Barcelona: Messiék legyőzték Tévezéket, itt a 41. kupasiker!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.15. 20:34
null
Lionel Messi, Malcom és Munir gólöröme (Fotó: AFP)
A Barcelona ismét megnyerte a labdarúgó Gamper-kupát: a spanyol bajnoki címvédő szerda este 3–0-ra legyőzte vendégét, az argentin Boca Juniorst.

 

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Lionel Messi az első félidőt töltötte a pályán a Barcában, Carlos Tévez a 64. percben állt be a Bocába, így a két argentin gólvágó csak a pályán kívül köszönthette egymást.

MALCOM GÓLJA

 


MESSI GÓLJA

 


RAFINHA GÓLJA

 

 

„Óriási büszkeség, hogy én lehetek a csapatkapitány – fogalmazott a közönségnek tartott rövid beszédében Lionel Messi a mérkőzés előtt. – Tudom, mekkora felelősséggel jár a megbízatás, de szerencsére olyan elődöktől leshettem, mint Puyol, Xavi és a nagyszerű Andrés (Iniesta), akit máris mindannyian nagyon hiányolunk. Az újonnan érkezők nagy segítségünkre lesznek, olyan csapatunk van, amely okot ad a reménykedésre. Az előző szezon jól sikerült, dupláztunk, de a Bajnokok Ligájával kapcsolatban, különösen a kiesés módja miatt, keserű maradt a szánk íze. Ígérjük, mindent megteszünk, ami az erőnkből telik, hogy a most kezdődő idényben ez a trófea is visszatérjen a Camp Nouba. Éljen a Barca, éljen Katalónia!”

„A Spanyol Szuperkupa megnyerésével megtettük az első lépést, és reméljük, hogy az önök támogatását élvezve nem ez lesz az utolsó trófeánk” – tette hozzá Ernesto Valverde vezetőedző.

A Barca hagyományos csapatkapitányi kvartettjében az első számú kapitánnyá előlépő Messit – ebben a rangsorban – Sergio Busquets, Gerard Piqué és Sergi Roberto követi az új szezonban.

Lionel Messi a kapitányi beszéd közben (Fotó: AFP)
Lionel Messi a kapitányi beszéd közben (Fotó: AFP)

 

A Barcelona alapítójáról, Joan Gamperről elnevezett trófeáért először 1966-ban rendeztek tornát; kezdetben négy csapat vett részt rajta, 1997 óta egy mérkőzésen dől el a serleg sorsa.

A sorozatban hatodszor diadalmaskodó Barca most hódította el 41. alkalommal a kupát, 12-szer nyerte meg más csapat; utóbbiak közül egyedül az 1. FC Köln tudott duplázni. A tíz egyszeres győztes között ott található az Újpest is (1970).

A Boca hatodszor volt vendége a tornának, ezzel felzárkózott a leggyakoribb meghívott, a holland PSV mellé.

A Barcelona a hétvégén már bajnoki mérkőzést játszik, a szombat késő esti nyitányon a Deportivo Alavést fogadja.

GAMPER-KUPA, BARCELONA
FC Barcelona (spanyol)–Boca Juniors (argentin) 3–0 (2–0)

Gólszerző: Malcom (18.), Messi (39.), Rafinha (67.)

A nyári Barca-szerzemény, Arturo Vidal (jobbra) és Carlos Tévez (Fotó: AFP)
A nyári Barca-szerzemény, Arturo Vidal (jobbra) és Carlos Tévez (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Gólt és pontot szerzett az Auckland City, a Boca Juniors búcsúzott a klub-vb-től

Klub-vb
2025.06.25. 00:00

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
2025.06.22. 16:21

A Bayern szögletgólját elvette a VAR, de így is nyertek Kane-ék a Boca ellen

Klub-vb
2025.06.21. 08:23

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
2025.06.17. 07:31

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01
Ezek is érdekelhetik