„Rotálnom kellett” – Flick szerint miatta kapott ki a Barcelona

B. D. K.B. D. K.
2024.09.29. 12:28
Hansi Flickék négy gólt kapva kaptak ki (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a spanyol élvonalbeli labdarúgóligát (La Liga) vezető FC Barcelona hét győztes mérkőzés után elszenvedte első vereségét a 2024–2025-ös bajnokságban. A gárda négy gólt kapott az Osasuna vendégeként, a csapat vezetőedzője, Hansi Flick pedig nyilatkozatában választ adott arra, miért ezt a kezdőt küldte fel a pályára.

„Sok a sérültünk, de ez nem lehet kifogás – szögezte le Hansi Flick. – Ha vetünk egy pillantást a keretünkre, azt látjuk, hogy csupán három középpályásunk maradt, és az egyik védőnk a középpályán szerepel. Nem egyszerű a helyzet, de elfogadjuk.”

A tréner elárulta, Lamine Yamalt miért csupán a kispadra nevezte. „Ha valakit felelősségre kell vonni a vereség miatt, akkor az én legyek! Az én hibám. Rotálnom kellett, szükség volt rá.”

Yamal az 59. percben állt be, az Osasuna negyedik góljánál tőle vették el a labdát, viszont utána, négy perccel később javított, a katalánok második találatát ő szerezte. A 17 éves támadó ezzel nyolc bajnokin már négy gólnál és öt gólpassznál jár. A Bajnokok Ligájában is van már egy találata, így ő lett a mostani idényben az első játékos az öt topligában, aki elérte az öt gólt és az öt gólpasszt.

Spanyol labdarúgás
2024.09.28. 23:00

Hatgólos meccsen kikapott Pamplonában a Barca, oda a hibátlan mérlege

Remekül futballozott az Osasuna a listavezető ellen, és otthon tartotta a három pontot.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Osasuna–Barcelona 4–2 (Budimir 18., 72. – a másodikat 11-esből, B. Zaragoza 28., Bretones 85., ill. P. Víctor 53., Yamal 90.)

   
Az állásMGyDVL–KGkP
1. Barcelona87–125–9+1621
2. Real Madrid752–16–5+1117
3. Atlético Madrid743–11–3+815
4. Mallorca84228–6+214
5. Villarreal742114–14014
6. Osasuna842212–13–114
7. Athletic Bilbao741211–7+413
8. Rayo Vallecano82429–8+110
9. Alavés831411–12–110
10. Celta Vigo73–414–1409
11. Betis72327–709
12. Real Sociedad82246–7–18
13. Girona72238–10–28
14. Sevilla72237–9–28
15. Getafe81435–6–17
16. Espanyol72147–11–47
17. Leganes81435–9–47
18. Valencia81255–13–85
19. Valladolid81254–17–135
20. Las Palmas7–348–13–53

 

 

Legfrissebb hírek

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
8 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:01

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08