Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

B. J.B. J.
2024.12.16. 17:09
Trent Alexander-Arnold már bizonyított (Fotó: AFP)
Nem mondanánk szegény embernek a Real Madridot, de hogy az ág is húzza, az egészen biztos: Éder Militao, Daniel Carvajal és David Alaba súlyos sérülését nem tudta elviselni a csapat (és Ferland Mendy sem bevethető most).

 

A spanyol Sport értesülései szerint a csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti még karácsony előtt találkozik az elnökkel, Florentino Pérezzel, az igazgató José Ángel Sánchezzel és a sportigazgató Santiago Solarival, azaz a szűkebb vezérkarral, és megbeszélik a januári átigazolási terveket.

Spanyol szakírók szerint az elsőszámú Real Madrid-célpont továbbra is az angol jobbhátvéd, Trent Alexander-Arnold, akinek jövő nyáron lejár a szerződése, de nem hajlandó a télen eladni őt a Liverpool – a játékos azt nyilatkozta a minap, hogy négyszer vagy ötször meghosszabbította már a szerződését a Liverpoollal, és egyszer sem beszélt erről a nyilvánosság előtt, amíg alá nem írták a papírokat.

A védelem közepére kiszemelt a 18 éves brazil Vitor Reis a Palmeirasból, de lehet olvasni Alphonso Davies, Ladislav Krejcí, Kerkez Milos, Jeremie Frimpong, Ilja Zabarnij, Diogo Dalot, William Saliba és Sam Beukema nevét is, mint állítólagos kiszemeltet.

Egy dologban egyetértenek a szakértők: a veterán Lucas Vázquez nem tudja pótolni Carvajal védőmunkáját, középen pedig csakis ideiglenes megoldás Aurélien Tchouaméni bevetése.

Egy védőt biztosan vesz a klub a Relevo szerint: már megegyeztek a 100 000 eurós vételárban a Leganésszel Lamini Fati ügyében, a 18 éves játékos az ifjúsági csapattal készül majd.

 

Legfrissebb hírek

Elmaradhat a forradalom a Real Madridnál, Arbeloa is folytathatja – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.17. 10:53

Megemlékezéseket tartott a Liverpool a Hillsborough-tragédia évfordulóján

Angol labdarúgás
2026.04.16. 10:05

Több portál szerint is Szoboszlai és Kerkez voltak a BL-ből kieső Liverpool legjobbjai a PSG ellen

Bajnokok Ligája
2026.04.15. 07:21

Az Anfieldben egészen más arcát mutatta a Liverpool, de a visszavágót is megnyerte a PSG két góllal

Bajnokok Ligája
2026.04.14. 23:02

Kylian Mbappé: Számomra a Real Madridban futballozni Isten ajándéka

Spanyol labdarúgás
2026.04.14. 13:23

David Soria két tizenegyest is kivédett, mégis kikapott a Getafe a Levantétől

Spanyol labdarúgás
2026.04.13. 23:23

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
2026.04.12. 23:09

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
2026.04.12. 20:30
Ezek is érdekelhetik