Barcelona: strandpapucs, Messi, „trófeaillatú” fű – Alves sziporkázott a bemutatásán

M. D.M. D.
2021.11.17. 19:52
null
Egyben biztosak lehetünk: Dani Alves nagyon szereti az FC Barcelonát (Fotó: AFP)
Több mint tízezer néző jelenlétében szerdán a Camp Nouban Dani Alves aláírta az idény végéig szóló megállapodását az FC Barcelona labdarúgócsapatánál. A 38 éves klublegenda strandpapucsban jelent meg a szerződtetése alkalmából rendezett sajtóeseményen, amelyen többek között a „hazatérésének” körülményeiről, valamint Lionel Messiről is beszélt.

 

„Olyan az illata, mint a trófeáké” – mormogta Dani Alves, miután az orrához emelte a Camp Nou gyepéből kitépett fűszálat.


S tette mindezt mezítláb! A 38 éves brazil játékos strandpapucsban jelent meg a bemutatásán, csakúgy, mint 2008-ban, amikor először Barcelonába igazolt. Akkor is ugyanilyen lábbeliben érkezett meg a Camp Nou irodáihoz, mielőtt aláírta a szerződését. A különbség „pusztán” annyi, hogy akkor a nyár közepén jártunk, míg ma (szerda) délután 12 fokot mértek a katalán városban…



„Tudom, mit gondolnak a klubon kívül álló emberek. »Nézzék a Barcát, harmincnyolc éves játékost igazoltak.« De nyugi, nyugi… Mindig is akkor voltam a legjobb, amikor az emberek kételkedtek bennem – nyilatkozta Alves az FC Barcelona televíziós csatornájának. – Nem tudom, elmesélhetem-e ezt a történetet, de elmondom. Mindennap nyomást gyakoroltam az elnökre, hogy hozzon vissza a klubhoz. Tudom, hogy segítségére lehetek a csapatnak, »ingyen« is játszom, ám természetesen így is voltak kétségei. Elmondtam neki, hogy a fiatal játékosoknak szükségük van rám, meg tudom nekik magyarázni, mit jelent a Barcában futballozni.”

„Egyszer csak azt mondta nekem az elnök, Xavi lesz az új edző. Ekkor már tudtam, hogy visszatérek. Xavi ismer engem, tudja, ki vagyok, és hogy mit adhatok a csapatnak. Aztán néhány nappal később felhívott, és elárulta, a klub készen áll rá, hogy szerződtessen. Bízom Laportában, ő a legjobb elnök, akinek az irányítása alatt valaha is játszottam. Csak azért jöttem vissza, hogy segítsek, semmi másért. Szeretem ezt a klubot, nincs még egy olyan hely, mint Barcelona” – zárta le a történetet Alves, aki a 8-as mezben szerepel majd januártól.



DANI ALVES GYERMEKI ÖRÖMMEL LÉPETT ÚJRA A CAMP NOU GYEPÉRE


Dani Alvest a bemutatását követő sajtótájékoztatón Lionel Messiről is kérdezték, akit a futballtörténelem legjobb játékosának nevezett, és viccesen megjegyezte: „Ha adtok nekem néhány órát, elmegyek érte.”

A brazil labdarúgó korábban 2008 és 2016 között futballozott a Barcában, amellyel többek között hat bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert. Ez idő alatt 391 mérkőzésen összesen 21 gólt szerzett és 101 gólpasszt adott gránátvörös-kék színekben. Utána szerepelt a Juventusban és a Paris Saint-Germainben is. Legutóbbi együttesétől, a Sao Paulótól szeptemberben távozott, azóta szabadon igazolható volt, amíg alá nem írt a Barcához. Egyes spanyol médiahírek szerint Alves keresi majd a legkevesebbet a Barcelona első csapatának játékosai közül, de bizonyos feltételek teljesülése esetén nagy mértékű bónusz ütheti a markát.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55