La Liga: a korai kiállítás meghatározta a meccset, a Sevilla legyőzte a Las Palmast

Vágólapra másolva!
2024.04.14. 16:05
Idegenben nyert a Sevilla (Fotó: twitter.com/SevillaFC_ENG)
A Sevilla 2–0-ra nyert a Las Palmas otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, míg a Granada az első félidei két góljának köszönhetően nyert az Alavés ellen.

Remekül indult a Sevilla számára a találkozó, hiszen rögtön a 6. percben emberelőnybe került. A 3. percben Nemanja Gudelj gólhelyzetben lépett ki a védők mögött, Saul Coco pedig buktatta őt. A játékvezető először a sárga lapot mutatta fel neki, de miután visszanézte az esetet, kiállította őt.

A Las Palmas hiába fogyatkozott meg, a játék képén ez nem látszott meg, ugyanúgy sokat birtokolták a labdát. Aztán a 23. percben a sevillai Isaac Romero a kapusra vezethette a labdát, de jócskán mellé gurított. Majd a félidő hajrájában egy kísértetiesen hasonló szituációban hasonló módon helyezett mellé. Egy perccel később viszont már nem úszta meg a hazai csapat, En-Nesziri bólintott a kapuba (0–1).

A szünet után több lövése is volt a Las Palmasnak, de egyenlíteni nem tudott, sőt, a ráadásban a vendégek Dodi Lukebakio révén eldöntötték a három pont sorsát (0–2).

Győzelmével a Sevilla három pontra megközelítette legyőzött riválisát a középmezőnyben. A Las Palmas egymás után negyedik mérkőzésén szenvedett vereséget (és hét meccs óta nyeretlen), ráadásul egyiken sem szerzett gólt.

 

A kiesés elől menekülő Granada a volt ferencvárosi Myrto Uzuni tizenegyesével szerzett vezetést az Alavés ellen a kilencedik percben. A félidő vége előtt a második kaput eltaláló kísérletből megszüeltett a második hazai gól, Sergio Ruiz beadásából Lucas Boyé fejjel volt eredményes. 2–0

A második játékrészben a hazaiak tartották a kétgólos előnyüket, az Alavés pedig nem tudott helyzeteket kidolgozni. Az állás így nem változott a Granada 2–0-ra nyert, de a bennmaradást jelentő 17. helytől továbbra is 11 pont távolságra van.
 

 

SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ
Las Palmas–Sevilla 0–2 (En-Nesziri 43., Lukebakio 90+3.)
Kiállítva: Coco (6., Las Palmas)
Granada–Alavés 2–0 (Uzuni 9. – 11-esből, Boyé 38.)
Később
18.30: Athletic Bilbao–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–Almería (Tv: Spíler2)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00: Osasusa–Valencia (Tv: Spíler2)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Atlético Madrid–Girona 3–1 (Griezmann 34., 50. – az elsőt 11-esből, Correa 45+6., ill. Dovbik 4.)
Rayo Vallecano–Getafe 0–0
Mallorca–Real Madrid 0–1 (Tchouaméni 48.)
Cádiz–Barcelona 0–1 (Joao Félix 37.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Real Betis–Celta Vigo 2–1 (J. Miranda 53., Fekir 83., ill. Strand Larsen 90+1.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Real Madrid

31

24

6

1

67–20

+47

78

2. Barcelona

31

21

7

3

62–34

+28

70

3. Girona

31

20

5

6

63–39

+24

65

4. Atlético Madrid

31

19

4

8

59–36

+23

61

5. Athletic Bilbao

30

16

8

6

50–28

+22

56

6. Real Sociedad

30

13

10

7

43–31

+12

49

7. Betis

31

11

12

8

38–37

+1

45

8. Valencia

30

12

8

10

33–32

+1

44

9. Getafe

31

9

12

10

37–43

–6

39

10. Osasuna

30

11

6

13

36–43

–7

39

11. Villarreal

30

10

8

12

48–53

–5

38

12. Las Palmas

31

10

7

14

29–35

–6

37

13. Sevilla

31

8

10

13

39–44

–5

34

14. Alaves

31

8

8

15

26–38

–12

32

15. Mallorca

31

6

13

12

25–36

–11

31

16. Rayo Vallecano

31

6

13

12

25–38

–13

31

17. Celta Vigo

31

6

10

15

33–46

–13

28

18. Cádiz

31

4

13

14

21–41

–20

25

19. Granada

31

3

8

20

32–60

–28

17

20. Almeria

30

1

10

19

28–60

–32

13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik