La Liga: Ez már majdnem az a Barca, amelyet látni szeretnék – Xavi

M. D.M. D.
2021.12.22. 06:38
null
Xavi az eredménnyel nem elégedett, a mutatott játékkal annál inkább (Fotó: AFP)
A Sevilla elleni idegenbeli bajnokin elért 1–1-es döntetlen után Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője összességében elégedetten értékelt, de az eredmény miatt maradt benne hiányérzet.

 

„Kesernyés szájízzel távozom innen, mert győzelmet érdemeltünk volna – idézi a Marca Xavit, az FC Barcelona labdarúgócsapatának trénerét. – Úgy játszottunk, ahogyan elterveztük, volt »személyiségünk«, nyomást helyeztünk az ellenfélre és sokat birtokoltuk a labdát. Természetesen vannak dolgok, amelyekben fejlődnünk kell, de büszke vagyok a csapatra, mert jó úton járunk. Ez már majdnem az a Barca volt, amelyet látni szeretnék. Az egyetlen negatívum az eredmény. Ha Dembélé lövése beakad (a francia támadó a hajrában a kapufát találta el – a szerk.), akkor most egy fenomenális mérkőzésről beszélnénk a részünkről.”

A spanyol szakember hozzátette, a Sevilla taktikusan futballozott, a szabálytalanságokkal okosan tördelte a játékot. Saját együtteséről elmondta még, hogy emberelőnyben türelmesebben kellett volna játszaniuk, de összességében nagyon jó teljesítményt nyújtottak egy „nehéz terepen”.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


A Barcelona a hetedik helyen tölti a karácsonyt, majd másfél hét múlva, január 2-án az eddigi kilenc hazai bajnokiján csak egy vereséget elszenvedő Mallorcához látogat – azon a meccsen sárga lapos eltiltása miatt Gavi és Sergio Busquets sem léphet majd pályára. A Sevilla továbbra is második a tabellán.

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ
Sevilla–Barcelona 1–1 (1–1)
Sevilla,
Ramón Sánchez-Pizjuán Stadion, 31 358 néző. V: DelCerro Grande
Sevilla:
Bono – Koundé, Diego Carlos, Fernando, Rekik – Jordán, Delaney (Augustinsson, 86.), Rakitic (Gudelj, 70.) – Ocampos (Fattore, 90+2.), Rafa Mir (en-Nesziri, 69.), A. Gómez (Juanlu, 86.). Vezetőedző: Julen Lopetegui
Barcelona: Ter Stegen – R. Araújo, Piqué, Eric García (Lenglet, 72.), Jordi Alba – Gavi, Busquets, F. de Jong (L. de Jong, 85.) – O. Dembélé, Jutgla (Nico González, 72.), Abde. Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Alejandro Gómez (32.), ill. R. Araújo (45.)
Kiállítva: Koundé (64.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 18 13 4 1 39–15 +24 43
2. Sevilla 18 11 5 2 29–13 +16 38
3. Betis 18 10 3 5 32–21 +11 33
4. Rayo Vallecano 18 9 3 6 26–18 +8 30
5. Atlético Madrid 17 8 5 4 28–20 +8 29
6. Real Sociedad 18 8 5 5 20–20 0 29
7. Barcelona 18 7 7 4 29–22 +7 28
8. Valencia 18 7 7 4 30–26 +4 28
9. Villarreal 18 6 7 5 26–20 +6 25
10. Athletic Bilbao 18 5 9 4 16–14 +2 24
11. Espanyol 18 6 5 7 20–21 –1 23
12. Osasuna 18 5 7 6 17–22 –5 22
13. Celta Vigo 18 5 5 8 20–22 –2 20
14. Mallorca 18 4 8 6 17–27 –10 20
15. Granada 17 4 7 6 21–25 –4 19
16. Getafe 18 3 6 9 12–20 –8 15
17. Elche 18 3 6 9 18–27 –9 15
18. Alavés 18 4 3 11 15–29 –14 15
19. Cádiz 18 2 8 8 15–31 –16 14
20. Levante 18 8 10 19–36 –17 8
Legfrissebb hírek

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
9 órája

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
Tegnap, 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09
Ezek is érdekelhetik