Carlo Ancelottinak a jövő héten bíróság elé kell állnia

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2025.03.28. 13:04
Carlo Ancelottit adócsalással vádolják (Fotó: AFP)
Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligájában és a spanyol bajnokságban is címvédő Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a jövő héten szerdán és csütörtökön bíróság elé áll adócsalás miatt.

A spanyol ügyészség tavaly márciusban négy év kilenc hónap börtönbüntetést kért az olasz szakvezetőre jövedelme eltitkolása és így adóbefizetés elkerülése miatt. A vád szerint Ancelotti az első madridi edzői korszaka során, 2014-ben és 2015-ben több mint egymillió euróval károsította meg az államkasszát.

Egy 2023-ból származó bírósági dokumentum szerint a tréner a nyomozás során elismerte bűnösségét.

A madridi bíróság szóvivője szerint a 65 éves Ancelottinak kötelessége jelen lenni a tárgyalásokon.

„Vakon bízom a törvényekben és az igazságszolgáltatásban. Nem aggódom, de ha azt mondják, hogy csaltam, az zavar” – fogalmazott.

A szakvezető először 2013 és 2015 között irányította a Real Madridot, majd 2021-ben tért vissza a klubhoz, amelyhez jövő nyárig köti a szerződése.

 

Legfrissebb hírek

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
22 órája

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 16:08

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:09

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:39

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 13:50