Spanyolország: Vicente del Bosque felügyeli a továbbiakban az RFEF működését

M. B.M. B.
2024.04.30. 18:03
Vicente del Bosque (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-válogatottal Európa- és világbajnokságot nyerő korábbi szövetségi kapitány, Vicente del Bosque lesz a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) fölé rendelt felügyelő bizottság vezetője – jelentette be Pilar Alegría, a tanügyi, képzési és sportügyi minisztérium szóvivője.

 

A Marca tájékoztatása szerint a 73 éves tréner – aki a spanyol válogatott kispadján 2010-ben vb-t, 2012-ben Eb-t nyert – feladatát három pontban határozták meg: Del Bosquének egyrészt képviselnie kell a spanyol labdarúgást, másrészt gondoskodnia kell az olimpia után sorra kerülő választások tisztaságáról az RFEF-nél, harmadrészt pedig szembe kell néznie a spanyol labdarúgás előtt álló kihívásoknak. E kihívások egészen pontosan a soron következő Eb, az olimpia, illetve a 2030-as, Portugáliával és Marokkóval közösen megrendezendő világbajnokság.

A szövetség ez idő alatt – noha konzultálni fog a Del Bosque vezette bizottsággal – függetlenül hozza meg a döntéseit. Ez azért fontos, mert ellenkező esetben a FIFA – politikai befolyásra hivatkozva – felfüggesztheti az RFEF tagságát, ami a válogatott mellett a spanyol klubcsapatokat is száműzné a nemzetközi porondról.

 

Legfrissebb hírek

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:20

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Hosszabbított a spanyol szövetség De la Fuentével

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 20:08

Mbappéék különcködtek, nem vettek részt a La Liga kampányában

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 10:24

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Kétgólos hátrányból felállt az Elche, de a Real Madrid a hosszabbítás perceiben kiharcolta a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 23:27

A Rayo Vallecano az első félidőben döntött az Espanyol ellen, már nem nyeretlen a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 21:01