La Liga: hat év után, az idény végén távozik posztjáról az Osasuna vezetőedzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 13:38
Jagoba Arrasate (a jobb oldalon) bejelentette, hogy hat év után, idén nyáron távozik az Osasuna kispadjáról (Fotó: Club Atletico Osasuna)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Osasuna vezetőedzője, Jagoba Arrasate a klub ajánlata ellenére úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg 2024 júniusában lejáró szerződését, így nyáron, hat év után távozni fog a pamplonai klubtól – jelentették be sajtótájékoztatón a pamplonaiak.

A 45 éves szakember 2018 nyarán vette át az Osasuna irányítását, rögtön az első idényében bajnoki címig vezette a másodosztályban az együttest, amelyből aztán stabil középcsapatot kovácsolt a La Ligában. Jagoba Arrasate legnagyobb sikereit aztán az előző idényben érte el a pamplonai gárda kispadján, hiszen a csapat Király Kupa-döntőt játszhatott a Real Madrid ellen (1–2), illetve a bajnokságban a 7. helyen végzett és indulhatott az Európa-konferencialigában. A Király Kupa-döntő folyományaként aztán idén januárban az együttes részt vehetett a Szaúd-Arábiában megrendezett Spanyol Szuperkupán, de az elődöntőben vereséget szenvedett a Barcelonától (0–2).

A korábban a Real Sociedadnál is dolgozó Arrasatenak – a tavaszi szezonból hátralévő kilenc bajnokit beleszámítva – összesen 256 meccse lesz a pamplonaiak vezetőedzőjeként; nála több mérkőzésen (340) csak Pedro Mari Zabalza ült az Osasuna kispadján. Arrasate egyébként az Atlético Madridot 2011 óta vezető Diego Simeone után a leghosszabb ideje alkalmazásban álló vezetőedző egy adott csapatnál a La Ligában – ez az időszak fog tehát véget érni idén nyáron.

Az Osasuna jelenleg 36 ponttal a 12. helyen áll a La Ligában, bennmaradása pedig szinte biztosnak tekinthető.

 

Legfrissebb hírek

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2 órája

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
9 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Védelmi rövidzárlat döntött, fontos pontokat bukott odahaza az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 23:05

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12
Ezek is érdekelhetik