Barcelona: már a héten bejelenthetik Morata érkezését – sajtóhír

M. D.M. D.
2022.01.03. 13:15
null
Álvaro Morata hamarosan távozhat a Juventustól (Fotó: AFP)
Az AS információi szerint gyakorlatilag megszületett a megállapodás az FC Barcelona, az Atlético Madrid és a Juventus között, Álvaro Morata kölcsönben a katalán klubnál folytathatja a pályafutását.

 

A madridi sportlap azt írja, „95 százalékban” teljes az egyezség a három klub között, így a spanyol válogatott csatár rövidesen visszatérhet Spanyolországba, s másfél évre szóló kölcsönszerződést köthet az FC Barcelonával. Az átigazolás véglegesítésére már ezen a héten sor kerülhet.

A SZŰK ELIT…

Miquel Soler és Bernd Schuster után Álvaro Morata lehet a harmadik futballista, aki felnőtt pályafutása során a Real Madridban, az FC Barcelonában és az Atlético Madridban is játszott. Soler a katalánoknál összesen négy, a két madridi sztárgárdánál egy-egy idényt töltött el, míg a korábbi német középpályás a Barcát nyolc (1980–1988), a Realt két (1988–1990), az Atléticót három (1990–1993) évig erősítette.

A 29 éves támadó az Atlético Madrid kölcsönjátékosaként 2020 szeptembere óta a Juventusnál futballozik. Az olasz klub vezetősége a hírek szerint már eldöntötte, hogy a nyáron nem érvényesíti 40 millió eurós vásárlási opcióját, addig azonban nem szeretné elengedni Moratát, amíg nem találja meg az utódját.

Az átigazolási ügyekben jártas Fabrizio Romano megjegyzi, Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője telefonon rendszeresen keresi Moratát, akit a világ egyik legjobb csatárának tart sokoldalúsága, munkabírása és tapasztalata miatt. A transzferguru hozzáteszi, a Real Madridban (is) nevelkedő támadó érkezése egyet jelentene Luuk de Jong januári távozásával, továbbá valószínűsítené azt, hogy az idény végén Memphis Depay is elhagyja a Barcát – Erling Haaland esetleges megvásárlását azonban nem befolyásolná Morata szerződtetése.

Az 50-szeres spanyol válogatott csatár a jelenlegi idényben 23 tétmérkőzésen hét gólt szerzett a Juventusban.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51