Atlético Madrid: a szerződése a kispadra száműzi Griezmannt?

2022.09.15. 18:23
null
Korlátok között (Fotó: AFP)
Diego Simeone csapata, az Atlético Madrid kikapott a Bajnokok Ligájában a Bayer Leverkusentől, és az argentin vezetőedző a mérkőzés után kifakadt: tudja, hogy a csapata jobban játszik Antoine Griezmann-nal, de nem tudja őt bevetni, csak a mérkőzések utolsó fél órájában.



Griezmann tavaly került vissza a Barcelonától az Atlético Madridhoz kölcsönbe, tízmillió euróért, két idényre. Ha két év alatt a mérkőzések játékperceinek legalább a felén szerepel, akkor a madridi csapatnak kötelező megvenni őt 40 millió euróért. Így sem járnak rosszul éppen a fővárosiak, hiszen Griezmannt 2019-ben 120 millió euróért adták el a katalánoknak.

Ebben az idényben Griezmann csak a mérkőzések második félidejében állt be anyagi okokból, hét mérkőzésen háromszor volt eredményes, összesen 192 perc alatt, 30 percnél többször egyszer sem játszott! Simeone kijelentette, hogy ő a klub alkalmazottja, nem tehet mást, mint amit előírnak neki, főnöke, Enrique Cerezo azt nyilatkozta, hogy nem folynak tárgyalások a Barcelonával a csatárról.

A nyáron azonban, mint azt a Cadena SER kiderítette, az Atlético 20 millió eurót ajánlott a futballistáért, de a katalánok ragaszkodtak az eredeti összeghez. Ami biztos, jegyzik meg a spanyol szakértők: egyik fél sem akarja, hogy Griezmann visszatérjen a Barcelonához a jövő nyáron.

A 31 éves játékos szerződése 2024 nyaráig él a Barcelonával, az eredeti szerződése szerint az éves alapfizetése bruttó 35 millió euró, a bónuszkerete egyes források szerint még 11 millió évente.

Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 07:10

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
2026.04.08. 19:27

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 14:29

Gerard Martín visszavont piros lapja miatt füstölög az Atlético a Barca elleni zakó után

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 10:21

Antoine Griezmann az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.03.24. 15:21

Arbeloa üzent az Atlético legyőzése után: Versenyben vagyunk!

Spanyol labdarúgás
2026.03.23. 09:00

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

„Tizenöt éve edzősködöm, de ilyet még nem csináltam” – Igor Tudor a kapuscseréről

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 10:13
Ezek is érdekelhetik