Egy Kun a Buenos Aires-i szegénysorról: elbúcsúzott a Man. City ikonja, Sergio Agüero

„Sergio Agüero pótolhatatlan. A statisztikai mutatókat figyelembe véve lehetne azt mondani, hogy pótolható, de ez egyáltalán nem könnyű: 360 mérkőzésen több mint 250 gólt látok a nevénél feltüntetve, a trófeái mellett" – mondta a Manchester Cityt irányító Pep Guardiola 2021 márciusában a kérdésre, nyáron kit igazolhat a klub a távozó csatárikon helyére. Ekkor már hónapok óta biztos volt, hogy az argentin támadó nem hosszabbít szerződést Manchesterben, és távozik a klubtól, ahol tehetségből klasszis lett.

Agüero ekkor már korántsem volt alapember, Guardiola klasszikus posztokat feladó, a középpályán és a támadósorban a játékosokat újra és újra átforgató rendszeréhez az argentin stílusa túlontúl oldschool volt, ráadásul a 33. születésnapjához egyre közeledve sérülésekkel is meggyűlt a baja.

Az azonban egy percig sem volt kérdés, hogy a katalán tréner az idény hajrájában megadja majd a lehetőséget Agüerónak, hogy góllal, így tétmeccseken szerzett 260 találattal inthessen búcsút az Etihad Stadiumnak. Az Everton elleni idényzárón szűk 30 percet kapott, s a végjátékban kétszer is bevette Jordan Pickford kapuját. Stílszerű, hogy mindkét találatot a City másik veteránja, a csapatkapitányi karszalagot épp Agüerótól megöröklő Fernandinho gólpassza előzte meg. A második egészen szenzációs beadás volt, amit aztán egy még precízebb bal alsóba bólintott labda követett.

A manchesteri embereknek azonban aligha ez a gól ugrik be elsőként, ha meghallják Sergio Agüero nevét – s itt mindegy, hogy City- vagy United-drukkerekről beszélünk-e. De ennyire ne szaladjunk előre.

(...)

A VILÁGBAJNOK EDZŐT EGY 14 ÉVES FENOMÉNNAL CSÁBÍTOTTÁK

Az ifjú Sergio útja egyáltalán nem volt könnyű. Édesanyja a hatodik hónapban járt vele, amikor egy árvíz elvitte az otthonukat. A szegénysorú család minden ingósága odaveszett, olyannyira mindenük, hogy még a hivatalos papírjaik is megsemmisültek. Ez később Agüero születésekor is kalamajkát okozott, apja nem vehette a nevére, így az anyukája családnevét vitte tovább – ahogy Buenos Aires utcáin és lepukkadt dühöngőiben, úgy a nagyvilág is ezzel a vezetéknévvel, Agüeróként ismerte meg a Del Castillo helyett. Ám ha a nevét nem is, a futball iránti szenvedélyt átörökítette fiára a korábban szintén profiként próbálkozó Leonel.

Sergio kilencesztendős volt, amikor az Independiente lecsapott rá, az akadémiai képzésben pedig villámgyorsan fejlődött. Jó csontozatú, testileg erős fiúcska volt, így rendre az egy-két évvel idősebbek között futballozhatott. Ekkor már mindenki Kunként emlegette. No nem mintha bármi köze lett volna az egykori ázsiai törzsszövetséghez – becenevét egy kissé tán nagyot halló szomszéd „hibájából” kapta, aki sokszor hallotta, amint Agüero a Kum-Kum című animesorozatot nézi, közben a főhős nevét kiabálva.

„Remek fizikai adottságai voltak, de ami ennél is fontosabb volt, már kölyökként megtanult mindkét lábával jól bánni a labdával. Ez és az intelligenciája első pillantásra kiemelte a társai közül” – mesélte egyik első nevelőedzője, Jorge Coria.

Adottságait a felnőtteknél is felismerték, a világbajnok Oscar Ruggeri ült a kispadon, amikor 2003 nyarán, mindössze 15 évesen és 35 naposan, az argentin bajnokság történetének legfiatalabb játékosaként Kun debütált a csapatban. A következő idényre profi szerződést kapott, s fokozatosan beverekedve magát a kezdőbe.

„Már amikor aláírtam az Independientéhez, mondták, hogy az akadémián játszik egy fenomén. Úgy gondoltam, miért ne nézzük meg, így aztán felhívtam egy edzésre az első kerethez, ő pedig szabályosan kicsinálta a védőket. Egy percig nem tartott, totálisan meggyőzött minket arról, hogy a keretben a helye” – idézte fel Agüero első pillanatait a profik között Ruggeri.

Agüerót a remek fizikai adottságai repítették az utánpótlásban, a felnőttek között azonban új kihívásokkal szembesült. Itt ő volt a kicsi, a gyenge csontú a tagbaszakadt, minden hájjal megkent rutinos védők között...

„Eltartott egy darabig, míg alkalmazkodtam. Egészen új játékot kellett megtanulnom, sokkal agresszívebb volt mindenki. Meg kellett tanulnom elkerülni a kemény szereléseket, miközben a játékom épp arról szólt, hogy a labda a lábamon legyen, és a gyorsaságomat, a cseleimet kihasználva teremtek veszélyt. Az első időszakban azt éreztem, kifejezetten utaznak rám, a játékvezetőket többször arra kérte a klub, vigyázzanak rám jobban, vagy legalább figyeljenek oda, amikor rám csúszik az ellenfél... De idővel fejlődtem, megtanultam elkerülni a durva belépőket, így megelőzni az esetleges sérüléseket.”

Mindössze 17 éves volt, amikor az U20-as világbajnokságon aranyérmet szerzett Argentínával. Tény, nem ő volt a kezdőcsatár, hét meccsből négyen pályára lépve valamivel kevesebb mint 80 percet töltött játékban a három évvel idősebb – később Kolozsváron focizó és már évek óta visszavonult – Gustavo Oberman, illetve az Obermanénál valamivel nagyobb ívű karriert befutó Lionel Messi mögött. Ajánlólevélnek azonban ez sem volt rossz, miként a 2005–2006-os idényben szerzett 18 bajnoki találata sem.

A PÁLYÁN ÉS A MAGÁNÉLETBEN IS HAMAR MAGASRA KERÜLT A LÉC

Az Atlético Madrid 21 millió eurót sem sajnált a 2006-ban a még mindig csak 17 esztendős Agüero játékjogáért. Madridi bemutatkozása is emlékezetesre sikerült, másfél hónapja sem játszott Spanyolországban, amikor a Recreativo Huelva ellen kézzel szerzett győztes gólt – mondani sem kell, egyből honfitársával, Diego Maradonával hasonlították össze, s ezen összevetések nem voltak mindig hízelgők. Madridban előbb Fernando Torresszel, majd a „Kölyök” Liverpoolba szerződése után a Villarrealtól elcsábított Diego Forlánnal alkotott életveszélyes csatárkettőst. Az első idényben 38 meccsen hat, majd a következő négyben – Forlán oldalán – 37 meccsen 19, 37-en 17, 31-en 12, végül pedig 32-ön 20 gól következett.

„Hiába volt fiatal, az, hogy vele futballozhassak, nagyon fontos tényező volt abban, hogy az Atlético Madridhoz igazoltam. Még Argentínában játszott, amikor először láttam a tévében futballozni. Tizenöt évesen, fiúként debütált a férfiak ellen. Lőtt egy gólt, és emlékszem, felugrottam a kanapéból” – áradozott róla az UEFA honlapján korábbi csapattársa. Miközben ketten együtt újra Bajnokok Ligája-részvételhez segítették az Atletit, no meg UEFA-kupát nyertek, addig Agüero az argentin válogatottal 2008-ban Pekingben olimpiai bajnok lett.

A csatár nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is magasra tette a lécet: 2009-ben elvette Gianinna Maradonát, a legendás – s ekkor már egy éve argentin szövetségi kapitány – Diego lányát, közös fiúk, Benjamin ugyanebben az évben látta meg a napvilágot.

A spanyol sajtó újra meg újra összeboronálta a Barcelonával, ám az átigazolásból akkor még nem lett semmi. Végül a Manszúr-sejk által akkor már jelentősen feltőkésített Manchester City tudta meggyőzni Agüerót, ideje váltani. 2011-ben, 230 tétmérkőzésen kereken 100 góllal a háta mögött intett búcsút Madridnak, a Vicente Calderónban pedig mintegy 40 millió eurónyi bánatpénzzel lettek gazdagabbak.

ÍGÉRETBŐL HŐS

„Mintha valaki lefénymásolta volna nekünk Romáriót” – áradozott az új szerzeményről Roberto Mancini, a City akkori menedzsere. Agüero nem rogyott meg az elvárások súlya alatt. Első meccsén rögvest duplázott Manchesterben. Majd egyetlen év sem kellett neki ahhoz, hogy örökre beírja magát a klublegendák közé, és pikk-pakk törlessze is a 40 milliós vételárát.

Az első idényben 34 meccsen lépett pályára, a Premier League-ben 23-szor volt eredményes. Az első huszonkettővel oroszlánrészt vállalt abban, hogy a klub végig harcban lehetett a bajnoki serlegért. A huszonharmadikkal aztán olyat tett, amit azóta is könnyek közt tudnak csak felidézni a City-drukkerek.

„Sunderlandben vége a meccsnek, a Manchester United mindent megtett, amit csak tudott, Rooney gólja elég volt a három ponthoz. A Manchester City még mindig küzd... Balotelli... Agüerooooooooo!!! Ígérem, hogy önök sem fognak ilyet látni többé, szóval nézzék! Igyanak rá egyet...” – üvöltötte Martin Tyler 2012. május 13-án, amikor is a City Sergio Agüero 94. percben szerzett góljával 3–2-re legyőzte a kiesés elől menekülő (és egyébként nagy szerencsével benn maradó) Queens Park Rangerst, így a Premier League-trófea hiába volt úton a „vörös ördögök” felé a sunderlandi Fény Stadionjába, 44 év után mégis ismét Manchester „kék sarka” ünnepelhetett bajnoki címet.

Az argentin egyetlen lövéssel feledtette a több mint negyvenéves szenvedést, amit leginkább a Manchester United okozott a „kis testvérnek”. A Man. City ugyanis ettől a naptól fogva már nemcsak a „hangos szomszéd” volt, aki néha meglepte a város valódi uralkodóját, hanem át is vette a hatalmat, a dinasztia pedig megszületett – köszönhetően Agüero higgadt befejezésének.

A következő két év már gyötrelmesebben alakult, sérülések és formaingadozások hátráltatták, igaz, minden sorozatot figyelembe véve 17, majd 28 gólt újfent összeszorgoskodott – a 2013–2014-es évadban ráadásul mindössze 23 PL-meccs jutott neki. Az évad végén ismét bajnoki címet szerző Manchester Cityben viszont így is a második legeredményesebb lett (Yaya Touré húsz gólig lőtte magát középső középpályás létére).

ÜGYELETES GÓLVÁGÓBÓL FELEDHETETLEN IKON

A következő idény bajnoki serleg helyett gólkirályi címet hozott Agüerónak, 33 meccsen 26-szor volt eredményes, aztán jött még egy 24, egy 20, két 21, a hajrára egy 16, majd búcsúzóul egy négygólos évad. Agüero a legteljesebb természetességgel szórta a gólokat. Amikor megérkezett a Manchester Citybe, szinte azonnal beilleszkedett a csapatba, és felvette a Premier League tempóját – pedig tudjuk, mennyire féltik a szakértők azokat a játékosokat, akik a La Ligából érkeznek Angliába. Roberto Mancini és Manuel Pellegrini alatt sem lehetett megkérdőjelezni a létfontosságát, pedig sosem volt hiány támadókból az Etihadban. Carlos Tévez, Mario Balotelli, Edin Dzeko, Sztevan Jovetics, Álvaro Negredo és Wilfried Bony is együtt játszott a zömök argentinnal. Aztán eljött a 2016–2017-es évad, s azzal együtt Pep Guardiola is.

A szigetországban úgy érezték, a csatár napjai meg vannak számlálva a Citynél, Guardiola ugyanis mozgékonyabb és önzetlenebb támadót szeretett volna a csapatában tudni. Előjöttek a régi történetek, arról beszéltek az angol sajtóban, hogy Ronaldinho és Deco is azonnal kikerült a Barcelona keretéből, hiszen a mentalitásuk miatt nem illettek bele a tiki-taka rendszerbe. Guardiola nem is vacakolt, szerződtette a Palmeiras tinisztárját, Gabriel Jesust. Ezt követően szinte mindenki arra várt, hogy valamelyik topklub lecsap az akkor 29 éves klasszisra. De Agüero maradt, és ha a játékpercei fokozatosan fogyni is kezdtek, húzóember maradt 2020 nyaráig. S ha már addig eljutott, hát kitöltötte még egy évig érvényes szerződését.

Tíz idény alatt 390 tétmeccsen 260 góllal zárt, a Premier League-ben összesen 184-gyel. 2017 novemberében a Napoli ellen szerezte a 178. találatát a City mezében, ezzel a klub valaha volt leggólerősebb játékosa lett. 2020 januárjában az Aston Villa kapuját vette be – ezzel megelőzte Thierry Henryt, és 176 ligagóllal a PL történetének legeredményesebb légiósává vált. Az utolsó bajnokiján szerzett két találattal pedig maga mögött hagyta Wayne Rooneyt (183) az egy klub színeiben szerzett legtöbb PL-gólok tekintetében is. A 187 gólos, ezzel a PL-örökranglista harmadik helyén álló Andy Cole-t már nem tudta befogni, Frank Lampardot (180) viszont még lepipálta (a lista élén továbbra is Alan Shearer áll 260 góllal, második Rooney 208-cal). Nem véletlen, hogy a The Athletic szerzői 2020-ban a liga történetének tíz legjobb játékosa közé választották meg az argentint.

AZ ELSŐ 180 CITY-GÓL a PL-BEN

AZ ARANYLABDÁT NEM, A BL-SERLEGET HIÁNYOLJA

Bár az angol labdarúgás világában mindenki nyílt titokként kezelte, hivatalossá csak 2021 márciusában vált Agüero nyári távozása. „Hatalmas elégedettség és büszkeség számomra, hogy tíz teljes idényt tölthettem el a Manchester Citynél. Tíz idényt, ami manapság már kimondottan ritka a profi futball világában. Tíz év, hatalmas eredményekkel, közben a klub legeredményesebb gólszerzője lehettem, és eltéphetetlen köteléket alakíthattam ki azokkal az emberekkel, akik szeretik ezt a klubot. Emberekkel, akiknek mindig lesz hely a szívemben” – írta Agüero a Twitter-csatornájára kiposztolt búcsúüzenetében.

Búcsúzóul még kapott egy esélyt, hogy a Bajnokok Ligája-serleget is magasba emelje a City játékosaként, de csapata a portói fináléban 1–0-ra alulmaradt a Chelsea-vel szemben. Az argentin a 77. percben, Raheem Sterling cseréjeként kapott szót, csodát tenni azonban ő sem tudott.

„Addig nem hagyom el a Manchester Cityt, amíg nem nyerjük meg a Bajnokok Ligáját!” – ígérte 2014-ben egy sajtótájékoztatón, megelégelve, hogy újra meg újra a távozását pedzegették az angol újságírók. Ha valami, akkor ez alighanem hiányzik neki a manchesteri karrierjéből.

Agüero pályafutására sohasem voltak jellemzőek a sztárallűrök. A focin kívül csak két dologgal került az újságok címlapjára, mániákus Formula–1-rajongásával (egészen elképesztő szimulátora volt Manchesterben), valamint Maradona lányától való 2013-as válásával. A Citynél töltött ideje alatt időnként már azon ironizáltak a brit sajtóban, hogy túlságosan is „jó fiú”, ha többet szerepelne a sajtóban, az Aranylabdára vagy más grandiózus elismerésre is több esélye nyílt volna. Ő azonban nem vágyott ilyesmire, a csapatsikerek bőven boldoggá tették.

Karakterét jól jellemzi, hogy megkérte a City vezetőit, bármennyire is tisztelik, lehetőleg ne kövessék a Vincent Kompanyval és David Silvával megkezdett sort, és a tervekkel ellentétben számára ne állítsanak szobrot a klub edzőközpontjában. „Amikor a vezetők elmondták, hogy szobrot állítanak a tiszteletemre, azt válaszoltam nekik, hogy nem szeretném. De ha a klub ezt valóban meg akarja csinálni, akkor csak annyit tehetek, hogy megköszönöm” – idézte a BBC a csatárt.

HÁROM NAGY TERVE MARADT, EGY JÖTT CSAK ÖSSZE

A Barcelona nyár elején jelentette be, hogy Agüero náluk folytatja a karrierjét. A júniusban a 34. életévébe lépő csatár sajtóhírek szerint jelentős fizetésről mondott le azért, hogy a katalánok szerelését ölthesse magára. Tette mindezt azért, hogy a válogatott után végre klubszinten is együtt futballozhasson Lionel Messivel. Utóbbi álom azonban a Barcelona megromlott gazdasági helyzete miatt nem jött össze.

Ahogyan a jelek szerint már az sem jöhet össze, hogy karrierjét nevelőegyesületében, az Independientében fejezze be. Agüero öt mérkőzésen összesen 165 percet játszott a Barcelonában, egyetlen találatát a Real Madrid ellen 2–1-re elbukott hazai rangadó 97. percében szerezte. Több meccse pedig már nem is lesz: az október végi, Alavés elleni bajnokin rátört rosszullét után ugyan még három hónapos kihagyásról szólt a fáma, szerdán azonban hivatalossá vált, szívproblémái miatt vissza kell vonuljon a profi labdarúgástól.

Apró vigasz lehet számára és szurkolói számára, hogy mindez azután történt, hogy az argentin felnőttválogatottal legalább összejött a szintén rég áhított Copa América-siker. Igaz, ennek a csapatnak sem volt már alapembere.

„Az elmúlt egy hónapban igyekeztem megragadni minden lehetőséget a karrierem folytatása érdekében, de tíz napja eldőlt a kérdés, be kell fejezzem a futballt. Büszkén, emelt fővel teszem. Ötévesen értem először a labdához, és már akkor profi karrierről álmodtam. Amire vágytam, elértem!” – búcsúzott a Camp Nouban könnyeit nyeldesve.

Agüero 101-szeres válogatottként, a nemzeti csapatban jegyzett 40 góllal, klubszínekben 685 lejátszott tétmeccsel és 385 góllal int búcsút a profi labdarúgásnak. S bár legvégül arról beszélt, fogalma sincs, mit tartogat számára a jövő, abban biztosak lehetünk, a játéktól azért nem köszönt el végleg.