Barcelona: „Be kell vallanom, rengeteget szenvedtem” – Xavi a Sociedad legyőzése után

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.04.22. 08:51
null
Xavi csapata megszenvedett a három pontért San Sebastiánban (Fotó: AFP – archív)
Xavi, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője önkritikusan nyilatkozott együttese teljesítményéről a Real Sociedad ellen 1–0-ra megnyert spanyol bajnoki mérkőzést követően, de méltatta játékosait a siker érdekében hozott erőfeszítéseik miatt.

„Be kell vallanom, rengeteget szenvedtem ezen az estén – idézte a Mundo Deportivo a lefújás után Xavit.Fontos, hogy nyertünk, de nem vagyunk boldogok, önkritikusnak kell lennünk a teljesítményünket illetően. Többet birtokolta a labdát az ellenfelünk, ami nem történhet meg. A második félidőben észrevehetők voltak rajtunk a fáradtság jelei. A Real Sociedad nagyon jól játszott, el kell ismernünk, többet érdemelt volna. Mentálisan fontos győzelmet arattunk.”

RITKA AZ ILYEN BARCA-MECCS…

A Barcelona mindössze 44.3 százalékban birtokolta a labdát a Real Sociedad elleni csütörtöki meccsen, ami a 2005–2006-os idény kezdete óta a második leggyengébb mutatója a spanyol bajnokságban – írja az Opta. Ennél kevesebbet csak 2019 márciusában a Betis elleni meccsen volt a labda a Barcánál (44 százalékban), de a katalánok azon a találkozón is győztek (4–1).

A Barcelona vezetőedzője hozzátette, csapata fizikailag fáradt, mert az elmúlt három hétben több magas intenzitású meccset is játszott, a futballistákat ugyanakkor dicséret illeti az odaadásuk és az akaraterejük miatt.

„Biztossá kell tennünk a második helyünket és folytatnunk kell a harcot. Sokat szenvedünk a fáradtság és a kisebb sérülések miatt, de ez nem lehet kifogás. A játékosoknak nagy erőket kell mozgósítaniuk azért, hogy Bajnokok Ligája-indulást érő pozícióban végezzünk.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Spanyol sajtóértesülések szerint a San Sebastián-i mérkőzést tíz Barca-játékos is fizikai és kisebb egészségügyi problémákkal fejezett be, köztük Ronald Araújo, akit a második félidő elején le is kellett cserélni. Az uruguayi védőt pénteken vizsgálják meg tüzetesen, ám az első információk szerint nem súlyos a térdsérülése, egy-két héten belül újra hadra fogható lesz.

A katalánoknak nincs sok idejük nyalogatni a sebeket, hiszen vasárnap már a Rayo Vallecanóval játszanak otthon a 21. fordulóból elhalasztott mérkőzésen, de ha azt megnyerik, akkor öt körrel a bajnokság vége előtt kilenc pont előnyre tesznek szert a tabellán az ötödik helyezett Betisszel szemben.

A Barcelona csütörtöki győzelmével egyébként eldőlt, hogy a Real Madrid ezen a héten még nem lesz bajnok…

SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ
Real Sociedad–Barcelona 0–1 (0–1)
San Sebastian, Estadio Anoeta. Vezette: Del Cerro
SOCIEDAD: Remiro – Zaldúa (Guridi, 81.), Zubeldia (Guevara, 93.), Le Normand, Rico – Januzaj (A. Martin, 87.), Zubimendi, Merino, Rafinha (Gorosabel, 81.) – Sörloth, Isak (Portu, 87.)
Vezetőedző: Imanol Alguacil
BARCELONA: Ter Stegen – D. Alves (Dest, 66.), R. Araújo (E. García, 55.), Piqué (Lenglet, 82.), Jordi Alba – Gavi, Busquets, F. de Jong – O. Dembélé, Aubameyang (L. de Jong, 82.), F. Torres
Vezetőedző: Xavi Hernández
Gólszerző: Aubameyang (11.)

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Real Madrid 33 24 6 3 69–29 +40 78
2. FC Barcelona 32 18 9 5 61–32 +29 63
3. Sevilla 33 17 12 4 49–27 +22 63
4. Atlético Madrid 33 18 7 8 59–39 +20 61
5. Real Betis 33 17 6 10 56–38 +18 57
6. Real Sociedad 33 15 10 8 32–31 +1 55
7. Villarreal 33 14 10 9 53–31 +22 52
8. Athletic Bilbao 33 12 12 9 39–34 +5 48
9. Osasuna 33 12 8 13 34–44 –10 44
10. Valencia 33 10 12 11 44–48 –4 42
11. Celta Vigo 33 10 9 14 36–37 –1 39
12. Espanyol 33 10 9 14 37–45 –8 39
13. Elche 33 10 8 15 36–44 –8 38
14. Rayo Vallecano 32 10 7 15 33–38 –5 37
15. Getafe 33 8 11 14 31–37 –6 35
16. Mallorca 33 8 8 17 29–54 –25 32
17. Cádiz 33 6 13 14 29–46 –17 31
18. Granada 33 6 12 15 36–56 –20 30
19. Levante 33 5 10 18 41–65 –24 25
20. Alavés33672026–55–2925
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik