Karácsonyi Mourinho: még a Barcának is jut néhány jó szó

Vágólapra másolva!
2012.12.25. 11:12
null
Ketten, egyetértésben (Fotó: Action Images)
José Mourinho verbális munkássága rendszerint azonnali kattintásra csábítja olvasóinkat, függetlenül attól, hogy tisztelői vagy engesztelhetetlen kritikusai a Real Madrid vezetőedzőjének. Nem sokat gondolkodtunk tehát azon, hogy összefoglaljuk-e korunk egyik legsikeresebb futballtrénerének 2012-es esztendejét a sajtóbeli megnyilvánulásai alapján. A média köszönettel tartozik neki mint megbízható szövegbeszállítónak, s mivel a szeretet ünnepét üljük, igyekeztünk a szimpatikus, emberi Mou-ra összpontosítani. A karácsonyi hangulatban bálványfaragást gyanító olvasóinkat emlékeztetjük: a nagy José csak ritkán dicsér úgy, hogy közben valaki ne érezne övön alul erős fájdalmat. Szóval a merítőhálóban nem csak szép szavak akadtak fenn.

 

 

SZEMÉT. FÜTTY. KOMÉDIA. SZ.R.
SZEMÉTELTAKARÍTÁS
„Vannak emberek, akik pihenéssel töltik a szabadságukat, míg mások szórakozni mennek, elutaznak, és az apa, a nagybácsi, a nagynéni, a nagymama házában esznek. Karácsonykor megállás nélkül esznek-isznak, és kissé más állapotban térnek vissza. Azt mondtam a játékosaimnak: »Szemetet csináltatok, és van még negyvenöt percetek, hogy eltakarítsátok«. Méltósággal és a szurkolók támogatásával megtették”. A Málaga ellen 0–2-ről megnyert Király-kupa-mérkőzés után, január 4.
KIFÜTYÜLÉS
„Minden klubnak megvan a maga kultúrája, történelme. Én nem születtem madridistának. Nem én voltam az, aki jelentkezett, hogy edző legyen a Real Madridnál. Florentino volt az, aki felkért erre. Teszem a dolgom, ez minden. Ha mondjuk olyan csapatnál fütyültek volna ki – például a Chelsea-nél –, ahol soha senkit, még az ellenfelet sem fütyülik ki, azt nehéz lenne elfogadni. De ott, ahol a világ legnagyobbjait is kifütyülik?! Miért kellene ezért letörnöm?” A Bilbao ellen 4–1-re megnyert bajnoki után, amelyen a Bernabéu közönsége (állítólag először) kifütyülte, január 23.
A BARCA JÁTÉKSTÍLUSÁRÓL
„Sok stadionban csodájára járnak annak, hogy passzolgatod a labdát, de a Bernabéuban ezt unalmasnak tartják, és előbb-utóbb fütyülni kezd a közönség. Itt azt szeretik, ha megindulsz előre, és lendületes támadásokat vezetsz. Úgy tűnik, nem is a gólkülönbségünkkel fogjuk megnyerni a bajnokságot, hanem azért, mert nekünk lesz a legtöbb pontunk. Ehhez pedig nem feltétlenül kellenek nyolc nullás győzelmek.” Az Osasuna felülmúlása után, immár tízpontos bajnoki előny birtokában, február 13.
BÍRÓVAL CSAK JÓL NEVELTEN!
„A létező legjólneveltebb, legnyugodtabb hangon vontam kérdőre Teixeirát arról, hogy mi történt a meccsen. A büszkeségem megkívánta, hogy udvarias legyek Teixeira úrral.” Azt követően, hogy fénykép jelent meg arról, amint a meccs után a parkolóban kérdőre vonta a Barca elleni januári kupameccs (2–2) játékvezetőjét, február 17.
EGY IGAZI GYŐZTES
„A szurkolók az olasz Special One-nak hívják Contét? Nekem tetszik, megtisztelő. Kicsit olyan, mint én. Tetszik Conte edzői munkássága. Tudja, mit akar, és egy igazi győztes. Igazán karakteres szakember.” Az „igazi” Special One olasz újságírók kérdésére a Juventus edzőjéről, szeptember 6.
„NINCS CSAPATOM”
„Aggódom a csapatom miatt, ugyanis a szezon kezdete óta csak a Szuperkupában játszottunk jól, és talán egy kicsit a Valencia és a Granada ellen. Ez pedig sokkal nagyobb aggodalommal tölt el, mint a szerzett pontok. Az a benyomásom, hogy jelenleg nincs csapatom.” A Sevilla elleni 1–0-s vereségről, szeptember 16.
MÉGIS VAN CSAPATA
„Remek mérkőzés volt, visszatért a csapatom küzdőszelleme. A játékosok megmutatták, hogy képesek igazi csúcsprofikként játszani, és úgy futballozni, hogy az méltó legyen a Real Madrid történelméhez. Nagyon boldog vagyok a hozzáállásuk láttán, nagy győzelem volt ez egy nagy csapat fölött. Ilyen a futball, nem sajnálom a Manchester Cityt, megérdemeltük a győzelmet. Játékosaim hősként mehetnek ma haza.” A BL-csoportmeccs 3–2-es megnyerése után, szeptember 19.
BALOTELLI, A KOMÉDIÁS
„A leginkább problémás személyiségek általában a legviccesebbek. Így volt ez Balotellivel is. Kétszáz oldalas könyvet tudnék írni a Marióval töltött két évemről, de ez a könyv nem dráma lenne, hanem komédia. Emlékszem, egyszer a Rubin Kazany ellen játszottunk a Bajnokok Ligájában, és azon a meccsen óriási gondban voltam, mivel az összes csatárom sérült volt. Se Milito, se Eto'o, csak Mario volt bevethető. Kapott egy sárga lapot a mérkőzés 42. percében, ezért amikor a félidőben az öltözőbe mentünk, a szünet 15 percéből 14-et csak Marióval beszélgettem. Arra kértem, szinte könyörögtem, hogy csak a labdával foglalkozzon és próbáljon meg a meccs végéig a pályán maradni, mivel nem tudok senkit behozni a helyére, nincs több csatárom a padon. Kértem, hogy ne érjen senkihez, kértem, hogy ha provokálják, ne reagáljon. Kértem, hogy ha a bíró hibát követ el, ne reagáljon. Erre mi történt? A 46. percben kiállították.” Egy CNN-interjúban korábbi játékosáról, akit valójában a 60. percben állítottak ki, október 5.
ARANYLABDA: C. RONALDO VAGY MESSI?
„Meg kellene tiltani, hogy bárki azon tanakodjon: melyikük a világ legjobbja, hiszen mindketten egy másik bolygóról érkeztek. Szeretném, ha az én játékosom kapná meg idén a díjat, mert ő lett spanyol bajnok idén, ami a legfontosabb dolog a világon, de tényleg mindketten nagyon jók.” A 2–2-es döntetlenre végződő barcelonai el Clásico után, október 7.
MADRID ELHAGYÁSÁRÓL
„A jövőm, hogy holnap lejátszom a százegyedik meccsemet a Bajnokok Ligájában, mivel ezt már megerősítette az UEFA. Ezeket a kérdéseket a kollégád sajtótájékoztatóján kellene feltenned a Marcánál, aki lehozta ezt a címlapot. Én nem mondok semmit, és szerintem az elnök sem fog, úgyhogy a kollégáddal kell erről beszélned. Nem vagyok köteles megmondani, mikor beszélek az elnökkel, és miről. Kérdezzék meg az elnököt, hogy elégedett-e velem. Nincs semmi problémám, de nem fogom táplálni ezt a helyzetet.” A tréner és a Real szakításának sajtóbeli sokadik megjövendölése után, december 3.
A TISZTELETRŐL
„Én és a játékosaim a futball világában a legjobbak közé tartozunk, te viszont az újságírók között egy sz.r vagy. Egy antimadridista, egy antimourinhista, akinek minden kérdését a rosszindulat vezérli – mondta az újságírónak Mourinho, majd így folytatta: – A Real Madrid edzőjeként mindig megadom a tiszteletet neked, de ha már nem leszek az, akkor te is csak egy ember leszel az utcáról, és akkor majd találkozunk..." A Real–Espanyol bajnoki (2–2) után, december 16.

„ÚGY KÜZDÖTT, MINT EGY ÁLLAT" – A játékosaiért kiálló Mourinho

„Másfél éve dolgozom együtt Cristianóval. Nem is tudom, hány gólt szerzett, hány mesterhármast ért el, és a trófeát, amit nyertünk, az ő találatával hódítottuk el. Tudják, melyik meccse tetszett nekem idáig a legjobban? A Mallorca elleni második félideje. Számomra ez volt a legjobb az összes közül. Még elégedettebbé és büszkébbé tett. Olyan játékos, aki hozzá van szokva ahhoz, hogy mindig az övé a felelősség, hogy meghatározó legyen a meccsen, hogy a legjobb legyen, aki eldönti az összecsapást. A Mallorca ellen nem játszott jól (gólt sem szerzett – a szerk.), de úgy küzdött, mint egy állat, azt tette a második félidőben, amire a csapatnak szüksége volt, labdákat szerzett, és a meccs végére félholt volt a fáradtságtól. Azt mondtam neki, hogy azzal a munkával, amit a második félidőben nyújtott, senki sem érhet hozzá. És ha valaki hozzá akar érni, akkor annak problémája lesz, mivel nem fogom hagyni. Ha valaki úgy dolgozik, ahogy ő tette, akkor nem kell gólokat szereznie, nem kell a meccs emberének lennie, és nem kaphat kritikákat." A Barcelonától elszenvedett hazai vereség után, január 18.

„Nincsen olyan listám, amelyen azok a játékosok szerepelnek, akiket biztosan nem adunk el. De Higuaín a világ egyik legjobb középcsatára, csak egy hülye akarná, hogy elmenjen a csapatából. Ha nem játszott jól az utóbbi időben, vagy nem szerzett gólt, az még nem jelenti, hogy már nem a világ egyik legjobbja. Nincs szándékomban elengedni a Real Madridtól." Az Espanyol 5–0-s kiütése, Gonzalo Higuaín két gólja láttán, március 4.

„Számomra nincs probléma. Megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni belőle. Kaká jó futballista. Jól játszott az előző szezonban, és győzelmekhez segített minket. Reméljük, hogy marad. Mint edző boldog lennék, mert komoly, szorgalmas és segíti a csapatot. A képességeivel képes eldönteni a mérkőzéseket. A lényeg, hogy saját maga dönt a jövőjét illetően." Kaká esetleges távozásáról, augusztus 3.

„Fontos játékos vagy a klub számára. Az egyik legfontosabb, efelől kétség sincs. Nagyra értékeljük az elvégzett munkádat, érezned kell, hogy itt mindenki szeret és mindenben segítünk, amire csak szükséged van. Ha visszatérsz Madridba, többet fogunk beszélgetni. Tudnod kell, hogy mi mindig készen állunk, hogy meghallgassunk és segítsünk." Sajtónyilvános üzenet az idény eleji búskomorsággal küzdő Cristiano Ronaldónak, szeptember 6.

 

„ÉN MÁR A MÚLT VAGYOK, NAGYON SZÉP MÚLT" – Az emlékeit ápoló Mourinho

„Azt üzenem nekik, hogy nagyon szeretem a Chelsea-t és az Intert, de jobban örülnék, ha a saját csapatukat és edzőjüket támogatnák. Én már a múlt vagyok, nagyon szép múlt, de már nem vagyok ott, és nekik együtt kellene küzdeniük a sikerekért." A korábbi klubjai szurkolóitól érkező szimpátia-megnyilvánulások hallatán, február 19.

„Természetesen a Chelsea győzelméért szorítok. Ők az én hőseim, tíz emberrel is ki tudták ejteni a Barcelonát." A BL-ből történt kiesés után, a Bayern–Chelsea BL-döntő elé, április 26.

„(John Terry) nem rasszista. Ez száz százalék. Tizenkét afrikai játékosunk volt [a Chelsea-nél]. Fantasztikus társaság volt, ő pedig mindenkivel nagyon jól kijött. A labdarúgásban azonban néha előfordul, hogy a játék hevében olyan teszel, ami amúgy nem jellemző rád. Kérem, ne mondják rá, hogy rasszista. Tudom, mit beszélek, és Drogba, Geremi vagy Makélélé is megmondhatja, hogy Terry nem rasszista. Sosem tapasztaltam (rasszizmust a csapataimnál). Soha. Az öltözőben nem volt példa semmilyen rasszista megnyilvánulásra, pedig mindegyik csapatomban volt afrikai játékos is." Korábbi Chelsea-játékosa, a rasszizmussal vádolt John Terry eltiltása után, szeptember 28.

 

„BARCELONA? KIVÁLÓ CSAPAT, NAGYSZERŰ JÁTÉKOSOKKAL" – A nagy riválist megbecsülő Mourinho

„Ebben a történetben nincsen Real Madrid, nincsen Barcelona, nincsenek színek, csak egy fiatalember, akinek remélhetőleg csodálatos élete lesz. Abidal fantasztikus fickó, nagyszerű karrierrel. Ha újra pályára léphet, csodálatos lesz, ami tapsot érdemel; ha nem, mert olyan súlyos a betegsége, akkor nem tehetünk mást, mint hosszú és boldog életet kívánunk neki!" A májátültetésre váró Barcelona-futballistáról, Éric Abidalról, március 17.

„Az egész ország láthatta, és senki sem kérdőjelezheti meg, hogy megérdemelten lettünk bajnokok. Minden olyan embernek ajánlom ezt a sikert, aki egy kicsit is segített nekünk és megszenvedett érte. A Barca sok mérkőzést nyert meg, és a lehető legtovább próbálta életben tartani a reményeit. Azt hiszem, ők maguk – akik egy nagy hagyományú klub bajnokai – is elismerik, hogy megérdemeltük ezt az aranyat." A Bilbao legyőzése után, a bajnoki cím megszerzésekor, május 3.

„A stílusa változhat, mivel nincs két tökéletesen ugyanolyan ember, és biztos lesz néhány apró változás, de számomra a Barcelona ugyanaz marad, kiváló csapat, nagyszerű játékosokkal." A Spanyol Szuperkupa-meccs előtt, augusztus 23.

„SZERETEM AZ EDZŐJÜKET, TETSZENEK AZ ELKÉPZELÉSEI" – Az ellenfélnek tapsoló Mourinho

„Néha jobb védekezőbb szellemben futballozni, és jobban irányítani a játékot, most azonban egyik csapat sem volt képes erre. Három kettőre nyertünk, de igazságtalannak tűnik az eredmény, a döntetlen jobban tükrözte volna a játék képét. Nagyon boldog vagyok a három ponttal, ám a Betis többet érdemelt volna." A Betis 3–2-es legyőzése után, március 11.

„A Bayern nagyon jó csapat, fantasztikus edzője van, és kiváló játékosai. Nagyon erős klub, amely kemény ellenfelünk lesz. A legnagyobb dicséret egy együttesnek, ha elmondhatod róla, hogy csapatként játszik. És én ilyennek látom a Bayernt. Azt hiszem, az én véleményemnél fontosabbak azok a vélekedések, amelyek napról napra megjelennek nagyon fontos emberektől, akiket tisztelni kell, még ha éppen az ellenkezőjét gondolom is, mint ők. Hallhatják Hoeness, Beckenbauer, Kahn vagy Hitzfeld véleményét, akik mind azt gondolják, hogy a Real nem nagy csapat, és ők erősebbek, és nekünk fóbiánk van a mumusunktól. Holnap kifutunk a pályára, és majd meglátjuk, mit tudunk tenni." A Bayern elleni (később elveszített) BL-elődöntő előtt.

„Láttam a meccsüket a Sevilla ellen, és kifejezetten tetszett. Semmi újdonság, szeretem az edzőjüket és azt, ahogyan szervezi a csapatot. Tetszenek az elképzelései, és az is, ahogyan azokat átülteti a gyakorlatba. Mióta itt dolgozom, mindig nehéz dolgunk volt a Getafe otthonában, s vasárnap sem lesz ez másként." A kolléga, Luis García dicsérete a 2–1-re elveszített bajnoki nyitány előtt, augusztus 26.

„Nem vagyok benne biztos, hogy a Manchester City lesz a legfőbb riválisunk. A Borussia Dortmund a tavasszal már sorozatban másodszor nyerte meg a német bajnokságot. Jól szervezett, nagyon tapasztalt gárda, amely számtalan német válogatott játékost és a két legjobb lengyel futballistát tudhatja a soraiban. A City? Az arab tulajdonosok azért fektetnek be ennyi pénzt, mert biztosítani akarják csapatuk BL-győzelmét. Ugyanakkor a nagy egyesületek, mint például a Bayern München, a Barcelona vagy a Real Madrid tradícióit nem lehet megvásárolni, így a legjobb játékosok inkább ezeket a klubokat választják". Jövőbelátó nyilatkozat a BL-csoportkör előtt, szeptember 9.

„Nehéz hetet követően, és a játékosok közötti konfliktus után a Betis szurkolói győzelemhez segítették a csapatukat. Ez tetszik, bár a Real Madrid ellen szurkoltak, de korrekten. Gratuláltam a Betis játékosainak, mivel mindent megtettek, önfeláldozó lelkülettel küzdöttek, és nem tehetnek arról, hogy Benzema nem kapott meg egy nyilvánvaló büntetőt az utolsó percekben. Megérdemlik a tiszteletemet, mivel jobban játszottak, mint a Real Madrid." A Betis otthonában elszenvedett 1–0-s bajnoki vereség után, november 24.

„A FELELŐSSÉG AZ ENYÉM" – A kritikát magára vonzó Mourinho

„Megértem a szurkolókat, de mint mindig, most is elmondom a véleményemet. A felelősség az enyém. Én vagyok a felelős a csapatomért, főleg akkor, ha veszítünk. A győzelemnek sok szülője van, a vereségnek csak egy. Annyi időt eltöltöttem már a futballban, hogy ezt jól megtanultam. A kupadöntő után mindannyian ünnepeltünk, most azonban el kell fogadnunk a vereséget is. Ilyen a futball. Kérem, hagyják békén a játékosokat, hiszen a felelős egyedül én vagyok. Carvalho és Altintop is nagyon jól játszott. Ám a többiek, akik különben jól szoktak muzsikálni, most nem nyújtottak igazán sokat. De nem akarom a nyakukba varrni a vereséget. Azért védem a játékosaimat, mert jól helytálltak egy nagyon nehéz mérkőzésen, és cseppet sem féltek." A Barcelonától elszenvedett 2–1-es Király-kupa-vereség után, január 18.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik