Barcelona: apja szerint „nehéz ügy”, hogy Messi maradjon

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.02. 15:01
null
Lionel Messi, háttérben az édesapjával (Fotó: AFP, archív)
Lionel Messi édesapja, Jorge szerdán megérkezett Barcelonába, hogy a sztárjátékos távozásának lehetőségeiről egyeztessen Josep Maria Bartomeu klubelnökkel. Természetesen a spanyol riporterek résen voltak, és kiderítették: „nehéz ügy” lenne, hogy Messi jelenlegi klubjában maradjon.

Az El Chiringuito TV munkatársai ott voltak, amikor Jorge Messi kiszállt a taxiból barcelonai lakásánál. Az alábbi párbeszéd játszódott le a riporter és az édesapa között (aki egyben Messi ügynöke is).

Riporter: – Leo elhagyja a Barcát?
Jorge Messi: – Nem tudom, nem tudom.
R: – Hogy látja?
J: – Nehéz ügy.
R: – Nehéz ügy, hogy maradjon?
J: – Igen.
R: – A Manchester City jó lehetőség?
J: – Nem tudom.
R: – Beszéltek önök Pep Guardiolával, mondott olyat, hogy jobb, ha maradnak a Barcánál?
J: – Nem beszéltünk Peppel, ahogy senki mással sem.
R: – És hogyan látja Messi jövőjét a Barcánál?
J: – Nehéz, nehéz.

A Bartomeu és Jorge Messi közötti megbeszélésre a tervek szerint szerda délután kerül sor. A Cadena SER korábbi információi szerint az elnök kétéves szerződésajánlattal próbálná maradásra bírni sztárjátékosát, ám Messiék a hírek szerint már csak a távozás körülményeiről hajlandók tárgyalni.

A katalánok legjobbja nem jelent meg a vasárnapi, idény előtti vírusteszten – a spanyol sajtó szerint ezzel is a távozási szándékát szerette volna nyomatékosítani. A La Liga közleménye szerint Messi csak akkor távozhat, ha kifizetik a 700 milliós kivásárlási árát.

Card

Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49
Ezek is érdekelhetik