Barcelona: jogokat adnának el a gazdasági helyzet stabilizálása érdekében

K. B.K. B.
2022.05.31. 19:41
null
Fontos változások jöhetnek a Barcelonában (Fotó: AFP)
A gazdasági problémákkal bajlódó spanyol labdarúgóklub, az FC Barcelona a hivatalos honlapján tudatta, hogy különböző jogokat értékesítene – az előterjesztéseket a június 16-án esedékes közgyűlésen fogadhatják el.

 

Köztudott, hogy katalán klub anyagi problémákkal küzd, s a gazdasági helyzet stabilizálása érdekében már több megszorítást is bevezetett. Most azonban igazán jelentős változások következhetnek, ha a közgyűlés elfogadja az ezt érintő előterjesztéseket.

A Barcelona eladná a kisebbségi, 49.9 százalékos részesedését annak a cégnek, amelyik a kereskedelmi jogait és az azokból befolyó bevételeket gondozza – a Barca Licensing & Merchandisingről van szó.

A klub továbbá egy vagy több vállalatnak értékesítené a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (La Liga) játszott mérkőzéseit érintő televíziós jogok 25 százalékát.

Sajtóhírek szerint ebből összesen körülbelül 740 millió eurót profitálhatna a Barca.

Június 16-án arról is határoznak, hogy a tartalékcsapatot Barca B-ről átkeresztelik a korábbi nevére, Barca Atléticre.


Legfrissebb hírek

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:09

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08