Barcelona: Veszélybe kerülhet Lionel Messi szerződése – Javier Tebas

2021.06.22. 09:35
null
Javier Tebas beszámolója szerint az FC Barcelona termelte a legtöbb veszteséget az elmúlt idényben (Fotó: AFP)
A Mundo Deportivónak adott interjújában beszélt az elmúlt idény veszteségéről a La Liga elnöke, Javier Tebas. A liga első embere elmondta, hogy a Barcelonának cselekednie kell, ha meg akarja tartani Lionel Messit.

 

„A 2020–2021-es idényben körülbelül 700 millió eurós veszteségünk volt, ennek a fele a Barcelonától származik. Vannak más nagy csapatok, amelyek megpróbálták elkerülni, és sikerült is nekik" – nyilatkozta a La Liga elnöke hétfőn a Mundo Deportivónak. Hozzátette, hogy rendkívül magasak a fizetések a klubnál, így muszáj lesz változtatásokat hozniuk. „Remélem, hogy sikerül úgy csökkenteniük a fizetéseket, hogy Lionel Messi is a csapatnál marad."

Javier Tebas arról is beszélt az interjúban, hogy a Barcelona nagy bevételeket tud generálni, viszont rendeznie kell a tartozásait. „Mindig is magasak voltak a fizetések, viszont amikor a koronavírus-járvány miatt veszélybe került a labdarúgás, akkor ennek megérződött a hatása az együttesnél. Ilyenkor muszáj valamit tenned. Ha nem csökkentik a béreket, akkor veszélybe kerülhet Lionel Messi szerződése."

A Real Madrid nagyszerűen kezelte a járványhelyzetet, talán az európai topcsapatok közül a legjobban, így ha le akarják igazolni Mbappét, akkor az az ő döntésük lesz" – zárta gondolatait a La Liga elnöke.

 


 

Legfrissebb hírek

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
14 perce

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
9 órája

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 órája

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
Tegnap, 12:46