Barcelona: meghívót kapott, mégsem megy az ANK-ra a szélső

M. D.M. D.
2021.12.31. 06:47
null
Abde a marokkói helyett a spanyol színeket szeretné képviselni válogatott szinten (Fotó: AFP)
Noha meghívót kapott a marokkói labdarúgó-válogatott keretébe, nem vesz részt a január 9-én kezdődő Afrika-kupán Abdesszamad Ezzalzuli, vagyis Abde, az FC Barcelona fiatal támadója.

A marokkói szövetség csütörtöki közleménye szerint Abde helyére Tarik Tisszudali, a belga Gent futballistája került be a keretbe, melynek a Ferencvárosban légióskodó testvérpár, Ryan és Samy Mmaee is tagja.

A Marca információi szerint a marokkói-spanyol kettős állampolgárságú Abde azért nem vállalja a részvételt az Afrikai Nemzetek Kupáján, mert most inkább a klubcsapatára szeretne koncentrálni, később pedig inkább a spanyol válogatottban szerepelne.

A 20 éves szélső két hónappal ezelőtt, október végén mutatkozott be a Barca első csapatában, amelyben az eddigi nyolc mérkőzésén egy gólt szerzett; a legutóbbi öt bajnokin egyaránt tagja volt a katalánok kezdő tizenegyének, most hétvégén, a Mallorca elleni vasárnapi találkozón azonban biztosan nem játszhat, mert ő is elkapta a koronavírust.

Legfrissebb hírek

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 17:42

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Afrikai Nemzetek Kupája: a CAF elvetette a négyévenkénti kontinenstorna tervét

Minden más foci
2026.10.30. 19:00