Cádiz)
Távozott: Diego Carlos (Aston Villa, 31 000 000), Alejandro Pozo (Almería, kv., 3 000 000), Luuk de Jong (PSV, 3 000 000), Javi Díaz (Tenerife, i.), Ludwig Augustinsson (Aston Villa, 500 000), Juan Berrocal (Eibar, i.), Jules Koundé (Barcelona, 50 000 000)
Kölcsönbe: Óscar Rodríguez (Celta Vigo), Usszama Idrisszi (Feyenoord), Rony Lopes (Troyes)
Kölcsönből vissza: Anthony Martial (Manchester United)

VALENCIA CF
Érkezett:
Hugo Duro (Getafe, 4 000 000), Samu Castillejo (Milan, i.), André Almeida (Vitória Guimaraes, 7 500 000), Edinson Cavani (Manchester United, i.)
Kölcsönbe: Samuel Lino (Atlético Madrid), Nicolás González (Barcelona), Cenk Özkacar (Lyon, 500 000)
Kölcsönből vissza: Jorge Sáenz (Mirandés), Manu Vallejo (Deportivo Alavés)
Távozott: Gyenisz Cserisev (szl.), Jasper Cillessen (NEC, 1 000 000), Goncalo Guedes (Wolverhampton, 32 600 000), Koba Koindredi (Real Oviedo, i.)
Kölcsönbe: Jorge Sáenz (Leganés), Boulaye Dia (Salernitana, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Omar Alderete (Hertha), Hélder Costa (Leeds United), Ilaix Moriba (RB Leipzig), Bryan Gil (Tottenham)

RAYO VALLECANO
Érkezett:
Salvi Sánchez (Cádiz, i.), Diego López (Espanyol, i.), Unai López (Bilbao), Zuhair Feddal (Sporting CP, i.)
Kölcsönbe: Florian Lejeune (Alavés), Sergio Camello (Atlético Madrid)
Kölcsönből vissza: Lass Bangoura (PASZ Lamia), Andrés Martín (Tenerife), José Pozo (al-Ahli SZC), Jorge Moreno (Leonesa), Miguel Ángel Morro (Fuenlabrada)
Távozott: Luca Zidane (szl.)
Kölcsönbe: Jorge Moreno (Córdoba)
Kölcsönből vissza: Mamadou Sylla (Alavés), Sergi Guardiola (Real Valladolid), Nikola Marasz (Almería), Unai López (Bilbao), Kévin Rodrigues (Real Sociedad), Martín Merquelanz (Real Sociedad)

VILLARREAL CF
Érkezett:
José Luis Morales (Levante, i.), Pepe Reina (Lazio, i.), Kiko Femenía (Watford, 980 000)
Kölcsönbe: Giovani Lo Celso (Tottenham), Mbacke (Los Angeles FC)
Kölcsönből vissza: Xavi Quintilla (Leganés), Manu Morlanes (Espanyol), Fer Nino (Mallorca), Álex Baena (Girona), Jorge Cuenca (Getafe), Javi Ontiveros (Fuenlabrada)
Távozott: Rubén Pena (Osasuna, i.), Sergio Asenjo (Real Valladolid, i.), Xavi Quintilla (Santa Clara), Serge Aurier (szl.), Moi Gómez (Osasuna, 1 800 000), Mario Gaspar (Watford, i.), Paco Alcácer (Sardzsa, i.), Pervis Estupinán (Brighton, 17 800 000)
Kölcsönbe: Álex Millán (Famalicao), Vicente Iborra (Levante)
Kölcsönből vissza: Giovani Lo Celso (Tottenham)

REAL VALLADOLID
Érkezett:
Monchu (Granada, kv., 1 200 000), Iván Sánchez (Birmingham City, kv., 100 000), Sergio Asenjo (Villarreal, i.), Sergio Escudero (Granada, i.), Gonzalo Plata (Sporting CP, 3 000 000), Mickaël Malsa (Levante, 500 000)
Kölcsönből vissza: Kike Pérez (Elche), Lucas Olaza (Elche), Diego Alende (Lugo), Fede San Emeterio (Cádiz), Sergi Guardiola (Rayo Vallecano), Sekou Gassama (Málaga)
Távozott: Rubén Alcaraz (Cádiz, kv., 1 000 000), Nacho Martínez (Tenerife, i.), Kiko Olivas (Cartagena, i.), Pablo Hervías (Málaga, i.), Raúl Carnero (Deportivo La Coruna, i.), Diego Alende (FC Andorra, i.), José Antonio Caro (Burgos, i.), Fede San Emeterio (Cádiz, i.), Roberto Jiménez (szerződését felbontották), Waldo Rubio (Tenerife, i.)
Kölcsönbe: Saidy Janko (Bochum), Paulo Vitor (Rio Ave), Sekou Gassama (Racing Santander)
Kölcsönből vissza: Josema (Elche), Jon Morcillo (Bilbao), Gonzalo Plata (Sporting CP), Cristo González (Udinese)

Vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva vasárnap délben.

 

 

2022.11.10 18:06:18

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az öltözőben Piqué volt az egyik első számú tréfamester, aki gyakran gyermeteg poénokkal szórakoztatta vagy bosszantotta a többieket. Ám aki ezek alapján infantilis, nagyra nőtt gyermeknek gondolja, az hatalmasat téved. Az IQ-ja a hírek szerint 140 feletti, a pályán is elsősorban a játékintelligenciájával tűnt ki.

2022.11.10 03:40:58

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A „királyi gárda” legyőzte a Cádizt a világbajnokság előtti utolsó mérkőzésén.

2022.11.08 21:16:35

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Lewandowskit az első félidőben kiállították, de fordított az Osasuna ellen a szünet utánra feljavuló Barca.

2022.11.07 20:48:14

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Kikapott a La Liga fásultan futballozó címvédője a kis csapat otthonában, maradt a tabella élén a Barcelona.

2022.11.05 20:46:39

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

Befejezte a karrierjét a katalánok legendás védője, győzelemmel köszönt el a Camp Noutól.