Barca: hol indulnak, ha Katalónia elszakad Spanyolországtól?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.01. 08:08
A sport szempontjából is meghatározó referendumot tartanak vasárnap Katalóniában, a Barcelona székhelyű autonóm tartomány ugyanis népszavazással szeretné elérni, hogy elszakadhasson Spanyolországtól. Ha pedig sikerül önállóvá válniuk, az nagy hatással lehet az első osztályú futballklubjaikra is.

Jelenleg a spanyol labdarúgó-élvonalban (La Liga) három katalán klub szerepel: a Barcelona, az Espanyol és a Girona. Ha viszont a katalánoknak sikerül elérniük, amiért már hosszú ideje küzdenek, a tartomány klubjainak kérelmet kell beadniuk, hogy továbbra is a spanyol bajnokságban játszhassanak. Persze kevés az esély arra, hogy, mondjuk, a Barcelona jelentkezését ne fogadná el a spanyol szövetség. kérelmet kell beadniuk, hogy továbbra is a spanyol bajnokságban játszhassanak. Persze kevés az esély arra, hogy, mondjuk, a Barcelona jelentkezését ne fogadná el a spanyol szövetség.

A folyamat ilyenkor ugyanis úgy néz ki, hogy mivel a katalán klubok hazai bajnoksága nem a La Liga, kizárják őket, viszont kérvényezhetik a felvételüket, amennyiben nem szeretnének máshol indulni.

Persze fennáll annak a lehetősége is, hogy ha Katalónia létrehozza a saját bajnokságát, az élklubjai is azt választják vagy oda kényszerülnek – ez a nemzetközi szereplés szempontjából tűnik, legalábbis eleinte, kevésbé jó megoldásnak. Ugyanis ezt a ligát az UEFA teljesen új sorozatként kezelné, és új feltételeket szabna az abban szereplő csapatoknak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában való indulásra.

Gerard Figueras, Katalónia sportminisztere szerint nincs miért aggódni: a Barcelona és a másik két élvonalbeli együttes abban a ligában szerepelhet, amelyikben szeretne.

„A katalán klubok eldönthetik, hol szeretnének játszani: a spanyol bajnokságban vagy valamelyik szomszédos országéban. Ez lehet Olaszország, Franciaország vagy Anglia. Spanyolországban is vannak külföldi futball- és kosárlabdaklubok, például andorraiak. A Monaco is Franciaországban szerepel, a Premier League-ben pedig indulnak walesi csapatok. Nem hiszem, hogy az UEFA-nak bármi kifogása lenne az ellen, hogy egy klubot nem a hazája bajnokságában lát indulni” – vélekedett Figueras.

Legfrissebb hírek

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08
Ezek is érdekelhetik