Király-kupa: helyretette a Barca a Sevillát a továbbjutás után

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.04. 10:35
null
Erre mondják, hogy „visszanyalt a fagyi” (Fotó: AFP)
Mint ismert, az FC Barcelona hazai pályán hosszabbítás után 3–0-ra legyőzte a Sevillát a spanyol Király-kupa elődöntőjének visszavágóján és bejutott a fináléba. A mérkőzés után a katalán klub a Twitter-oldalán élcelődött legyőzött ellenfelével.

„A futball a tiszteletről szól. Jó éjszakát!” – olvasható az FC Barcelona válaszposztjában, amely a korábbi, a katalánok PSG elleni meccse után közzétett sevillai mémre utal, miszerint a Sevilla a Bajnokok Ligájában szerepel, maga mögött hagyva az Európa-ligát – mindezt a Barca nyolcaddöntőjéből kivett képanyaggal illusztrálta.


A Sevilla rövid időn belül kétszer is vereséget szenvedett a katalánoktól, a hétvégén a bajnokságban, szerda késő este a spanyol Király-kupában. Utóbbi azért is lehet számára különösen fájó, mert kétgólos előnyből várhatta a visszavágót és lényegében egy kihagyott tizenegyesen múlt a kiesése.

A Sevilla a Bajnokok Ligája nyölcaddöntőjének visszavágóját hátrányból várja a Borussia Dortmund ellen – a párharc első meccsét Sevillában 3–2-re a németek nyerték meg –, viszont a bajnokságban jól teljesít: egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is a BL-t érő 4. helyen áll, hat ponttal megelőzve az 5. helyezett Real Sociedadot.

BARCELONA–SEVILLA 3–0 – HOSSZABBÍTÁS UTÁN

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA–SEVILLA 3–0 (1–0, 2–0, 3–0)hosszabbítás után
Barcelona, Camp Nou, zárt kapuk mögött. Vezette: Sánchez Martínez
Gólszerző:O. Dembélé (12.), Piqué (90+4.), Braithwaite (95.)
Kiállítva:Fernando (Sevilla, 90+2.), L. de Jong (Sevilla, 103., pályán kívül)
Továbbjutott: az FCBarcelona, 3–2-es összesítéssel

A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 24 18 4 2 47–16 +31 58
2. FC Barcelona 25 16 5 4 55–22 +33 53
3. Real Madrid 25 16 5 4 43–20 +23 53
4. Sevilla 24 15 3 6 34–18 +16 48
5. Real Sociedad 25 11 9 5 42–21 +21 42
6. Betis 25 12 3 10 33–38 –5 39
7. Villarreal 25 8 13 4 33–27 +6 37
8. Granada 25 9 6 10 31–42 –11 33
9. Levante 25 7 11 7 35–34 +1 32
10. Athletic Bilbao 24 8 6 10 34–28 +6 30
11. Celta Vigo 25 7 9 9 30–37 –7 30
12. Osasuna 25 7 7 11 23–33 –10 28
13. Valencia 25 6 9 10 30–35 –5 27
14. Getafe 25 7 6 12 20–30 –10 27
15. Cádiz 25 6 7 12 21–41 –20 25
16. Eibar 25 4 10 11 20–28 –8 22
17. Valladolid 25 4 10 11 23–36 –13 22
18. Deportivo Alavés 25 5 7 13 20–39 –19 22
19. Elche 24 4 9 11 21–36 –15 21
20. Huesca 25 3 11 11 22–36 –14 20
Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Real Madrid legendája szokatlan okból kötött bele Lamine Yamalba

Spanyol labdarúgás
2025.06.10. 12:48

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47
Ezek is érdekelhetik