La Liga: nyáron az Újpest kapuját vette be, januártól Barca-játékos lehet

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 09:10
null
Arthur Cabral (középen, mez nélkül) a Barcelona játékosa lehet (Fotó: AFP)
Az FC Baselben futballozó Arthur Cabral Xavi Hernández és az FC Barcelona egyik kiszemeltje a téli átigazolási időszakra – írja a katalán Sport című lap. A 23 éves brazil támadó idehaza is ismerősen csenghet, az Európa-konferencialiga selejtezőjében az Újpest kapuját is bevette – kétszer is...

A spanyol sajtó napok óta arról cikkez, hogy Xavi elsősorban a támadósorban szeretné bővíteni a taktikai lehetőségeit, ezért oda keres olcsó, de hatékony megoldást. A Sport információi szerint Cabralt a Barcelona korábbi játékosa, Deco ajánlotta a csapat figyelmébe, az ő közreműködésével jöhet össze a mindkét fél számára kielégítő üzlet.

Arról nem szól a fáma, hogy a Barca kivásárolná-e az utánpótlás-válogatott csatárt, vagy első körben inkább csak kölcsön venné őt a klubvezetés.

A játékos piaci értékét 15 millió euróra becsüli a Transfermarkt – a szerződése pedig 2023 nyaráig érvényes Svájcban.

Cabral ebben az idényben 13 bajnokin 13 gólt és négy gólpasszt jegyez a Basel színeiben, minden eddigi tétmeccsét figyelembe véve is remek mutatója van: 24 találkozón 23 találat fűződik a nevéhez.

Az Újpest elleni Ekl-meccseken oda-vissza betalált, sőt mindkét összecsapáson adott egy gólpasszt is.

A brazil korábban a Palmeiras és a Ceará SC játékosa volt.

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik