A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.05.04. 20:32
null
A végjátékban fordított a Real Betis (Fotó: Getty Images)
Az Espanyol a 85. percig vezetett, mégis a Real Betis nyert a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A Bajnokok Ligájáért küzdő Betis az Espanyolhoz látogatott. A 28. percben Pol Lozano találta meg Roberto Fernandez Jaent, aki a tizenhatoson kívül ballal átvette, majd 11 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. A vendégek hét lövésig jutottak el az első félidőben, a gólszerzés nem sikerült. A második játékrészben nőtt a nyomás a hazai kapu előtt, de úgy tűnt, az Espanyol ki tudja védekezni Betis rohamait. A 85. percben a cserként beálló Isco játszott össze Giovani Lo Celsóval, aki három védőt is kicselezett majd bal külsővel felvarrta a labdát a bal felső sarokba. A hosszabbításban egy újabb csereember, Hector Bellerin is gólpasszt jegyzett, a remek formában lévő Antony tűpontosan tekert a bal felső sarokba a 91. percben. A Betis 2–1-es győzelmével egy pontra megközelítette a BL-t érő ötödik pozícióban álló Villarrealt.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Espanyol–Betis 1–2 (Fernandez Jaen 28., ill. Lo Celso 85., Antony 90+1.)
Real Madrid–Celta Vigo 3–2 (Arda Güler 33., K. Mbappé 39., 48., ill. Javier Rodríguez 69., Swedberg 76.)
Sevilla–Leganés 2–2 (Salas 21., Romero 70., ill. Munir 7., J. Hernández 73.)
Real Sociedad–Athletic Bilbao 0–0

Hétfőn játsszák
21.00: Girona–Mallorca (Tv: Spíler2)
Szombaton játszották
Valladolid–Barcelona 1–2 (I. Sánchez 6., ill. Raphinha 54., F. López 60.)
Alavés–Atlético Madrid 0–0
Villarreal–Osasuna 4–2 (A. Pérez 2., 39., Barry 33., Pépé 71., ill. Rubén García 66., Oroz 81. – 11-esből)
Las Palmas–Valencia 2–3 (Sandro Ramírez 45+2. – 11-esből, McBurnie 83., ill. Duro 22., 58., Á. Suárez 75. – öngól)
Pénteken játszották
Rayo Vallecano–Getafe 1–0 (Lejeune 7.)
Kiállítva: Djené (80., Getafe)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Barcelona34254591–33+58 79 
2. Real Madrid34236568–33+35 75 
3. Atlético Madrid341910556–27+29 67 
4. Athletic Bilbao341613550–26+24 61 
5. Villarreal341610860–47+13 58 
6. Betis34169952–41+11 57 
7. Celta Vigo341371452–5246 
8. Rayo Vallecano3411111236–42–6 44 
9. Mallorca331281331–38–7 44 
10. Osasuna3410141042–50–8 44 
11. Real Sociedad341271532–37–5 43 
12. Valencia3410121240–51–11 42 
13. Getafe341091531–3139 
14. Espanyol341091536–44–8 39 
15. Sevilla349111437–46–9 38 
16. Alaves348111535–46–11 35 
17. Girona33981640–52–12 35 
18. Las Palmas34881840–56–16 32 
19. Leganes346131532–51–19 31 
20. Valladolid34442625–83–58 16 

 

 

Legfrissebb hírek

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
3 órája

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
17 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
19 órája

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41