Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

2025.07.19. 13:45
null
Lamin Yamal az ikonikus tízes mezzel (Fotó: Getty Images)
Már az első napon körülbelül tízmillió eurót kasszírozott az FC Barcelona a csapat tinisztárja, Lamine Yamal új, tízes mezének eladásából. A Lionel Messi, Diego Maradona és Ronaldinho korábban viselt „mágikus” dresszéből az első napon nagyjából hetvenezret értékesítettek.

Amint arról korábban hírt adtunk, késik az FC Barcelona visszatrérése Camp Nouba, ám ez sem törte meg a szurkolók lendületetét, fogynak a mezek a klub ajándékboltjaiban. A relikviák közül különösen a spanyol  bajnokcsapat ifjú sztárja, a 18. születésnapját múlt vasárnap ünneplő Lamine Yamal új meze kelendő, amely a házi eladási lista élére ugrott. 

A szélső az új idényben a szerelésén az ikonikus 10-es számot hordja majd, amelyet korábban többek között Lionel Messi, Diego Maradona és Ronaldinho is viselt barcelonai éveiben. A Barca-szurkolók Culémania elnevezésű Facebook-csoportjának közlése szerint a Yamal nevével ellátott mezből már az első napon mintegy 70 ezer kelt el világszerte, ami rögtön körülbelül 10 millió eurós bevételt jelent a klubnak.

 

Legfrissebb hírek

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vígasztalta

Spanyol labdarúgás
2 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
18 órája

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Lamine Yamal: Eljön még az én időm, nem sietek sehova

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 11:20