José Mourinho dobna mentőövet a sérüléséből felépülő Ansu Fatinak – sajtóhír

M. B.M. B.
2024.07.06. 13:09
Ansu Fati legutóbb a Brightonban lépett pályára (Fotó: Getty Images)
A brightoni kölcsönjátéka után Barcelonába visszatérő balszélső, Ansu Fati felől érdeklődött José Mourinho, a török élvonalbeli Fenerbahce új vezetőedzője – tudta meg Marca.

A még mindig csak 21 éves játékos jelenleg egyéni erőnléti edzésmunkát végez, majd július 10-én már a csapattársaival együtt folytatja a felkészülést. Jövője ezzel együtt bizonytalan, hiszen (miután Xavi terveibe már nem fért bele) a mögöttünk hagyott idényben a Brightont erősítette kölcsönben, a Xavi helyére érkező Hansi Flick pedig még nem döntött vele kapcsolatban.

Ha Flick nem vele képzeli el a folytatást, a török Fenerbahce komoly opciót jelenthet a spanyol válogatott játékosnak. Az isztambuli klub portugál trénere, José Mourinho ugyanis már érdeklődött a katalán klubnál a támadó helyzetéről, de hivatalos ajánlattételre nem került sor, mivel még nem tudni, mi a játékos, illetve a Barcelona szándéka – írja a spanyol sportlap.

Az esetleges transzfer esélyeit mindenesetre növeli az a tény, hogy Mourinho jó kapcsolatot ápol a Barcelona sportigazgatójával, Decóval, míg ügynöke, Jorge Mendes történetesen Fati érdekeit is képviseli. 

Miközben Fati szeretné bizonyítani, hogy képes hozzátenni a gránátvörös-kékek játékához, a 21 éves szélső sorsa nagyban függhet klubja esetleges átigazolásaitól. A Barcelona egyik nagy célpontja az Eb-n berobbanó Nico Williams – dacára annak, hogy jelenleg nem tudja megengedni magának a bilbaói szélső kivásárlását, ráadásul maga Williams is arról beszélt a közelmúltban, hogy neki a baszk város az otthona. Ezzel együtt ha összejönne ez a transzfer, akkor Williams mellett Ferrán Torres is Fati előtt állna a rangsorban a bal szélen, míg középen Robert Lewandowskinak biztos a helye – ebben az esetben már imponáló lehet neki a törökországi folytatás.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18