Videó: mennyi emlék… – íme, Dani Alves legszebb pillanatai a Barcelonában!

B. D. K.B. D. K.
2022.06.16. 11:07
Mint arról beszámoltunk, Daniel Alves bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelonával. Most megmutatjuk a 39 éves brazil futballista legemlékezetesebb pillanatait gránátvörös-kékben!

Dani Alves 2021 novemberében írt alá a Barcelonához, amelyben 2008 és 2016 között is futballozott. Az előző idényben 16 mérkőzésen szerepelt a klubban, négy kanadai pontot szerzett 1272 perc alatt, és rendre a csapat erőssége volt, lelkesedésével mindenkinek példát mutatott.

„Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult, hogy visszatérhessek ebbe a klubba, és újra felvehessem ezt a csodálatos mezt. Nem is tudják, mennyire boldog vagyok emiatt… Remélem, akik maradnak, történelmet írnak ennél a klubnál, ezt a szívem mélyéből remélem. Huszonhárom címet hódítottunk el, kétszer tripláztunk, egyszer meg hat trófeát nyertünk egy idényben… Nagyon szép korszak ért véget, és kezdődik egy másik, egy még nagyobb kihívást jelentő éra. De sohase felejtsétek el: ha egy oroszlán harminckilenc éves is, attól még mindig egy őrült jó oroszlán. Visca El Barca, örökké!”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
4 órája

Morientesnél Raúl lenne a Real Madrid edzője, Valdano ötből három jelöltet kizárt

Spanyol labdarúgás
11 órája

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
22 órája

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:45

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 23:01

Oyarzabal egyéni rekordot döntött, de csapata a 99. percben lemaradt a győzelemről

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 16:14

Az Athletic Bilbao elleni fordításos győzelemmel készül az Arsenalra az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 22:59
Ezek is érdekelhetik