La Liga: Araújo 92. perces fejes gólja győzelmet ért a Barcának

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.04. 23:02
null
Araújo a hős (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona a hajrában szerzett góllal 1–0-ra nyert a Real Sociedad otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójának szombati késő esti rangadóján.

Jobban kezdte a mérkőzést a Real Sociedad, amely az első percekben többször is veszélyeztette a Barcelona kapuját. Az első 15 perc végére is maradt egy nagy hazai lehetőség, de ezt is megúszták a katalánok. Aztán a túloldalt Gavi villant, lövés helyett azonban a passzt választotta, ami nem bizonyult jó döntésnek.

Az első félidő legvégén Joao Félix lábát érte el egy védő a tizenhatoson belül, de nem kapott büntetőt a Barcelona.

A második játékrész az utolsó perceket leszámítva nem hozott sok helyzetet. Amikor már kezdtük volna elkönyvelni a döntetlent, akkor Ilkay Gündogan labdáját Ronald Araújo befejelte a kapuba. Először úgy tűnt, les miatt nem adják meg, de a VAR-vizsgálat után egyértelmű volt, hogy szabályos a gól (0–1).

Győzelmével a Barcelona feljött a harmadik helyre, míg a Real Sociedad a hatodik helyen.

SPANYOL LA LIGA
12. FORDULÓ

Real Sociedad–FC Barcelona 0–1 (R. Araújo 90+2.)
Korábban
Celta Vigo–Sevilla 1–1
(Starfelt 22., ill. en-Nesziri 84.)
Kiállítva: Tapia (65., Celta Vigo)

Osasuna–Girona 2–4
(Budimir 25., 55., ill. I. Martín 16., Dovbik 71., Cihankov 80., A. García 90.)
Real Betis–Mallorca 2–0 (José 7., A. Pérez)
Kiállítva: Mascarell (45., Mallorca)

VASÁRNAP
14.00:Alavés–Almería (Tv:Spíler2)
16.15:Valencia–Granada (Tv:Spíler2)
18.30:Villarreal–Athletic Bilbao (Tv:Spíler2)
21.00:Real Madrid–Rayo Vallecano (Tv:Spíler2)

HÉTFŐ
21.00: Getafe–Cádiz (Tv:Spíler2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Las Palmas–Atlético Madrid 2–1 (Kirian 51., Benito 75., ill. Morata 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Girona 12 10 1 1 29–15 +14 31
2. Real Madrid 11 9 1 1 23–8 +15 28
3. Barcelona 12 8 3 1 24–12 +12 27
4. Atlético Madrid 11 8 1 2 26–11 +15 25
5. Betis 12 5 5 2 16–15 +1 20
6. Real Sociedad 12 5 4 3 20–15 +5 19
7. Athletic Bilbao 11 5 3 3 18–12 +6 18
8. Rayo Vallecano 11 4 5 2 14–15 –1 17
9. Las Palmas 12 5 2 5 10–11 –1 17
10. Valencia 11 4 3 4 14–13 +1 15
11. Osasuna 12 4 1 7 14–20 –6 13
12. Villarreal 11 3 3 5 15–18 –3 12
13. Getafe 11 2 6 3 13–16 –3 12
14. Sevilla 11 2 5 4 17–16 +1 11
15. Cádiz 11 2 4 5 10–16 –6 10
16. Mallorca 12 1 6 5 12–18 –6 9
17. Alaves 11 2 3 6 9–16 –7 9
18. Celta Vigo 12 1 4 7 11–20 –9 7
19. Granada 11 1 3 7 17–28 –11 6
20. Almería 11 3 8 14–31 –17 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik