Barcelona: eladták a klub jogainak egy részét, stabilizálódhat a helyzet

L. M.L. M.
2022.06.17. 09:47
null
Joan Laporta elmondta, hogy akár a tv-s jogok 100%-át is eladhatták volna (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, az FC Barcelona június 16-ra rendkívüli közgyűlést hívott össze a gazdaság stabilizálásának céljából. A gyűlésen a pártoló tagok (sociók) elfogadták az intézkedéseket, melyek szerint a klub megválik a licencing és kiskereskedelmi (BLM), valamint a tv-közvetítési jogainak egy részétől.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Barcelona vezetősége június 16-ára. Köztudott, hogy a klub anyagi problémákkal küzd és ahhoz, hogy gazdaságilag versenyképes legyen, jelentős változásoknak kell bekövetkeznie. A gyűlésen két kérdésben szavaztak a pártoló tagok.

Az első, hogy elfogadják-e az elnökség azon javaslatát, mely szerint a katalán klub megválna a licencing és kiskereskedelmi jogainak kisebbségi jogaitól (Barca Licensing & Merchandising) – ez 49,9%. Ez annyit jelent, hogy az új vevő kapja meg a hivatalos Barca-termékek bevételének csaknem felét. Idetartoznak a különböző szurkolói relikviák, valamint ruhák, sálak.

Joan Laporta, a klub jelenlegi elnöke elmondta, hogy amíg ő tölti be ezt a pozíciót, addig a pártoló tagok tulajdonában lesz a klub.

A másik kérdés, amiben döntöttek, a közvetítési jogokról szólt. Itt a tagok megszavazták hogy megváljanak ezeknek a 25 százalékától, így az ebből származó bevétel negyedét a leendő vevő kapja meg. Laporta elmondta, hogy volt ajánlatuk a tv-jogok 100%-ára, 1 milliárd euró értékben, de ezt a klub vezetősége elutasította.

Juli Guiu, marketing alelnök kiemelte, hogy mindkét, szóban forgó jog értékesítése után lesz a Barcelonának visszavásárlási opciója.

A katalán klub az eladásokból csaknem 700 millió eurót remél, ami stabilizálhatja a gazdasági helyzetét, valamint júliustól aktívan részt is vehet az átigazolási piacon.


 

Legfrissebb hírek

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

A liga és Mbappé is bocsánatot kért a csatár interjúja miatt

Minden más foci
2026.10.27. 13:30

A Sevilla az Osasuna ellen vetett véget rossz sorozatának

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 23:08