Barca: Amióta itt vagyok, először érzem, hogy a Real egyértelműen jobb – Piqué

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.17. 07:28
null
Piqué tudja, gödörben van a klubja (Fotó: AFP)
A Real Madrid labdarúgói emelték a magasba a Spanyol Szuperkupát, miután a madridi visszavágón 2–0-ra legyőzték, míg összesítésben 5–1-re múlták felül az FC Barcelonát. Gerard Piqué, a katalánok védője elismerte, nincs jó passzban csapata, sőt a klubja sem.

 

„Nem ez életem legrosszabb estéje – kezdte Piqué a szerda esti találkozót követően. – A legrosszabb a brazíliai világbajnokságon a Hollandia elleni meccs volt, de tény, voltak már szebb napjaink. Az utóbbi kilenc évben, amióta itt vagyok, most először érzem, hogy a Real Madrid egyértelműen jobb nálunk. Ezen változtatnunk kell. Tisztában vagyunk vele, nem vagyunk jó helyzetben. Ezt nemcsak a csapatra, hanem a klubra is értem. Össze kell tartanunk, hosszú szezon vár ránk. Fel kell dolgoznunk a kudarcot, gratulálnunk kell a Madridnak, s fejlődnünk kell. A különbség persze nem ilyen nagy a két együttes között, mint ahogy az a visszavágón látszott, a Camp Nouban született eredmény pedig félrevezető.”

„Nemcsak Asensio, mindegyik játékosunk nagyszerű volt – így Zinédine Zidane, a győztes Real Madrid francia vezetőedzője. – Két trófeával kezdtük a szezont, ami örömmel teli, de nagyobb céljaink vannak. Nem lesz könnyű idényünk, ám bizakodóak vagyunk, főleg a mutatott játék miatt. Különösképp az első félidő volt káprázatos, a másodikban okozott némi problémát a Barca. Gratulálok a játékosoknak, fantasztikusak voltak!”

„Nincs nagy különbség köztünk és a Barcelona között. A bajnokságban mindenki tiszta lappal indul. A szurkolók azt gondolhatják, ilyen jó játékosokkal könnyű győzni, de nem így van. Elképesztően sokat melózunk. Ez a csapat éhes a sikerre, ez minden mérkőzésen látszik” – tette hozzá Zidane, aki hetedik trófeáját nyerte meg a Real Madrid szakvezetőjeként.

„A Real Madrid jobban kezdte a találkozót, mi képtelenek voltunk kellően felpörögni – vélekedett Ernesto Valverde, a katalánok nyáron kinevezett mestere. – Fel kell állni a padlóról. Természetesen meg akartuk nyerni a kupát, mégis gratulálnunk kell riválisunknak, meggyőzőbb volt nálunk. Mostantól a bajnokságra koncentrálunk. A nyáron voltak olyan események, amelyek kizökkentették a csapatot. A Madrid jelenleg jobb lelki állapotban van. Nincs legyőzhetetlen együttes. A futballban csak egy dolog biztos, hogy egyszer mindenki elbukik. Hamarosan új játékosok érkeznek hozzánk.”

SPANYOL SZUPERKUPA
VISSZAVÁGÓ
Real Madrid–FC Barcelona 2–0
(2–0)
Madrid,
Santiago Bernabéu Stadion, 70 000 néző. Vezette: Sánchez Martínez
Real Madrid: K. Navas – Daniel Carvajal, Sergio Ramos, Varane, Marcelo – Kovacic (Casemiro, 62.), Kroos (Dani Ceballos, 80.), Modric – Lucas Vázquez, Benzema, Marco Asensio (Th. Hernández, 75.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Barcelona: Ter Stegen – Mascherano, Piqué (Semedo, 50.), Umtiti – Sergi Roberto, Busquets, Rakitic, André Gomes (Deulofeu, 72.), Jordi Alba (Digne, 78.) – L. Suárez, Messi. Vezetőedző: Ernesto Valverde
Gólszerző: Marco Asensio (4.), Benzema (39.)

Spanyol Szuperkupa-győztes:
a Real Madrid, 5–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik