Chelsea: „nagy pénzt” kínáltak a Barca csodagyerekéért

Vágólapra másolva!
2016.01.09. 14:11
Nem tágít a Chelsea! A londoni labdarúgóklub továbbra is élénken érdeklődik a Barcelona 12 éves tehetsége, Xavi Simons iránt. A londoniak ezúttal már ajánlatot is tettek a fiatal középpályásért.
„Először 2014-ben jelentkezett a Chelsea" – idézi az angol Daily Mail a fiú édesapját, egyben menedzserét, Regillio Simonst, aki korábban profi futballista volt, jelenleg pedig az Ajax akadémiáján dolgozik.

„Ügynökök vannak mindenhol. Már ilyen fiatal korban jönnek az ajánlatok, hogy ebben a cipőben játsszon, ennyi meg ennyi pénzért, amennyit el sem tudna képzelni. Sajnos ilyen most a labdarúgás világa, és nem lehet megállítani. Nagyon sok szülő számára ez rendkívül nehéz dolog. Minden nagyon gyorsan történik, és ha pénzt keresel, a klubok pedig nagy összegekkel csábítanak, akkor van értelme azt mondani, hogy igen” – mondta Regillio Simons, aki hozzátette, hogy a Chelsea felajánlott a fiáért egy hatalmas összeget, de ő jelezte, nem kívánnak élni a lehetőséggel.

A 12 éves csodagyereket a világ egyik legtehetségesebb fiataljának tartják, jelenleg a Barcelona akadémiáján futballozik, a korosztályos csapat kapitánya. Legutóbb egy miami tornán a legjobb játékosnak választották.

ÍME, XAVI SIMONS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik